Szélfútta levél
Jelenetek Mensáros László forradalmából
Színmű egy felvonásban
Rendező: Csikos Sándor
Szereplők
MENSÁROS
Ifjú MENSÁROS
Zongorista / DARVAS
TÉRI
FÜR
Izgága
Párttitkár
Elítélt
Losonczy
Pap
Szörényi / TOLNAY
Mensáros édesanyja / Titkárnő
Clown 1., Clown 2. (mint Színésznövendék, Államvédelmis, Színész, Nemzetőr, Pufajkás, Jegyzőkönyvvezető, Fegyőr, Sírásó, Járókelő)
Bíró / Halott
Ügyész / Halott
Védő / Halott
Kisgyerek
Három színpad: a Gondolat, a Sors és a Cselekmény stilizált terei (Erwin Piscator politikai színháza; misztériumjáték). A Gondolat leghátul és legmagasabban, középütt a Sors, legelöl, a legalacsonyabb szinten a Cselekmény. Vetítővásznak kétfelől. A díszlet jelzésszerű, puritán; inkább a jelmez jellegadó elemei érzékeltetik a helyszínt, amikor konkrét (börtön, színház, tárgyalóterem stb.). A szereplők szertartásos mozgásait erős zenei betétek kísérhetik; kórus felléptetése sem idegen a darab világától.
ELŐHANG
MENSÁROS: Hölgyeim és Uraim! Önök egy történetet látnak, vagy inkább mesét, félig álmot és félig valóságot. A történetre én emlékszem vissza, noha mással esett meg. Én ugyanis színész vagyok. Az idős Mensáros Lászlót játszom, aki maga is színész volt. Alakulhatott volna úgy is, hogy most ő állna önök előtt a színpadon. Ő bizonyosan megmondhatná, hogy szerepemből mekkora hányad jut a történeti hűségnek, és mekkora részt tett hozzá vagy vett el belőle az írói találékonyság… Hogy használ-e a múltnak az efféle toldozgatás meg hasogatás, döntsék el önök. A valóság és a fantázia folyton összecsap. Vajon melyikük a szebb és a hihetőbb? Akinek a múltját fölelevenítjük és átdolgozzuk… öhöm… én most önök elé tárom, nos ő talán válaszolhatna. Ám az is előfordulhat, hogy Mensáros László, mert hiszen róla van szó, megadóan legyint. Ugyan, ki emlékszik mindenre pontosan, töviről hegyire… Ki tudja, talán tiltakozna. Ejnye, no, hogy jönnek ahhoz… igaz is, honnan vesszük mi a bátorságot? Elvégre Szilágyi Tibor vagyok, ez a három színpad pedig nem a világ, deszkái csupán erre a rövid időre jelenítik meg a világot. Ameddig a jegyük érvényes. De hol is tartottam? Nézzék el, ha sokat fecsegek. Színész vagyok… és hát nem egy Mensáros László. Még azt se tudhatom, olyan volt-e egyáltalán, amilyennek az író ábrázolja. Fogadják meg a tanácsomat, és ne bízzanak az írókban. Egytől egyig holdkórosak. Mit is akartam mondani? Igen, itt van ez a három színpad. Jártak már színházban? Bocsánat, együgyű kérdés, hiszen azért vannak itt, hogy színházban legyenek. A Gondolat színpadán én, az idős Mensáros László szembesülök az életemmel. Lehet, hogy bölcsebb lettem, mint voltam valamikor, de az is lehet, hogy csak eljárt fölöttem az idő, és megöregedtem. Próbálták már kívülről figyelni önmagukat? Az ember ráébred, hogy nem is ő cselekszik, amikor beszél vagy a végtagjait mozgatja. Az ösztönei, a körülmények, a történelem… időnként észbontó, ahogy anyámra és apámra ismerek a saját tetteimben. És az embertársaimra, akik hatnak rám, az eseményekre, amiket tőlem függetlenül idéznek elő. Ezért szükséges a Sors színpada. Ott szinte megszűnik a szabad akarat. A Cselekmény színpadán viszont kézbe veszem a sorsomat. Úgy is mondhatnám, hogy alakítom. Az ártatlanság és a jóakarat ott végre teret kap. Semmi fontolgatás, semmi sorsszerűség. Higgyék el, nagyszerű partnereim segítenek majd, hogy a Gondolat, a Sors és a Cselekmény színpadán az elillant múlt ismét valóságosnak tűnjék. Tolnay Klári. Darvas Iván. Ifjúkori énem. És Téri Árpád rendező, akinél becsületesebb embert még nem hordott hátán a föld. Egy percig se gondolják azonban, hogy ők itt valóban Tolnay Klári, Darvas Iván, Mensáros László és Téri Árpád. Ugyan, hiszen ők is csak színészek, mint én magam. Mi csak kölcsönvesszük az eredeti helyzeteket, a többi már csupa képzelődés.
1. jelenet: a Sors színpadán.
MENSÁROS és DARVAS állnak, mondják a 301-es parcella mártírjainak névsorát / bejátszás a vetítővásznakon. A színen egy kopjafa és hangfalak. Kisgyerek jön be, nemzetiszínű szalagot köt a kopjafára. MENSÁROS és DARVAS elhallgatnak.
Kisgyerek: A sír, a sír nincs sehol. A test, a test nincs sehol. A csont, a csont nincs sehol. A gyilkosok, a gyilkosok se itt, se ott. Egyszer majd el kell temetni. És nekünk nem szabad feledni. A gyilkosokat néven nevezni.
Kisgyerek kiszalad a színről.
2. jelenet: a Gondolat színpadán.
MENSÁROS föllép a Gondolat színpadára, kezébe vesz egy koponyát.
MENSÁROS: Ki az, aki tartósabb munkát csinál, mint akár a kőmíves, akár az ács vagy a hajóépítő? Hát az akasztófa-csináló; annak a készítménye ezer lakót is elnyű… Egy államférfi agya is lehetett.
DARVAS a Sors színpadán rövid ideig tovább sorolja a neveket, majd távozik (ZENE).
3. jelenet: a Cselekmény színpadán. Ifjú MENSÁROS némán áll mint az infantilis játék szenvedő alanya.
Színésznövendék 1. és 2. együtt: Elment apám dinnyét lopni, elfelejtett zsákot vinni. Utánament a gazda hátba veregetni. Nád közé bújtam, nádsípot fújtam. Az én sípom azt fütyülte: ka-ra-láb, ka-ra-láb. Ketten fogtunk egy birkát, te nyaltad ki a lukát!
Színésznövendék 1.: Ketten fogjuk a birkát…
Színésznövendék 2.: Te vagy a kulák!
Színésznövendék 1.: Mi a te apád?
Színésznövendék 2.: Mi a te anyád?
Színésznövendék 1.: Két forint a meleg lángos, kikapott a Ferencváros.
Színésznövendék 2.: Sprin-ger! Sprin-ger! Ka-ra-láb! Ka-ra-láb!
Színésznövendék 1.: Kormányzó úr kegyence! Excellenciás úr, hogy ízlik a kannyúl?
Színésznövendék 2.: Nyúl fut a vonáson, apád ül a tojáson.
Színésznövendék 1.: Milyen anyádnak Konyáron házirézi nélkül? Ko-nyá-ri ka-ná-ri kalitkában kornyikál! Gyakoroljuk a helyes beszédet. Mondd szépen: Lackó, pipadohány-zacskó!
Színésznövendék 2.: Sprin-ger! Sprin-ger! Ka-ra-láb! Ka-ra-láb!
Színésznövendék 1.: Vizsgaelőadás: játsszuk el a beadást! (Ceruzát, papírt vesz elő.) Én vagyok a Baromfiosztáy, a Vad Főosztáy és a Korosztály. Te meg az borosztályellenség. Pfujj.
Színésznövendék 2.: Oszt álljak ellent? Alázatosan jelentem az elvtársnak, hogy mindent beszolgáltattam. Tyúkot, nyulat, kadarkát.
Színésznövendék 1.: Ne kadarjon itt nekem, elvtárs!
Színésznövendék 2.: Halat, vadat, s mi jó nyelet… (Ifjú MENSÁROS-ra néz) Ez a réteg viszont elszabotálja az átabotát.
Színésznövendék 1.: Mi a rossebbet csinál?
Színésznövendék 2.: Megátalkodik. Pedig teli ám az átalvető. Nem üres a kas sem.
Színésznövendék 1.: Akkor a béka fenekére hágok. Én vagyok a begyűjtő. Mit sunnyogsz, te faszari?
Színésznövendék 2.: Szabotál, dezertál, hadovál. Nem adja elő a farbát. Sem a csirkefarhát.
Színésznövendék 1.: Hol a disznód, te díszpinty, te díszmagyar?
Színésznövendék 2.: Ott van, ni, a malaclopójában!
Színésznövendék 1.: Majd odapörkölök én a kölöknek!
Színésznövendék 2.: Kotkodács! Kotkodács! Huncut és uzsorás!
Színésznövendék 1.: Ec-pec-kimehetsz, te vagy a kulák!
4. jelenet: a Cselekmény, a Sors és a Gondolat színpadán. A Cselekmény színpadán két színésznövendék teátrálisan államvédelmisnek öltözik (ZENE), majd fellépnek a Sors színpadára. Ott állnak őrt. Közben vonatfütty, zakatolás stb.
Ifjú MENSÁROS (a vonatra vár): Ez nem színészet. Ócska ramazúri. Bánom is én, hogy kipenderítettek. Úgy látszik, mindenki annyit ér, aminek születik. Nem adhatja vissza a szerepét. Édesapám testőrtiszt volt, és jogász. Kassán városparancsnok. Közigazgatási vezető, ami manapság a lehető legrosszabb tétel a káderlapon. Édesanyámat Konyárra internálták. Túl jól ment a Springer családnak. Nagyapám a Fradi alapítója. Nem bújhatunk többé a Springerek bérházába. Az elefántcsonttoronyba. Lehámlik rólam minden, amit tanultam. Nyelvórák, zongoraleckék. Itt állok a világ előtt anyaszült meztelen. Magam elől pedig rejtőzködöm.
