Itthon vagyok ebben a nyárban
Itthon vagyok ebben a nyárban,
haza már csak évszakhoz térhetek,
mi nem mutatkozik földön és égen,
kövek pórusain, az idő tágulásán,
a lecsukódó Nap fényszűkületén,
ha besűrűsödik a természet,
mint égetett szesztől a vér.
Törülközőm körül bogarak tülekednek,
autók szorulnak a füredi lehajtóba,
jönnek utánam, jönnének értem,
ha másként nem,
hát velem tömnék be a meg-megeredő forgalmat.
Annyit folyatom mosolyomat a kedvükért,
hogy kiürül a testem,
ádámcsutkám üres torkomban kotyog,
és a beszáradt rózsaszárba
dugaszolt bimbót
sem húzza ki a hő spirálja.
Töltenek-e a tiszteletemre
az elcsorgó gyökerek zöldjéből,
vagy csak a holtak fekete vérével
köthetek szerződést?
Sátrukat fölverő, rivális kofák,
a pókok között elférek-e?
Kínálnak-e hellyel a bárpultra görnyedők,
kik mind a testvéreim,
és hiába nyúlkálok asszonyaik szoknyája alá,
nem döfik belém a kést?
Miféle vészjósló dáridóhoz
borulnak nyakamba azok,
kiknek eddig a vállán sem sírhattam ki magam?
Összenyitott sötétzárkákból
ömlik, zubog a fény,
ám kinek ellensége sincs,
az barátra sem lel,
a kóválygó tükörtermek
minden folyosóba bevilágítanak.
Pedig nem együtt falatoztunk Héliosz barmaiból,
éltük túl az Összes versek utolsó ciklusait is,
skicceltünk föl embereket a történelemre,
akár szúnyogot a vakolatra.
Itthon vagyok ebben a nyárban,
de nem vagyok otthon abban a reményben.
Lepke csapódik homlokomnak,
és a csillagokban vergődő muslincákat
a galléromba rázzák.
Kertemből rózsatő,
Isten árnya
friss házfalamból vonja ki a vizet –
összecserélhetem-e magammal, ha megköt?
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.