Amíg a gyertya leég
Akkora ködöt lehelsz Kárpátok ablakára,
Balaton, jégokádó sárkány, felold a pára!
Gyertyát gyújtok a csöndnek, duruzsol cserépkályha,
egész héten vers vagyok, letörölt ködök álma.
Szent Ágoston Vallomásait hoztam magammal,
ki ír, nincs semmi teste, tinta és fény és angyal.
Valamit rólad írnék, kit annyi gönc tapasztal,
menyasszonyi, szűk lebegés anyagára szabtak.
Neked sincs mára tested, papír fölé lélek
hajol, hízott arcom fotóját összetéped,
ha albumot nyitván tizennyolc éves délceg
képmásomból régebbi valómig elrévedsz.
Krisztusig vezetsz vissza, az örök emberig,
csapszékben őt várják pincér-háromkirályok,
üres üzletsor virít a Tagore-sétányon,
Lázárral szellembusz kering menetrend szerint.
Sejtjeim tüzelik el a tilalomfát,
gyertyával főtelek, csontba csalt mennyország!
Súlyom a szeretet, ha fölül zihálok,
égetem fölöslegemet, a világot.
Tűzre dobok mindent, szerelem, teérted,
ropogjanak sírig torlódott csigolyák!
Dunsztos ködben tették el Füredet télre,
befőtt, örök jelen, múlt lesz, ha kibontják.
Szeretkezésünk Ágoston tetézte,
Vallomásairól eszembe te jutsz.
Ágyasok nélkül ki lel istenére?
Lélekhez pártol át, ki a testre unt.
Testi a szerelem, mozog: változik.
Lehorgonyozhat valahol, valahogy?
Erősödik. Gyengül. Meggyőz. Tántorít.
Szálegyenes gyertya asztallapra rogy.
Krisztus menyegzőjére légy pontos,
elkészültek a drága meghívók.
Utolsó vacsorámat szétosztom,
öltönyömért leadok pár kilót.
Balra dől a gyertya piciny lángja,
betalált már a feltámadásba.
Kanóc pattogtatja, ellabdázgat,
kidurrantja a mennyig fújt árnyat.
Amerikai focit nézek,
lasztival szalad így egy néger,
hóna alatt játékszerével:
gyertyalángot szorít a szélbe.
Ezek a fiúk néhány évig
sportért, bunyóért, ragyogásért
koptatják mez és szív színét is,
bőrükre rásül a gyors játék.
A gyertyaság oly varázslat,
kilépek a holt utcára:
köd oszlik lehelet-hála,
tavunk jege vékony hártya.
Tihany húsvéti miséje
szisszenti föl utoljára,
tojástartóból kitépve
tojásfehér, tojássárga.
Fuldokló cserépkályha
lángból a hőt kirázza,
lángolások vigyázza
ellazul lobogásba.
Tiszta tüzek fényénél
láng-kópiás magamban
rezdül énem reménnyé
befolyásolhatatlan.
Mióta te nem látsz,
összetéveszthetőbb
vagyok az almánál,
mit a fáról letörsz.
Sokasodó csóvák
egymást letarolják,
hanyatlanak hátra,
parázna parázsra.
Ki egyedüli,
akár a magány,
nem pirosodik,
zsarnok zsarátnok.
Fújtat a fékben,
fullad a kékben,
prüszköl a zöldben:
társul bajához.
Hasáb horkan:
fegyver ropog
frontvonalon.
Harang szólna,
bongást belé
nem önt a gond.
Mit Isten
bonyolult
bolygókkal,
gyertyával
ugyanazt
az időt
múlatom.
Csoda lett!
Füreden
wireless
internet
fogható
tavalyi
hanoi
szállásom
netcímén:
237 AuCo.
Percbe
préselt,
árva
viasz
mázba
betűrt
szára
vigasz.
Kihűlt
remény.
helyén
áll
a
csonk
nem
ég
száll
föl
a
füst
a
köd
nézz
Ez a mű a 'Albérleti fordulónap' című kötetben található meg.