Mensáros édesanyja beszalad a Cselekmény színpadára.
Édesanya: Hát eljöttél, drága fiam!
Ifjú MENSÁROS (megöleli): Megléptem.
Édesanya: Honnan?
Ifjú MENSÁROS: Ne törődj vele… Ezek itt jól bánnak veled?
Édesanya: Amennyire tőlük telik. Nekik sem könnyű. Egyszer csak megjelenik egy öregasszony…
Ifjú MENSÁROS: Messze vagy te még attól…
Édesanya: Hirtelen megöregszik az ember… ha siettetik… ha csőre töltött puskák kísérik… kopogtatnak egy vadidegen háznál… beszólnak, így nyeglén, hogy ez a nő mától fogva itt lakik. Csináljanak helyet…
Ifjú MENSÁROS: Azért nem verted az ajtajukat, gondolom… Ők mégiscsak ott maradtak, ahol élnek.
Édesanya: Én nem ott maradtam. Ott élek, ahol mindig is, csak a tartózkodási helyem változott.
Ifjú MENSÁROS: Én nem várok arra, hogy utasítsanak, hová menjek…
Édesanya: Vigyázz magadra! Ne fortyogj…
Ifjú MENSÁROS: Kapod rendesen a kenyérjegyet?
Édesanya: Ne aggódj értem. Segítek a szállásadóimnak… Különben kár is féltened. El kell hogy számoljanak velem. Hetente ellenőriznek.
Ifjú MENSÁROS: Számadással tartoznak az édesanyámról. Mint egy jószágról. Kinek? Nekem ugyan mikor ad számot az a szenilis vén tróger odafönn… mindazért, ami történt!
Édesanya: Ne káromkodj. Egyre jobban megy a sorom. Az első éjszakát az istállóban töltöttem. Az volt szabad... Az üres, szalma nélküli istálló. Frissen ganézták ki. A trágya helyén nedves volt a tégla az ürüléktől. Másnap költöztem be a szobámba.
Ifjú MENSÁROS: Beadtad az engedélyt?
Édesanya: Minek. Érdemi vizsgálat nélkül utasítják el mindenkiét. Senki sem költözhet át és utazhat be Pestre. Jól megvagyok. Kertészkedem…
Ifjú MENSÁROS: …fát nevelek, kelő nappal én is kelek. Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.
Édesanya: Apádnak legalább nem kellett megérnie…
Ifjú MENSÁROS: Ennél a börtön is különb volt, ahol a halálba kergették. Az is, mikor együtt menekültünk Kassáról, a szovjet csapatok elől… a klagenfurti barakktábor is…!
Édesanya: Cssss… A keserűség mérgez… rövidesen színész leszel!
Ifjú MENSÁROS: Nem leszek. Sosem leszek.
Édesanya: Hát mi leszel?
Ifjú MENSÁROS: Mit érdekel… pincér, zsebtolvaj, kuruzsló, akármi.
Édesanya: A főiskola?
Ifjú MENSÁROS: Kirúgtak. Ilyen káderlappal…
Édesanya: Mindent megtettünk érted…
Ifjú MENSÁROS: Nem úgy gondoltam…
Édesanya: Zongora helyett gyakoroltál volna a davaj-gitáron. Mi meg Óvárra akartunk küldeni, hogy be ne sorozzanak. (Vonatfütty, zakatolás.)
Ifjú MENSÁROS: Indulnom kell.
Édesanya: Mihez kezdesz most?
Ifjú MENSÁROS: Még nem tudom. Mondom, felcsapok pincérnek vagy zsebtolvajnak… vagy lelécelek.
Édesanya: Hogyan?
Ifjú MENSÁROS: Indulok. Megy a vonatom.
Édesanya: Légy óvatos. Kétszer is gondold végig, mielőtt… nem, inkább háromszor. Megígéred?
Ifjú MENSÁROS: Megígérem. Ne törd a derekadat. A háziak egyedül is elboldogulnak, ahogy eddig is.
Édesanya: Miért? Nem vagyok én ám öreg. Bírom a kiképzést. Te bizonygattad. (Közben elindul kifelé, majd kimegy. Vonatfütty, a szerelvény beáll.)
Ifjú MENSÁROS: Öreg? Az még egy örökkévalóság. Valahogyan végig kell csinálni az életet. De nem így. Zongoraleckék. (Imitálja a zongorázást.) Ez a futam nem fortissimo. Piano, Laci, piano. Ne püföld azt a hangszert… Eins, zwei, drei… nem érzed? Eins, zwei, drei… kopogd a taktust! Mi ez a bődületes ütemzavar? Kibírhatatlan! Nincs levegő. Nem terjed a hang. Nem hallják, hogy mekkora itt a csönd? Halálos csöndben játszom. Kifulladásig… Odaát levegőhöz juthatok. Az erdőn túl már ott az Őrvidék.
A két alak a Sors színpadán az alábbi rigmust énekli:
Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, Szórjunk rózsát Rákosi Mátyás elébe! Hadd járjon ő a rózsába bokáig, Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig! Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, Szórjunk rózsát Rákosi Mátyás elébe. Pusztuljon a reakció egy szálig, Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!
MENSÁROS (a Gondolat színpadán): Ó, boldog Isten! Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim… A főiskolai lincshangulat felőrölt. Elbúcsúztam Judittól, a feleségemtől és Péter fiamtól. Ha átjutok a határon, előkészítem az ő útjukat is, hogy utánam jöjjenek. De a körmendi kocsmában a kevertező lódenkabátok és a gyanakvóan férehúzódó atyafiak megrémítettek. Mit keresek én itt, miért bujkálok alattomban, mint a haramiák? Megváltottam a jegyet hazafelé.
A két átöltözött alak közben ólálkodva lemegy a Sors színpadáról a Cselekmény színpadára, belékarolnak a vonatra felszállást imitáló Ifjú MENSÁROS-ba, és a földre teperik.
Államvédelmis 1.: A néphatalom nevében letartóztatom!
Államvédelmis 2.: Tiltott határátlépés kísérlete forog fenn.
Államvédelmis 1.: Vergődik a madárka.
Ifjú MENSÁROS: De hát nézzék, Budapestre szól a jegyem…
Államvédelmis 2.: Hamis vagy hamisított határövezeti engedély használatba helyezése…
Államvédelmis 1.: …teljes joggal kimeríti az őrizetbe vételhez szükséges körülményeket.
MENSÁROS (a Gondolat színpadán): Csak ne volnának rossz álmaim…
Államvédelmis 1. (mintha visszazökkene az iménti színésznövendék szerepébe): Ez álmok éppen a nagyravágyás: mert a nagyravágyónak egész lénye csupán egy álom árnyéka.
Államvédelmis 2.: Fenséged szolgálatára leszünk. (Ifjú MENSÁROS-t elhurcolják.)
MENSÁROS: Másként tennék-e, ha újraélhetném az életemet? De hiszen minden pillanatban újraélem. Ugyan, ki tud megszabadulni a gondolattól, hogy milyen emberré vált volna, ha nem hagyja el a családját, nem száll fel arra a vonatra, nem lép ki aznap az utcára? Pedig tartható ellenpróba. Nemcsak eljátszadozhatunk a gondolattal, hanem torkon ragadhatjuk a mi lett volna, ha… lehetőségét. Ezt a csodát hívják szabad akaratnak. Két helyszínen lehetünk szabadok: a templomban és a színházban. Mindkettő kívül esik az életünkön. (ZENE)
5. jelenet: a Cselekmény és a Gondolat színpadán.
Zongorista, Elítélt, Ifjú MENSÁROS kártyáznak a Cselekmény színpadán (börtön).
Elítélt: Cinkelt lapok.
Zongorista: Egész pakli vécépapírból. Beszakadt bubik, tépelődő dámák.
Ifjú MENSÁROS: Rongy-király! A csőcselék uralkodik. Azért tiltják a klozetpapírt, mert tudják, hogy egyszer őket is kitörlik a történelemből.
Zongorista (imitálja a zongorázást): Na, Laci, mit játszom?
Ifjú MENSÁROS: Nem látom tisztán…
Zongorista: Ne az ujjaimat figyeld, hallgasd a levegő rezgését.
Ifjú MENSÁROS: A Sonate Pathetique-et?
Zongorista: Bravo! Miből találtad ki?
Ifjú MENSÁROS: Édesanyám konzit végzett. Sokat tanultam tőle. Folyton négykezest gyakoroltunk.
Zongorista: Akkor csinálok ebből is átiratot. Ez lesz a mi nagy, közös számunk.
Ifjú MENSÁROS: Én már csak felejtek. Zenét, irodalmat, nyelveket, jómodort…
Elítélt: Ami ide befészkelte magát (a fejére mutat), azt földi hatalom el nem kobozhatja! Fejekben nem tartható házkutatás.
Zongorista: Zongora nélkül is a fülemben van Beethoven. Akkor nyomom le a billentyűket, amikor csak akarom.
Ifjú MENSÁROS: Bárcsak ismertétek volna Pipipit.
Zongorista: Kit?
Ifjú MENSÁROS: Édesanyám nevelőnőjét. Mindent neki köszönhetek, és persze anyámnak.
Elítélt: Nem vehetik el a gyerekkorodat.
Ifjú MENSÁROS: Már elvették.
Zongorista: Hogyan vehetnék el, amit ez a Pipi…?
Ifjú MENSÁROS: Pipipi. Hynum Amália.
Zongorista: Szóval, amit Amália beléd plántált.
Ifjú MENSÁROS: Elfonnyadt.
Zongorista: Nem. Ellenkezőleg. Most lesz rá igazán szükséged. Felnyurgul és kivirágzik!
