Se szó, semmi pompa
Kék pulóveremet nyakára kötöttem,
majd én is átbújok csomózott ujjain.
Összeilleszkedünk eloldódó csöndben,
csörömpöl egy fa, holdkoloncát húzza kint.
Huzat dupla szárnya alkonyt csap, ránkdörrent –
madárricsaj-pántú, ódivatú kabin.
Vizet magára kapkodó viszolygásból
rétegződött bőre. Se szó, semmi pompa.
Táncoltunk. Mosolya néhány vitorlát bont,
nyelve forog, mint rafinált Rubik-kocka,
amint rokonszenve hevét inhalálom.
Csukott szemgolyómat képzelet csiszolja.
Víz fölé friss hónalja, az éjjel hajolt.
Háromszögarca alatt aranyhíd: nyakék.
Később kihoztuk az áhított nullszaldót,
egy érintés Füred, három járt Tihanyért.
Snecik tűzik, fenyősor szegi a partot,
rablóhal horgolja, ha ront, ő nyitja szét.
Nekem csak lestrapált szerveire tellett,
lényegét belőlük formálhatom bárhogy.
Hevülő melltartó keleszti a keblet,
őt tengerről játssza le sirálycsőr, árboc.
Kifejletét arra veszi föl a kezdet.
Ahogy alkalma nyílt, rögvest le is rázott.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.