Egy város szerkezete
Egyedül cipekedsz, mint vállas virradat,
rojtos kontinenset panyókára vető.
Párizs verejtékcsöppként hátán leszalad,
ahogy csuklyásizmában roskad az erő.
Egyedül utazol, mint utalt pénzösszeg,
adósságot, távolságot áthidaló.
Párizs, bárhogy sietsz, ott liheg mögötted,
hazádat hagyod presszókban, borravalót.
Egyedül táncolsz, mint kánkánt nyitott manzárd,
vézna ablakvázról függönyét felkapó.
Párizs nem kéri föl, várja, míg behajtják,
kihajtanak elborult rózsaablakok.
Egyedül fogysz, mint sovány sétálóutcák,
látást körbeérők, tereket átfogók.
Párizs derekát csatos metrók meghúzzák,
övéből kibuggyannak elővárosok.
Egyedül öregszel, mint sóvár pillanat,
mutatókon társa felé elbotozó.
Párizs felteszi rá múltját, s mint írva van,
Hold koppan, feketén végzett rulettgolyó.
Egyedül fiatalodsz, mint lebomló perc,
társa felé az időt meg-megritkító.
Párizs feketén nyer, Nap kél, piroson veszt,
zárt óceánon koppan gyarmat-moszkító.
Egyedül fohászkodsz, mint aggszűz Notre-Dame,
rekeszizma csúcsívében daganatos.
Párizs rosszindulatú misét operál,
odafenn a Szent Szív lelkigyakorlatoz.
Egyedül búcsúzol, mint vén invalidus,
diadalív U-ján lelkét kilehelő.
Párizs csak mozizik, oly megszállott típus,
ropogtatnivaló stukákat vesz elő.
Egyedül születsz, mint lelenc forradalom,
államformát fehérneműként cserélő.
Párizs agyát sokkolják metróvonalon,
képenként a Louvre kiesik fejéből.
Egyedül halsz, mintha fuldokolna Párizs,
fejét ég helyett reklámszatyor szorítja.
Budapest játszik vele európásdit,
ingét-gatyáját elkölti rá – turista.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.