Elítélt: Laci, te úgy tanuld a szöveget, mintha holnap lenne a premier!
Ifjú MENSÁROS: Hintőporban csempészték be a Hamletet. Nyirkos és dohos falak közt nem megy a koncentráció. Egyáltalán, színész vagyok-e, vagy csak egy kallódó bohóc?
Elítélt: Nem hagyhatod el magad! És ne érd be azzal, hogy magaddal törődsz.
Ifjú MENSÁROS: Ha színész akarok lenni, a testemet kell szolgálnom. Vagy uralnom: egyre megy. A jó szolga ujja köré csavarja urát.
Elítélt: Én ügyvéd vagyok. Eleinte azt hittem, hogy akkor szakítok nagyot, ha irányítom az ügyfeleket. Orruknál fogva vezetem. Aztán rájöttem, hogy empátiával kell viseltetnem azok iránt, akik hozzám fordulnak. Előbb ki kell ismernem őket. Hogyan mondja Hamlet? Lelkébe nyúlok az elevenig. Sőt a kiismerés is kevés, mert nélkülözi az alázatot. Jobb, ha megismerem a jogeset mögött az embert. Azáltal képviselem sikeresen az ügyét, ha segítek is az ügyfelen.
Ifjú MENSÁROS: Nekem csak magamat kell megismernem. Hogy a szerephez idomítsam. A lelket és a fizikát. Az arcjáték, a szemvillanás, a kéz mozgása dönti el, hogy hatásos-e a színpadi jelenlét. Ha nem erre összpontosítok, megbuktam. A színészet önző mesterség.
Elítélt: A színész nem járja a világot nyitott szemmel és szívvel?
Ifjú MENSÁROS: De igen. Tapasztalatot gyűjt. Minden élménye annyit ér, amennyit a személyiségén farag.
Zongorista: Én a hangok között élek. (Imitálja a zongorázást.) Mennyi glisszandó a pokol bugyraiban! Mennyi tritónusz-ugrás a szívkamrában!
Elítélt: Nektek csak közönség ez a sok nyomorult?
Zongorista: Az én partnereim a hangjegyek és az előjegyzések.
Ifjú MENSÁROS: Én a testemmel dolgozom. Uralmam alá hajtom a színpadot. Mi vagyok én színpad nélkül? Vastaps nélkül? Talpig vasban. Megbéklyózva. Bűntelenek vagyunk. Egy hazug rezsim áldozatai. Be vagyunk zárva, de a testünk, a testünk szabad. Ott van, ahová képzeljük. (Zongoristához) A te ujjaid a zongora billentyűin. Az én karomon Párizs rivaldafénye pásztáz.
Zongorista: Ez itt koncertterem, színház!
Elítélt: Pojácák vagytok. Közönségesek. A tárgyalóterem az tárgyalóterem. A börtön az börtön. Egyszer védtem egy határsértőt. A nádasban csípték el. Tudtam, hogy bármit hozok fel a mentségére, elítélik. De átéltem a helyzetét. Beleéltem magam a disszidens szorongatott helyzetébe, értitek? Az nem színészet volt, csak megbízás.
Zongorista: Engem zongorázással bíztak meg.
Ifjú MENSÁROS: Én Hamlet leszek, ha kikerülök a sittről.
Elítélt: Laci, te most legyél Hamlet. Ha most nem vagy kész a szerepre, örökké műkedvelő maradsz.
Ifjú MENSÁROS: Itt nem megy…
Elítélt: Mi van Párizzsal?
Ifjú MENSÁROS: Áltatom magam… a testem, a testem se itt, se ott. Csak a gyilkosok…
MENSÁROS (a Gondolat színpadán): Tizenhárom hónapot töltöttem a szombathelyi és a kaposvári fogházban. Együtt ültünk Cziffra Györggyel, és köztünk volt az ügyvédi kamara neves tisztségviselője, Villányi László. Később is az a módszeres szellemi elfoglaltság tartotta bennem a lelket, amit ott kísérleteztem ki.
Ifjú MENSÁROS (nehézkesen olvassa): Szerelmes drága barátim! Hogy vagy, Guildenstern? Áh, Rosencrantz! Hogy vagytok, pajtás?
Államvédelmis 1. és 2. bejönnek.
Államvédelmis 1.: Mint földanyánknak sok más köz fia.
Államvédelmis 2.: És boldogok, hogy nem túl boldogok; Szerencse sipkáján bojt nem vagyunk.
Ifjú MENSÁROS: Mi újság?
Államvédelmis 1.: Semmi, uram; csak hogy a világ becsületessé vált.
Ifjú MENSÁROS: Úgy hát közel az ítélet napja; de újságod nem való. No, hadd kérdjelek ki apróra: mit vétettetek, jó barátim, a sorsnak, hogy ideküld benneteket, börtönbe?
Államvédelmis 2.: Börtönbe, fenséges úr?
Ifjú MENSÁROS: Dánia börtön.
Államvédelmis 1.: Úgy az egész világ is az.
MENSÁROS (a Gondolat színpadán): De még milyen! Mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne! S Dánia egyik legcudarabb.
A Cselekmény színpadáról mindnyájan kimennek. (ZENE)
6. jelenet: a Gondolat és a Cselekmény színpadán.
MENSÁROS: Működési engedélyt kellett szereznem a börtönév után. Eleinte statisztáltam, némaszerepeket osztottak rám. Szörényi Évával próbáltunk a képességvizsgához. Ottó voltam, ő Melinda.
A Cselekmény színpadán próba. Párttitkár mint rendező, Izgága, Titkárnő, Szörényi és Ifjú MENSÁROS.
Párttitkár (Ifjú MENSÁROS-hoz): Maga, elvtárs, meg nem szólal. Értjük?
Ifjú MENSÁROS összeszorított szájjal bólogat. A jelenet egészében csak gesztikulál.
Párttitkár: Nem feltűnősködünk. Le van tiltva. Meg ne nyikkanjon nekem a darab közben… Na, hajoljon közelebb.
Ifjú MENSÁROS közelhajol.
Párttitkár: Mi, színházisták tartsunk össze. Ki tudja, mit hoz a jövő. A maga pofája markáns. Van színpadi jelenléte. Maga játssza, elvtárs, az udvarló kulákot. Akit a sztahanovista élmunkásnő kikosaraz. Testhez álló szerep, mi? (Hangosan.) Próba! Élmunkás, ideáll!
Izgága: Jelen! Egész éjjel próbálni fogok.
Párttitkár: Az helyes, elvtárs. Maga most nem sztahanovista színész, hanem színész sztahanovista. Ezt tartsa észben. A szerepe miatt. Stimmt?
Izgága: Mint a pinty.
Párttitkár: Élmunkásné, ide!
Szörényi: Hová, direktor úr?
Párttitkár: Direktor elvtárs.
Szörényi: Pardon. Párttitkár elvtárs. Ha már ragaszkodunk…
Párttitkár: Primadonna… Kulákné?
Titkárnő: Igenis.
Párttikár: Jól van. Ez a fiatal statiszta lesz az udvarló Kulák (Ifjú MENSÁROS-ra mutat). Kulákné féltékeny rá, mert Élmunkásnénak csapja a szelet. Élmunkás magabiztos, mert tudja, hogy csak a munka számít. Aki sztahanovista, hűséges a Párthoz és a frigyhez. Élmunkásné hárít.
Izgága: Ki mondja a statiszta szerepét? Ő nem beszélhet színpadon.
Párttikár: Valóban nem. Az osztályellenség színész most színész osztályellenség, mert kulákot alakít. Mondom a szerepét helyette. Ő a figurát kölcsönzi hozzá. Kezdjük!
Izgága: Miénk a kétszáz órás munkahét.
Szörényi: A traktor termésátlaga nő. A tervszám százötven százaléka… Ha a tervhivatal utólag hetvenöt százalékkal csökkenti a tervszámot.
Párttitkár: A szövegkönyvből mondja?
Szörényi: Jaj, ollan szörrnyű a memóriám!
Párttitkár: Holnapra jobban megtanulja. Csak tovább a lenini úton. Folytassuk.
Szörényi: Ez a szövegkönyv?
Párttitkár: Végül is mindegy. A szovjet dráma legfőbb érdeme, hogy tökéletesen valósághű. Felszámolja a különbséget valóság és színház között. Ami a szerepben elhangzik, éppúgy elhangozhatna az életben is. A szánkból veszi ki a szót.
Izgága: Ezért van kussban a Kulák elvtárs.
Titkárnő: Minek melózzunk? Melóznak helyettünk a kommunisták.
Párttitkár (helyette Ifjú MENSÁROS mozog): Vaskos combod, elvtársnő, izomtól duzzadó vállad rabul ejt.
Szörényi: Ez neked udvarlás?
Párttitkár: Te, traktoroslány. Az új embertípus vénusza.
Szörényi: Ne közeledj, fasiszta csődör. Te, imperialista szabotőr!
Párttitkár: Megy ez, kérem, elvtársnő.
Szörényi: Holnapra százötven százalékosan fújom a szerepet.
Izgága: Ma éjjel én is hozzáírok másfélszer annyit!
Párttitkár: No-no. Nem toldozgatjuk a szöveget. Semmi machináció. Így lett jóváhagyva.
Titkárnő (Ifjú MENSÁROS-hoz): Vörösnek teszed a szépet, te bitang?
Párttitkár: Hiszen, hallod, visszautasított.
Izgága: A kizsákmányolókat kiveti a társadalom.
Titkárnő: Harácsoltunk évszázadokig eleget.
Párttitkár: Vannak tartalékaink.
Szörényi: Traktor hajt ki a földből, amerre szemünk ellát. És kombájn búg és exkavátor markol. Mit nekem egy kulák álnok szóvirága?
Titkárnő: Hát kellünk mi ide?
Párttitkár: Térjünk haza fekete házunkba…
Titkárnő: …A földbe ásott búzához és a rejtett aranyunkhoz.
