Sirokkó
Párzottak veled sakálfejű hímek, érzékeid
mögött félrerántva a sirokkót. Oldalad
egyiptomi ajtófélfa, birkavérrel kenegetik,
hogy kitárulj, mialatt odabent magamra
próbálom a verset. Teendőimnek háttal ké-
jesen nyögdécselnek, kerülgetem őket kar-
csú romvárosodban, de csak hangjukat hal-
lom, ahogy a száraz krákogástól fulladoz-
nak, míg szemük láttára szorítom ki óvsze-
rünkből a levegőt.
Ha fáradok, közelebb merészkednek. Hab-
verővel fölvert időmbe mártogatják ujjaikat,
túl édes! – fanyalognak, és felfordul a
gyomruk, mégis nézik: hogyan libikókázik
gerinceden éjszaka és nappal. Egyetlen mo-
solyodért a hóesés tépett kábeleit is hajad-
ba kötnék, visszajátszani, mit tőled már
nem leshetnek el. Valahányszor elcammog
köztük feketén a medvetalpú udvar, új női-
ket vetkőztetem: vajon megérte-e leváltani
téged?
Elmész velük te is, érted jönnek. Nem kér-
ded, hová visznek az államokkal fölmálhá-
zott hegyek és tevék. Határaikat folyókkal
feszíted a rakományon négyfelé, felkattin-
tod Théba márkájú írásvetítődet, és ráhajtod
hátad csillagos egét.
Emlékeznek még a nagyvárosra, előttük
háromszor kell megtagadjalak, miként ma-
gamat is, ám te ne félj, nyugodj meg. Bevár-
lak, amíg náluk késlekedsz, mert megvan
bennem az összes hímed, marad az egyet-
len végtelen, a maradék nélküli te + én.
Mire ígéretem beteljesedik: szám kihegyezi
melled, mint forgószél a piramist, s elcsú-
szik rajtam a vázlatos csillagrendszer, össze-
karmolt hátam segédvonalaival – egyedül
én lehetek igaz már. Igaz már egyedül csak
én lehetek, mert ha nem bontom szét a fér-
fiak arcán kínokra csavart kendőt egytől
egyig, engem kutat majd minden karaván,
utánam tudakozódik, lenyúzott éjjelem pó-
rusain szűrve át a Szaharát.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.