Izgága: Munka hadának a lépése dobog.
Szörényi: Zendülő ének az égre lobog.
Párttitkár: Nagyszerű. Élmunkás és Élmunkásné szíve a hódítási kísérlet visszaverése után, a munkaversenyt éltetve ismét összeforr. Mára ennyi, elvtársak. Zárásul énekeljük el a traktoros nótát. De nehogy kánonban! Egyetlen szólamhoz járulok hozzá. Punktum. Egy-két-há’! Szép gyermekem…
Mindnyájan: …jöjj ki a rétre, hol traktorok hangja zenél. Nézd, új csillag fut fel az égre, és hírt hoz a hajnali szél.
(Párttitkár, Titkárnő, Izgága az éneklés közben kimennek.)
Szörényi: Maga hogy viseli?
Ifjú MENSÁROS: Összeszorított foggal.
Szörényi: Azt hallom, némaszereplő. Na, gyerünk, próbáljunk komolyan… Álorcádból, undok ember! oh szerelmes Jó Istenem, be megcsalatkozék!
Ifjú MENSÁROS: Oh én is – én is megcsalatkozék!
Szörényi: Kiben?
Ifjú MENSÁROS: Melindában. Midőn bejöttem ez Országba – mindjárt a szemembe tűntél. Egy szív után esenkedék, hogy e Szívem' felosszam. A sok udvari Szívek között – bocsáss meg – a tied volt Legegyügyübb, ártatlanabb, Melinda!
Szörényi: Nem megyünk mi el arra a vizsgára. Maga nem statiszta vagy segédszínész. Jól sejtettem, hogy politikai vonalon húzták meg. Mit követett el?
Ifjú MENSÁROS: Fel akartam kapaszkodni Kőszegen a Budapestre tartó vonatra.
Szörényi: Akkor rossz irányt választott. De ha már így tett, ne hagyjuk annyiban. Szerzek befolyásos pártfogókat. Gyűjtök aláírásokat. És beszélek TÉRIvel. Debrecenben, TÉRI Árpád színházában kissé félrevonulhat a világ elől, mégsem kerül parkolópályára. (Mindketten kifelé indulnak.)
Ifjú MENSÁROS: Játszottam én már biciklitolvajoknak és rakodómunkásoknak is. Mindegy, hol áll a színpad, csak felléphessek a deszkára. Még ha nem is középre. (Mindketten kimennek.)
7. jelenet: bejátszás az SZKP XX. Kongresszusáról.
A Sors színpadán vigyázzban Államvédelmis 1., Államvédelmis 2. mögötte járkál fel-alá.
Államvédelmis 1. (lazán tapsol hozzá): Él-jen Rá-ko-si! Él-jen Rá-ko-si!
Államvédelmis 2.: Mit művel maga? Vállból tapsolunk, elvtárs, nem csuklóból! (Eléáll és vezényel) Egy-két-há’!
Államvédelmis 1. (görcsösen, vállból tapsol tovább): Él-jen Rá-ko-si! Él-jen Rá-ko-si!
Közben Ifjú MENSÁROS besétál a Cselekmény színpadára. Államvédelmis 1. elhallgat.
Ifjú MENSÁROS: Ti urak, ti urak! hát senkisem koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne él-jen E-du-árd? (Közben Államvédelmis 1. és 2. egymás mellé sorakozva az iménti ritmusra folytatják a tapsot és skandálnak.) Él-jen E-du-árd! Él-jen E-du-árd!
Államvédelmis 1. és 2. a Sors színpadán egyszerre: Él-jen E-du-árd! Él-jen E-du-árd!
Mind elhallgatnak. Ifjú MENSÁROS rázendít a Kossuth-nótára, amit átvesz Államvédelmis 1. és 2. is, majd még többen belépnek énekelve a Sors színpadára. Utána mindnyájan kimennek.
8. jelenet: a Gondolat és a Cselekmény színpadán.
MENSÁROS: Híre ment, hogy a Nagyerdőben tanulom Hamlet szerepét. Miről szól a darab? Helsingőrről? Az Erzsébet-kori Angliáról? A mindenkori világrendről? Túl sok az áttétel és az utalás. Túl sok a nagy mondat. Kavarogtak a fejemben, mint szélben a falevelek. Nem találtam fogódzót, fix pontot, hogy kifordítsam sarkaiból a szövegkönyvet.
A Cselekmény színpadára belépnek TÉRI, Ifjú MENSÁROS és a két államvédelmis, ismét színésznek öltözve.
Ifjú MENSÁROS: Tudjátok a Gonzago megölését?
Színész 1. és 2.: Tudjuk, fenséges úr.
Ifjú MENSÁROS: Holnap este azt játsszuk el.
Színész 1. és 2. a Hamletből ismert némajátékot játsszák úgy, hogy a királyné egyben a mérgező is.
Ifjú MENSÁROS: Hallottam én, hogy nagy gonosztevőt színházban a csupán költött darab úgy meghatott lelkéig, hogy legottan önként feladta bűnös tetteit. Nincs rá bizonyság ennél különb; de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös fennakad. (Az utolsó sort rossz hangsúllyal.)
(A színészekhez fordul:) Állj! Nem jó. Dölyfösködtök, túljátsszátok. Szerény és természetes taglejtést kérek!
Színész 1.: Így-e?
Színész 2.: Úgy-e?
Ifjú MENSÁROS: Így s úgy… Hajoljatok közelebb. Meg tudnátok-e tanulni pár sort, amit magam illesztenék a szövegbe?
Színész 1. és 2.: Meg, bizony!
Ifjú MENSÁROS (olvassa): Te a következőt tedd hozzá: Ne a többit! ne, ó, ily szerelem szivemnek áruló! Másod férjemmel átkozott legyek; máshoz csak az mén, ki megölt egyet. Te meg az alábbit: Most, elhiszem, úgy érzesz, mint beszélsz; de fogadásunk gyakran füstbe vész. Föltételünk emlékezésnek rabja: vérmes szülött, de már számlálva napja. Világos?
Színész 1. és 2.: Mint a vakablak, öregem!
TÉRI: Laci, állj! Nem jó. Mostantól kezdve ne játssz! Ne gondolj az elemzésekre, az előképekre. Semmire az égvilágon. Felejts el mindent. Járkálj kedved szerint fel-alá a színpadon. Beszélgess vagy motyogj a tulajdon szavaiddal.
Ifjú MENSÁROS: Igyekszem, Árpád. Bénít ez a remekmű, kivált az egérfogó-jelenet. Mindnyájan színészek vagyunk, de milyenek. Milliméterre pontosan kiszámítjuk lépteinket. Szótagra pontosan adagoljuk szavainkat.
Színész 1. és 2.: Pontosan, öregem!
Ifjú MENSÁROS: Milliméterenként őrködnek lépteinken. Szótagonként engedélyeztetjük a szavakat.
Színész 1. és 2.: Nem botlunk meg, öregem. Nem beszélünk félre, öregem.
Ifjú MENSÁROS: Nincs rá bizonyság ennél különb; de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös fennakad. (Közben Színész 1. és Színész 2. kezdi elölről a némajátékot.)
Ifjú MENSÁROS (a Színészekhez): Állj! Nem jó. Ti itt ömlengtek, mint egy másodosztályú királydrámában, amikor fullasztó a légkör. Ez nem királydráma, hanem egy Hamlet-előadás. Nyersen játsszatok. Szikáran. Hiszen színészeknek komédiáztok. Meg lehet itt fulladni. Nyissatok ablakot. Dánia padlásáról az eget is lesöprik.
9. jelenet
Kitör a forradalom. A kivetítőkön felvonulás, tüntetés. Közben a Sors színpadán néma vonulás. Lövés dörren, hárman összerogynak. A tömeg megdermed, majd felnyalábolják a három halottat, és kiviszik.
10. jelenet: a Gondolat színpadán.
MENSÁROS (háromszor elmondja): Szélfútta levél a világ. De hol az ág? De ki az ág? A három halott gyertyával a kezében fellépdel a Gondolat színpadára, és megállnak. (ZENE)
11. jelenet: a Sors, a Gondolat és a Cselekmény színpadán.
A Sors színpadán eljátsszák a vörös csillag leverését (egy ablakból kilógatott férfi lerugdossa). Először a Hej Dunáról fúj a szél… kezdetű kuláknótát, a vörös csillag lerúgdosása után a Fölszállott a pávát éneklik többen a színpadon.
MENSÁROS: Megkértek, hogy mondjam el a Nemzeti dalt. Mégis hogyan, ha egyszer ellenkezik az alkatommal! Nem voltam jó hősszerelmes… de hős aztán végképp nem voltam. Gyerünk, forgassuk fel a… mit is? A világrendet? Túl sokan hősködnek. Folyjon a vér. Kápó, népbiztos, smasszer. Felkelő, nemzetőr, fegyenc. Mások behúzzák fülüket-farkukat, és megalkusznak az ördöggel. Mindegy, hogy ki és hová, csak szervezzék be… és léptessék át… és írassák alá. Itt írja alá, kérem… tessék, parancsoljon, a tagsági igazolvány. Ó, a kényszeres átléptetők, beszervezők, aláíratók… és a beléptetett, beszervezett, aláíró meggyőződések! De ki az, aki egyszerűen jót akar cselekedni? Tudja, hogy nem tudhatja, mi a jó, ám akarja a jót. Ül a Parlamentben… nyilatkozatot, közleményt, kiáltványt fogalmaz… felhívást, memorandumot… és tépelődik, és nem mozdul, amíg a katonák rá nem rontanak.
Ifjú MENSÁROS a Cselekmény színpadán ül, és papírból tanulja a Nemzeti dalt, néhány sorát félhangosan elmotyogja.
Ifjú MENSÁROS: Milyen egy forradalmi szavalat? Mit szavalat? Versmondás… Egyáltalában, mi ez? Mi történik velünk? Forradalom? Tüntetés? Felkelés? Zavargás? Én színész vagyok, nem népvezér. A Talpra magyar nem való nekem. Sose mondtam.
Izgága belép a Sors színpadára, többeket félrelökve előtérbe verekszi magát.
Izgága (túlzott hevülettel): Talpra, magyar! Hí a haza. Itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy… a bitó a leghívebb eszközünk! (Lerohan a Cselekmény színpadára, mialatt a többi szereplő is bejön.)
12. jelenet: a Cselekmény színpadán.
Ifjú MENSÁROS, Párttitkár, Titkárnő, FÜR, Izgága
Izgága: Követeljük a népbíróságok felállítását és az azonnali felelősségre vonást! A Forradalmi Bizottmány adjon fegyvert a kezünkbe!
FÜR: Egyéb se hiányzik.
Párttitkár: Laci, te vagy a bizottmány elnöke. Felszólítalak, hogy tartsd fenn a közrendet.
Titkárnő: A társulat zúgolódik. Nem értik, mit keres köztünk még mindig ez a keretlegény (a Párttitkárra néz).
Ifjú MENSÁROS: Nem cselekedhetünk, amíg zavaros a helyzet. Ezt meg kell érteniük.
Titkárnő: Megteszem, ami tőlem telik…
Izgága: Pártütő. Cselszövő. Hitvány némber.
Titkárnő: Még te dumálsz?
Izgága: Mi közöd hozzá? Okoskodsz meg pletykálkodsz a hátam mögött… mindnyájunk háta mögött.
Titkárnő: Én aztán nem…
Izgága: A hajad szála sem görbül. Csak mert ollan elbűvölően pipiskedsz és selypegsz. Kivételezett vagy!
Párttitkár: Elég ebből, gyerekek. (Izgágához) Ne csinálj mindenkiből közellenséget. Attól még, hogy nem rád bukik…
Izgága: Bottal se piszkálnám meg.
Titkárnő: Kikérem ezt az alpári stílust…
Izgága: Zsidóbérenc.
Titkárnő: Ezt ne… mi köze ehhez…?
Párttitkár: Ugyan már…
Izgága (Párttitkárhoz): Egy követ fújsz vele. (Titkárnőhöz) Zsidókurva.
Titkárnő (felpofozza): Mit képzelsz te magadról?
Párttitkár: Lacikám, látod, folytatják a rendbontást. Látszólag békés utcai felvonulás. Aztán megbénítják a törvényes állami szerveket, végül jöhet a vérontás. Elszabadul a pokol. Ránk szakad az egész firmamentum. Pogromozott vérszivattyúk. A kommunizmus és az anarchia között kell választani.
Izgága: Rabok legyünk, vagy szabadok! Az ilyenek csak az erőből értenek. Minden konszolidáció terrorba fullad. TÉRIt is haladéktalanul fosszuk meg igazgatói tisztségétől. Aki eddig vezető káder volt, bekasztnizzuk, oszt’ jónapot. Majd a nép ítél felőle.
Titkárnő: TÉRI nincs idehaza. Évekig ő tartotta a hátát, hogy mi tehessük a dolgunkat.
Izgága: Ugyan, miért nincs Debrecenben? A patkányok elhordják a belüket… mentik az irhájukat, hogy a fene…
FÜR: Elég ebből. Lacival most jövünk a városházi bizottmányból. Senki nem dönti meg az államrendet, és nem akar vért látni.
Ifjú MENSÁROS: Azért alakult meg a színház forradalmi bizottmánya, hogy nyugalom legyen. Nem fegyverkezünk. Nem váltjuk le a vezetést. Kik vagyunk mi, hogy új világot építsünk? Milyen alapokra helyeznénk? Már egymás közt is hajba kapunk.
Titkárnő: De Laci, Dánia börtön. Ezt azért ne feledd.
Izgága (Titkárnőhöz): Hallottam hírét, festjük is magunkat?
Titkárnő: Szép kis Hamlet lennél. Még Bíberachnak is krajcáros vagy. Semmirekellő.
Izgága: Én nyíltszívű vagyok. Ami a szívemen, az a számon.
Párttitkár: Szívesen számon kérlek, ha vége lesz egyszer a ribilliónak.
Izgága (Párttitkárnak): A magadfajták nem basáskodnak többé.
FÜR: Nincs az a szent örvény, ami nem kavarja fel a szart is.
Izgága: A forradalmat csak a vér tisztítja meg. Nem törvény az, ami megnyomorít. Szükség törvényt bont. A terror nem alkotmány.
Ifjú MENSÁROS: Terrorral a terror ellen? Kóristák lázadása.
Izgága: Te még a sztrájkpénzt is visszatartod.
Ifjú MENSÁROS: Nem igazságos felvenni a pénzt, ha az ember nem dolgozik meg érte.
Izgága: Mi a szebb jövőért dolgozunk, nem a kommunizmusért. Ami jár, az jár.
Titkárnő: A korsó a kútra.
Ifjú MENSÁROS: A sztrájk nem váltja meg a világot.
FÜR: De megbénítja az országot.
Izgága: Ha nem vesszük fel a munkát, megmutatjuk nekik…
Titkárnő: Nélküled elmuzsikálunk. Te csak sztrájkolj. Legfeljebb hiányzik az intrikus a dramaturgiából.
Ifjú MENSÁROS: Összefogásra van szükség, nem széthúzásra.
Párttitkár: Te is pórul jársz, Laci. Ha az elvadult kommunistákkal tartasz.
Ifjú MENSÁROS: Kikkel?
Párttitkár: A kóristáiddal. A csőcselékkel.
FÜR: Őrizzük meg a hidegvérünket.
Párttitkár: Különben elárad a fasiszta kékvér, és nincs az a karhatalom, amelyik lemossa… a gyalázatot.
Izgága: Erről a demagógról beszélek… tőlük óvjuk meg a hazát.
Párttitkár: Felforgató imperialista!
FÜR: Határozat született az automatikus kádercsere betiltásáról.
Izgága: Kerékcsere, az kéne a koponyákban odafönn. Üljünk ölbe tett kézzel? Amikor a zsarnok feje porba hullik?
Titkárnő: A csizmája még a helyén. Sőt, a flaszteron trappol.
Ifjú MENSÁROS: Nem lesznek tisztogatások, amíg én felelek a rendért. A termelés sem állhat le. Senkit sem a szerepe minősít, hanem az, hogy mit tesz vagy mulaszt. A történelem egyetemes, de a felelősség egyéni.
Titkárnő: Túl nagy a felzúdulás. Követelik TÉRI leváltását, és a teljes körű elszámoltatást.
Izgága: Ha nem kapunk fegyvert, elvesszük magunktól. Akkor hozhattok új határozatot. Ha lesz rá időtök egyáltalán. Az lesz ám a kényszerpálya.
FÜR: A rend és a törvényesség pártján vagyunk.
Ifjú MENSÁROS: Nesze, fogd ezt a puskát, és eridj őrszolgálatba. (Kellékfegyvert nyom Izgága kezébe, aki elsiet vele.) De meg ne lássam…
FÜR: A vár vérmosta fokán találkozhat Lenin atyjának szellemével…
Titkárnő: Ha eleget… (poharazgatást imitál)
Párttitkár (odasúgja Ifjú MENSÁROS-nak): Felhívhatnám a miskolci öcsémet? Ő ott szolgál az ÁVO kötelékében… fogalmam sincs, mi lehet vele. Aggódom… napok óta…
Ifjú MENSÁROS: Hívd csak föl. Telefont! Micsoda felfordulás… Rajtunk múlik, hogy milyen szerepet osztanak ránk? Mocskoltak a családomért, meg azért, mert színész lettem. Most meg két tűz között.
Titkárnő telefont hoz elő, Párttitkár tárcsáz. Közben besiet Izgága a két Színész-Államvédelmis, ezúttal Nemzetőr élén.
Izgága: Parancsot hoztam mint a fegyveres népfelkelés tagja.
Nemzetőr 1.: Letartóztatási parancsunk van. Egy bizonyos rákosista elhajlót veszünk őrizetbe. Kit is?
Nemzetőr 2.: Kit?
Izgága: A színház Forradalmi Bizottmányának elnökét. Összejátszik az ávóval. Íme, telefonkészülékkel üzérkedik, hogy bomlassza a nemzet egységét.
Ifjú MENSÁROS: Ki a nemzet? Mindig az, aki a leghangosabb?
Nemzetőr 1.: A forradalom nevében letartóztatom!
Nemzetőr 2.: Kit tartóztatsz le? Nem látsz a szemedtől?
Nemzetőr 1.: Kit?
Nemzetőr 2.: Nézd meg alaposabban. Hiszen ő Hamlet úrfi.
Ifjú MENSÁROS: Guildenstern! Rosencrantz! Szerelmes drága barátim!
Nemzetőr 1.: Anemjóját, fenséges úr!
Nemzetőr 2.: Imádba legyenek foglalva minden bűneink.
Nemzetőr 1.: Ez nem a te szöveged, cimbora, hanem az övé.
Ifjú MENSÁROS: Ej, ócskaság. Hiába húzunk elő a lajbizsebből bármilyen szöveget. Akárki írta meg előre, még ha a nagy Shakespeare is, nem stimmel. Azt is el szokták téveszteni, hogy a királyné is be van avatva, meg Polonius is, pedig nem voltak beavatva. Mint ahogy mi sem voltunk beavatva Rákosi és Péter Gábor ügyeibe. Alkottunk ugyan egy dán királyi udvart, de nem tudtuk, hogy mi történik. Egy ember van csak, aki tudja, a többi pedig akaratlanul asszisztál hozzá. Sodródik vele együtt. Mindenki át lett ejtve a palánkon.
Nemzetőr 2.: Ez itt nem a gyanúsított. (Izgágához) Nosza, elviszünk magunkkal téged, hogy kiteljék a létszám. (Izgágát karon fogva elhurcolják.)
Izgága: Dánia börtön! Dánia börtön! (Utánuk mind kimennek.)
13. jelenet: a Gondolat színpadán. (Közben a Csokonai Színház Forradalmi Bizottmánya kiáltványának kivetítése. ZENE.)
MENSÁROS: A történelem erkölcs nélküli: az események bekövetkeznek. Ám az emlékezés erkölcsös vagy erkölcstelen. Amire a tudatunk emlékezik, az nem más, mint amire a lelkiismeretünk emlékezik. Aki erkölcsösen viselkedik, nem a történelem hőse kíván lenni. Nem áltatja magát azzal, hogy új államalapító, s nem kérkedik vagy hőzöng. Az események gyűjtőfogalma csak utólag a „forradalom”, aki átéli őket, csupán az emberséges és az embertelen közötti választási lehetőséget kapja meg. Igaz embernek minden körülmények között megmaradhat, ha elég erős hozzá. Ez nem elvi síkon merül fel, mint a helyes államrend vagy a méltányos büntetés. Melyikünk gondolkodott azon, hogy a szocializmus jó-e vagy rossz? A szocializmus akkoriban a megmásíthatatlan valóságot jelentette, ami egyszerűen tűrhetetlen volt. Nem olyan elvont kérdések között őrlődtem, hogy mit állíthatnánk a helyébe, vagy mi jöhetne azután. Egyetlen téthelyzet ismétlődött színpadias megpróbáltatásaim során. Azt kellett kipuhatolnom, hogy miként őrzöm meg az emberi méltóságom.
14. jelenet: a Sors színpadán.
Losonczy, Ifjú MENSÁROS, FÜR
FÜR: Debrecenből keressük Nagy Imre miniszterelnököt. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Für Lajos.
Losonczy: Losonczy Géza vagyok, néhány órája a magyar kormány államminisztere.
Ifjú MENSÁROS: Gratulálunk. Mensáros László.
Losonczy: Debrecenben végeztem az egyetemet. Mi újság az Arany Bikában?
FÜR: Elhangzott a Talpra magyar. Levertük a vörös csillagot.
Losonczy: Hát a forradalmi bizottmány?
Ifjú MENSÁROS: Megalakult, biztosítja a közrendet. Én magam színész vagyok, a Csokonai Színház forradalmi bizottmányának elnöke. Fogadom, hogy színművészként is állok a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány rendelkezésére. Ismertetem a kiáltványunkat…
Losonczy: Köszönöm, nem szükséges. És csak ne fogadkozzon, elvtárs. Percről percre változnak az események. Négy napja még az lett volna a siker, ha a Központi Vezetőség demokratikus tömegmozgalomnak értékeli őket. A javaslatom elhasalt. Ma viszont Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszüntetését.
FÜR: Nem tudtunk róla, úton voltunk Pest felé a busszal.
Ifjú MENSÁROS: Mi hát a teendőnk?
Losonczy: Elvtársak, mi, kommunisták megbuktunk. Nem a magunk eszméivel, hanem a gyakorlati politika terepén. Folytatnunk kell a harcot az igazságos társadalomért, de más eszközökkel. Engednünk kell, hogy a tömeg formálja tovább a történelmet. Háttérbe kell húzódnunk, hogy a dialektika kifejtse hatóerejét. A pártvezetés nem tudta magáévá tenni a dolgozó nép követeléseiből mindazt, ami helyes és jogos. Mi levontuk a szükséges konzekvenciákat. Vissza kell lépni az egypártrendszerrel. Olyan blamázs történt, amihez tovább nem szabad ragaszkodni. Ezért engedjük, hogy bármilyen irányvonal képviseletéhez pártokba tömörüljön a munkásosztály és az értelmiség. Kivéve a fajgyűlölő jelszavakat. Azok elfogadhatatlanok.
FÜR: És mi vonatkozik mindebből ránk Debrecenben?
Losonczy: Mi vonatkozik? Mi a teendő? Lenin híres brosúrája is ezt a kérdést tette föl. Egyikünk sincsen tisztában, elvtársak, azzal, hogy a dolgozó nép merre fordul. A szélirány változékony. A dialektikus materializmus az anyag mozgására bízza a jövőt. Bizakodjunk, elvtársak! A magunk bölcsességére hagyatkozhatunk. Állam és forradalom dialektikája megintcsak kihívásokat tartogat. Hogyan látta Lenin? A munkások lakájszerűen alkalmazkodnak az államhoz. Mi nem esünk a szociálsovinizmus bűnébe, és az állam elhalásától is messze vagyunk. Egy dolgot azonban ki kell zárnunk: a statáriális bíráskodást. Vegyék elejét annak, hogy a dolgozó népből csőcselék váljék. Ami a szemünk láttára történik, azt nem egyes emberek, nem nézetek vagy vélemények szítják és hajtják végre, hanem a népakarat. Az osztatlan népakarat. Elvtársak, a csontom velejéig megrendültem. Most tudom lemérni, milyen halálosan kegyetlen nyomás nehezedett a népre. 48 magyar ifjúsága és 17 októbere után most támadt egy 56-os októberi ifjúságunk. Velük együtt fogjuk helyreütni a szocializmus becsületét. Most pedig, ha megbocsátanak az elvtársak, sietek. (Losonczy elsiet, FÜR és Ifjú MENSÁROS szintén kimennek a színről.)
15. jelenet: a Gondolat színpadán.
MENSÁROS: Mutassatok csak egy valakit, aki nemhogy nap mint nap, hanem egyáltalán valamikor kiharcolta magának a materializmust! Húszéves koromban megharcoltam a materializmusért, olvastam, tanulmányoztam mindent, ami ebben alátámaszt. Aztán harmincéves koromban megharcoltam háborúmat a hitért, Istenért, s ez a harc azóta is folyik. A nem hívők azt hiszik, hogy hitünk készen kapott, kényelmes bérletváltás Ábrahám ölébe. Éppen ellenkezőleg, a hívő fegyelmezettséggel, gondolati és cselekedeti erőfeszítéssel próbál nap mint nap eleget tenni hitének. (Ezalatt a Cselekmény színpadára néhányan székekkel besétálnak, és leülnek rájuk.)
16. jelenet: a Cselekmény, a Sors és a Gondolat színpadán.
Ifjú MENSÁROS rádiómikrofonba beszél a Cselekmény színpadán, előtte hallgatóság ül a székeken, akárcsak Thornton Wilder A mi kis városunk című darabjának rendezői utasítása szerint a halottak. Közben a Sors színpadán felállított hangfalak és a kopjafa között átsétál a három halott, gyertyával a kezükben, mialatt MENSÁROS lejön a Gondolat színpadáról a Cselekmény színpadára, s egy üresen hagyott székre ereszkedik.
Ifjú MENSÁROS: Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Kedves Debreceniek! Három bajtársunkat kísérjük végső útjára. Gorzsás Jánost, Ács Zoltánt és Ádám Mihályt. Mélységes fájdalommal búcsúzunk hősi halált halt magyar testvéreinktől, akik jogos követeléseinkért vívott harcban, félelmet nem ismerve áldozták fel életüket. A forradalmi bizottmány mélyen elítéli azokat az árulókat, akik a nép akaratát békésen követelőkre fegyvert fogtak. Hiszem, hogy felkelésünk nem a bolygómozgás vagy a tömegvonzás törvényének, hanem a szellem parancsának engedelmeskedik. Talán egy teremtő akarat óvja tetteinket és igazítja lépteinket, hogy ne bukjunk el, ne szálljunk alá a poklokra. Kérjük együtt a teremtő szellemi hatalmat, hogy testvéreink, akik már elhunytak vagy még ezután esnek el a hazájukat oltalmazva, ne hiábavalóan ontsák ki vérüket. Mi pedig ne csak a gyászban, de egy emberhez méltó világban is osztozhassunk és egymáshoz tartozhassunk.
A kivetítőkön Ács Zoltán lánya nyilatkozik; majd tankok, a hangfalakból harckocsik robaja. Mindenki eltűnik a színről, csak MENSÁROS marad, moccanatlanul ül. A Sors színpadán a két iménti nemzetőr pufajkásként tűnik fel, megállnak a színpad közepén.
MENSÁROS (feláll): Szélfútta levél a világ. De hol az ág? De ki az ág?
Losonczy bejön.
Losonczy: Elvtárs, látta Lenint?
MENSÁROS: Kit?
Losonczy: Érezte már úgy, hogy céltalanul bolyong az időben?
MENSÁROS: Nem céltalanul. Értelmet csak utólag vihetünk az eseményekbe.
Losonczy: Azt álmodtam, hogy Lenintől kérek tanácsot. Aztán elhurcoltak Romániába… Hol vagyok?
MENSÁROS (az üres székekre mutat): Halottak között.
Losonczy: Én még élek? Mit keresek itt?
MENSÁROS: Már senki sem él. Igazából nem is hal meg soha senki.
Losonczy: Mit tettem?
MENSÁROS: Ezt ne itt vitassuk meg. Losonczy elvtárs emlékszik rám a Parlamentből? A debreceni deputáció tagja voltam.
Losonczy: Már emlékszem. Aznap neveztek ki államminiszternek… de mi történt azután? Lenintől kértem tanácsot. Neki látnia kellett, hogy merre fordul a magyar nép. Zsebre dugott kézzel jött szembe a folyosón, a régi felsőházi ülésterem felől. Sejtelmesen vigyorgott. Megkérdezte, hol bujkál a burzsoázia.
MENSÁROS: Leverték a forradalmat.
Losonczy: Éppen Romániába szállítanak a jugoszláv követségről. Mi lesz velem?
MENSÁROS: Nem árulhatom el… Kizökkent az idő. (Mensáros fölmegy a Gondolat színpadára, Losonczy kimegy a színről.)
17. jelenet: a Cselekmény és a Gondolat színpadán.
TÉRI és Ifjú MENSÁROS bejön a Cselekmény színpadára.
A Sors színpadán továbbra is ott áll a két pufajkás.
TÉRI: Nálam meghúzhatod magad.
Ifjú MENSÁROS: Láthattam volna előre, hogy nem futamodnak meg egykönnyen. Persze mindjárt gyanús volt, amikor minket kértek a szovjet katonák, hogy biztosítsuk a kivonulásukat. A családjaik és a bútorok ott maradtak, érted? Pontosan tudták, hogy amint átlépik a határt, rögtön visszafordulnak.
TÉRI: Én pedig nem voltam idehaza. Mitévő lettem volna? Közétek állok, de az is lehet, hogy engem koncolnak fel.
Ifjú MENSÁROS: Ugyan. Nem esett volna bántódásod.
TÉRI: Most meg újra színpadon. Vérengzésre tértem vissza közétek, mint Endre király a Bánk bánban. Hogy van Judit? És a gyerekek?
Ifjú MENSÁROS: Bűntudatom van. Nem törődöm eleget velük. Előbb vállaltam ezt a dicstelen forradalmárosdit… Nem vagyok alkalmas a családi életre, bár azt szeretem legjobban a világon.
TÉRI: Azt tetted, amit…
Ifjú MENSÁROS: Még a színház is előbbrevaló…
TÉRI: Te színész vagy! Mostantól kezdve a színházon kívül is pontosan kell alakítanod. Bárhová megyek, te követsz, nem tágítasz mellőlem egy tapodtat sem. Lábad minden egyes nyomán egy Polonius, egy Rosencrantz vagy Guildenstern őrködik.
Ifjú MENSÁROS: A hazajöveteled is pengeélen táncolt.
TÉRI: Jól döntöttem, hogy alávetem magam a társulatnak?
Ifjú MENSÁROS: Hát persze. Visszafogott voltál, ahogy kellett.
TÉRI: Így is azt suttogják, hogy az asztalra csaptam a párttagkönyvemet.
Ifjú MENSÁROS: Az idő elsimítja a rágalmakat.
TÉRI: Kis szerencsével odébbálunk.
Ifjú MENSÁROS: Odébb, hová?
TÉRI: Ha egy mód van rá. Megkísérlem… akárhová. Kecskemétre, Szolnokra, Pestre, a Madáchba…
Ifjú MENSÁROS: Tégy úgy, ahogy jónak látod.
TÉRI: Na, nem egyedül. Te is jössz.
Ifjú MENSÁROS: Talán nem bántanak… Elnagyolták a kihallgatást. Rosszat sejtek, hogy ez csupán a kezdet… A derék Kozlovval mindenesetre nem lesz baj. Szépen betilinkózott velünk a színészházban. Ez már másik világ. Egyik nap kihallgat a laktanyában, másik nap összefogódzkodva piálunk. Nem is gondoltam volna, milyen cudarul bírják a ruszkik a jófajta alföldi fütyülőst. Emlékszel a hínáros szemére? A füle kettéállt, a nyelve letapadt a szájpadlására. Úgy ölelgetett, mint a gyerekkori cimboráját.
TÉRI: Ma reggel lelőtték. Ennyit a parancsnokról.
Ifjú MENSÁROS: Mi?
TÉRI: Lelőtték a laktanyában. Túl joviális volt velünk.
Ifjú MENSÁROS: Ki lőtte le?
TÉRI: Szerinted hivatalos nyomozás indul, és bemondja a rádió a fejleményeket?
Ifjú MENSÁROS: Tegnap kidugtam az orromat. Láttad volna azokat a gyűlölködő szempárokat. Mind rám szegeződtek. Valaki elkurjantotta magát. Na, nem sokáig tartott a pünkösdi királyság! Kellett volna a hatalom, mi? Hatalom: nekem?
TÉRI: Ne mozdulj ki. Puskaporos a hangulat. Bajod eshet.
Ifjú MENSÁROS: Marad a színpad.
TÉRI: Kell ennél több? Mit beszélek… mindenki sztrájkolni akar.
Ifjú MENSÁROS: Én ugyan nem. Sokan felvennék a munkát.
TÉRI: Ha elrendelném a próbát… nem túl kockázatos?
Ifjú MENSÁROS: Tehetünk mást, mint hogy dolgozunk? Színész vagyok. Az én kockázatom az előadás.
TÉRI: Az enyém a színház, a színészek, a repertoár, a libikóka a hatalommal…
Ifjú MENSÁROS: Te döntesz.
TÉRI: Tudom… én nem bújhatok szerepek mögé.
Ifjú MENSÁROS: Nekem pedig muszáj oda bújnom. Nem lehetek önmagam? Örökké csak Hamlet? Hasadt lélek, amelynek részei egymással civakodnak?
TÉRI: A szerep megoldandó föladvány. Ha jól felelsz a kérdéseire, megoldottad önmagadat. Gyerünk, vegyük elő a Hamletet! Próba.
(Pufajkás 1. és Pufajkás 2. lejönnek a Cselekmény színpadára.)
Ifjú MENSÁROS: Hallottam én, hogy nagy gonosztevőt színházban a csupán költött darab úgy meghatott lelkéig, hogy legottan önként feladta bűnös tetteit. Nincs rá bizonyság ennél különb; de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös fennakad. (Az utolsó sort rossz hangsúllyal.)
TÉRI: Nem jó. Állj! Rossz a hangsúly… de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös, fennakad. Tartsd ki a szünetet a bűnös után. A színház nem más, mint egérfogó. (Közben Pufajkás 1. és Pufajkás 2. a Gonzago megölése némajáték helyett akasztást mímelnek.)
Ifjú MENSÁROS: Állj! Nem jó. Dölyfösködtök, túljátsszátok. Szerény és természetes taglejtést kérek! Gonzago megölése. Te, te, a király, figyelj.
Pufajkás 1.: Igenis, fölség.
Ifjú MENSÁROS: Hajolj közelebb. Meg tudnál-e tanulni pár sort, amit magam illesztenék a szövegbe?
Pufajkás 1.: Úgy ám!
Ifjú MENSÁROS: Tedd hozzá a következőt. Kik leverték a forradalmat, a gyilkosok mind köztünk vannak.
Pufajkás 1.: Istenuccse, Hamlet úrfi, ne légyen a nevem tisztes pufajkás, ha betéve meg nem tanulom.
Ifjú MENSÁROS: Te, hóhér, ne vakard az üstöködet. Ide süss!
Pufajkás 2.: Jelen! Szolgálatára, fenség.
Ifjú MENSÁROS: Bánj szenvtelenül azzal a bitóval. Ne játszd érzelgősen, elvégre színházban vagyunk.
Pufajkás 2.: Én leszek a legközönyösebb hóhér, akit fenséged valaha látott.
Ifjú MENSÁROS: Hallottam én, hogy nagy gonosztevőt színházban a csupán költött darab úgy meghatott lelkéig, hogy legottan önként feladta bűnös tetteit. Nincs rá bizonyság ennél különb; de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös, fennakad. (Közben Pufajkás 1. és Pufajkás 2. akasztást játszanak.)
TÉRI: Jól van, Laci. Szigorúan instruáld a helsingőri színészeket. Ne feledd, hogy lenyűgöz hekuba, a színjátszók beleélése. Úgy érzed, hogy az ő színpadi cselekvésük szenvedélyesebb és határozottabb, mint a te valóságos játékod. Csak tetteted az őrültet, ám a kizökkent időt helyretolni rest vagy. És még egy. Saját magadnak adsz haladékot ezzel az átírt darabbal, hiszen nem kételkedsz a hatásában. Előre látod a dolog végkimenetelét. Extrém a beszédhelyzet. Nem nyomozol, inkább bábozol az udvari figurákkal. Ilyesmi járjon az eszedben.
Pufajkás 1. és 2.: Folytassuk a gyakorlatot, fenség?
MENSÁROS (közben lejön a Gondolat színpadáról): Én alakítom Hamlet atyjának szellemét. (Ifjú MENSÁROS megrendül) Lehangoló a játék, semmi érdekes. Csak emlékezetes színházat akarsz csinálni. De hát milyen az a jó színház? Elég ehhez alkalmasan játszani? A l’art pour l’art jól játszás nem elegendő ahhoz, hogy a színjátszás jó legyen. Mutass nekem egy költőt, írót, szobrászt, zenészt, bárkit, aki csak attól lett nagy, mert valamit jól csinált. Mit képvisel: ez a döntő. Helyén van a hangsúly és az eszed. Nincs rá bizonyság ennél különb; de tőr lesz e darab, hol a király, ha bűnös, fennakad. A hang súlypontját nem ám az észről helyezzük át. Eszed tokja! Te csak spekulálsz itt, pedig a tehetséges színész önmagában egy nagy gondolat. Nem átél és szájbarág, hanem koncentrál. A kimondott dolog lebegését, sőt bizonytalanságát is érzékeltetni tudja. Alázatosan tűri, hogy a személyisége beledögöljön. Így nyeri meg az egyéniségét. Belső harcok árán, nem pedig külsődleges eszközökkel. Hiú vagy. Komédiázol, pöffeszkedsz. Jól kezeled a hangodat és a testedet, ám mindez bántóan kevés. Légy színész reggeltől estig. Ne csak viselkedj, hanem cselekedj is. Ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
Ifjú MENSÁROS: A látott szellem ördög is lehet, mert az ölthet oly tetszős hüvelyt; s tán gyöngeségem, mélakórom által − mert ily kedélyre nagy hatalma van ─ a kárhozatba dönt.
MENSÁROS: Ne affektálj! Hiszen nem színház ez, hanem az életünk.
TÉRI (MENSÁROS-re bökve): Egy porszem ő, az ész szemét zavarni. Összerezzenni, Laci, nincs okod. Ez csak színház, ahol rejtőzködhetsz. Mostantól kezdve ne játssz! Felejts el minden fenyítő hatalmat. Járkálj kedved szerint fel s alá a színpadon. Beszélgess vagy motyogj tulajdon szavaiddal.
Ifjú MENSÁROS: Hát színész vagyok én, vagy puszta báb? Bujkálok TÉRI biztonságos rejtekhelyén és a Hamlet díszletei között. Éjjel bort töltök a színházi büfében, betankolok, vagy primadonnákkal cicázom. Siratom hazámat? Egy fenét! Tetszelgek csak a siker szórt és tört fényein. Fejgépből ki és be. Festett maszkkal, fölcicomázva. Hivalkodom. A család… hiányol az asztalfőről. (TÉRI és MENSÁROS kimennek.)
18. jelenet: A két pufajkás fölmegy a Gondolat színpadára, mintegy elfoglalva azt. A Sors színpadára, a kopjafa mellé kisgyerek jön be. (ZENE)
Kisgyerek: A sír, a sír nincs sehol. A test, a test nincs sehol. A csont, a csont nincs sehol. A gyilkosok, a gyilkosok se itt, se ott. Egyszer majd el kell temetni. És nekünk nem szabad feledni. A gyilkosokat néven nevezni. (Kisgyerek kiszalad a színről.)
19. jelenet: a Cselekmény és a Gondolat színpadán.
Pufajkás 1. és Pufajkás 2. a Gondolat színpadán beszélnek, utána lesétálnak a Cselekmény színpadára.
Pufajkás 1.: Mensáros Lászlót legalább hetvenkét óra időtartamra őrizetbe veszem. Ezidő alatt terheltté minősítem, és alapos gyanúsítottként kihallgatom. Ha szükséges, célravezető tanúval szembesítem.
Pufajkás 2.: Mensáros László 1956 októberében, majd azt követően tevékenyen részt vett a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben. (Lemennek.)
Ifjú MENSÁROS széken ül. Írógép kattog.
Pufajkás 1.: Neve?
Ifjú MENSÁROS: Mensáros László.
Pufajkás 1.: Anyja neve?
Ifjú MENSÁROS: Springer Piroska.
Pufajkás 2.: Sprin-ger! Sprin-ger! Ka-ra-láb! Ka-ra-láb!
Pufajkás 1.: Büdös volt az anyjának Konyáron házirézi nélkül, mi?
Pufajkás 2.: De hiszen ez Hamlet úrfi!
Pufajkás 1.: Terhelt személy játszott-e egy bizonyos Hamlet, dán királyfi szerepében?
Pufajkás 2.: Mint feudális csökevény.
Ifjú MENSÁROS: No, hadd kérdjelek ki apróra: mit vétettetek, jó barátim, a sorsnak, hogy ideküld benneteket, börtönbe?
Pufajkás 1.: Itt mi kérdezünk, terhelt!
Pufajkás 2.: Börtönné a nagyravágyás teszi a magyar népi demokráciát.
Ifjú MENSÁROS: Egy csigahéjban ellaknám, s végetlen birodalom királyának vélném magamat, csak ne volnának rossz álmaim.
Pufajkás 1.: Jegyzőkönyvbe vesszük, hogy terhelt lelkiismerete rossz. Nem tud aludni.
Pufajkás 2.: Terhelt tagadja tán, hogy tagja volt a színházi „forr” bizottmánynak?
Ifjú MENSÁROS: Nem tagadom. A bizottmány ülésein kifejtettem nézeteimet.
Pufajkás 1.: Szóval nézetei vannak. Miféle nézetei?
Ifjú MENSÁROS: Úgy foglaltam állást, hogy nem a rendszert megdöntő mozgalom indult el, hanem egy belső tisztulási folyamat.
Pufajkás 2.: A hatóság tudomására jutott, hogy részt vett a vörös csillag leverésében, és szavalt a tüntetésen.
Ifjú MENSÁROS: Ez pletyka. Nem szavaltam.
Pufajkás 1.: Viszont harsányan követelte egy Térffy Árpád nevezetű színházigazgató leváltását.
Ifjú MENSÁROS: TÉRI Árpád.
Pufajkás 1.: Miféle név az? A Térffy legalább vérbeli arisztokrata család.
Pufajkás 2.: Kutyabőr.
Pufajkás 1.: Rókaprém. Tyuhahé, rókaprém! Ki a kurva, te vagy én?
Pufajkás 1.: Na, mit tud erről a Térffy-Téri, Frédi-Béni, bánomisén kicsodáról?
Ifjú MENSÁROS: Olyasvalaki, akinek hálával tartozom. TÉRI Árpád igazgatói tevékenysége alatt mindenkiért kiállt.
Pufajkás 2.: A magafajtáért is, mi?
Ifjú MENSÁROS: Neki köszönhetem, hogy színész lettem.
Pufajkás 2.: Minket nem tud átverni, terhelt!
Pufajkás 1.: Azt hiszi, próbázhat itten? Kihallgatáson van, terhelt, vegye tudomásul. Ha rajtunk múlik, ennél is rosszabb színész lesz. Lehúzzuk ezt a komédiát.
Pufajkás 2.: Megirigyelte a rendezést, mi? Fegyvert osztogatott, és meg akarta rohamozni az ÁVH laktanyáját.
Ifjú MENSÁROS: Tagadom. Kimentünk a laktanyába, és láttuk, hogy a kormányrendelet végrehajtása elmaradt, nem szerelték le az ávósokat. A bizottmányban követeltem, hogy azonnal oszlassák fel az ÁVH-t, és tisztázzák, ki lövetett a tüntetőkre. Aztán hallottam, hogy többeket letartóztattak, de semmiféle fegyveres cselekményt nem buzdítottam.
Pufajkás 1.: Válaszát nem fogadjuk el. Adataink vannak arra vonatkozóan, hogy felszólalásaival a párt ellen hergelte a tömeget. A szovjet csapatok kivonását követelte. A Magyar Népköztársaság kilépését a Varsói Szerződésből. Küldöttséget menesztett Győrbe és Budapestre.
Ifjú MENSÁROS: Én csak egy küldöttség része voltam. Budapesten találkoztunk Losonczy Gézával. Utunk során megtekintettük a Köztársaság teret. Megdöbbenve láttuk messziről a halottakat. Feküdtek a földön szerte-széjjel.
Pufajkás 1.: Miféle halottakat? Hol feküdtek?
Ifjú MENSÁROS: Ha az ember szemben áll az Erkel Színházzal…
Pufajkás 2.: Mindenfajta színházasdival határozottan szemben állunk!
Ifjú MENSÁROS: …akkor az autóbusszal a tér bal oldali részén, hátul mentünk lassan körbe. Onnan láttuk a romhalmazt.
Pufajkás 1.: Szóval kéjelegtek a látottakon. Tetszett, ahogy azok bekrepáltak, mi? Odacsődültek, és tunkolták a vért.
Ifjú MENSÁROS: Tapasztaltam, hogy a jogos követelések embertelenséggé fajulhatnak. Ezért kapcsolódtam be jobban a bizottmány munkájába.
Pufajkás 2.: Hazudik. Uszított, bizalmatlanságot szított, hangoskodott. Azt hiszi, nem tudjuk az elvtársnál is jobban, mi az igazság?
Pufajkás 1.: Nekünk adataink vannak, terhelt, vegye tudomásul.
Pufajkás 2.: Majd mi megmondjuk, ki hol feküdt, meg mi célból dobta föl a talpát.
Ifjú MENSÁROS: A Parlamentnél is halottak…
Pufajkás 1.: Hol?
Ifjú MENSÁROS: Legéppuskázva… fél pár gyerekcipő, ingfoszlány, üvegtörmelék…
Pufajkás 2.: Hallucinált, gyanúsított! Azt látta, amit látni akart.
Pufajkás 1.: Nem látott a szemétől.
Izgága egyenruhában és a kellékfegyverrel belép a Cselekmény színpadára.
Izgága: Üdv, Rosencrantz, Guildenstern, édesim!
Pufajkás 1. és 2.: Szolgálatunkat, ím, mély bókolattal hajtjuk, magunkkal együtt, e lábakhoz, parancsra készen.
Izgága: Hallátok bizony, Hamlet hogyan ki van cserélve; ki – mert nem hasonlít ahhoz, ami volt, se a kül-ember most, se a bel-ember.
Pufajkás 1.: Kiszedjük belőle, mit ki kell szednünk.
Pufajkás 2.: Még többet is, jövőnk a kartotékok adatsorából pontosan megjósolható. Pár emberöltő múlva senki sem számolhat be az ellenforradalomról úgy, mint szemtanú. Jegyzőkönyveink levéltárakban őrzik a valót.
Pufajkás 1.: Bölcsen szól az elvtárs. E hivatalos irományok szerzői, fenséged hűséges alattvalóiként, mi volnánk. Tisztünk a latrok kivallatása.
Pufajkás 2.: Alkalmasint az akták fektetése.
Izgága: Úgy, úgy, csak iktassátok szennyes titkotok. Nyárson forgassátok a tanúk nyelvét, hajtsátok végre a párt irányelvét.
Ifjú MENSÁROS: Te mit keresel itt?
Izgága (ráfogja a kellékpisztolyt): Találkoztunk már valahol, gyanúsított?
Ifjú MENSÁROS: Na, ne bohóckodj… ez a micsoda is tőlem van. Tedd el szépen, ne hadonássz.
Izgága: Kellett volna a hatalom, mi? Mostantól nem te írod a történelmet. Gyanúsított.
Ifjú MENSÁROS: Mindenféle hatalom kegyéből kiestem. És nem hulltam Mária ölébe. Az én országom nem e világból való – ezt a mondást hittanon bifláztuk. Ha valami fáj, hát az, hogy abból az országból kitoloncoltak.
Izgága: Idézgetünk, idézgetünk? Gyönge jellem vagy. Pipogya figura. Nem cselekedtél idejekorán. Átvettük az irányítást.
Ifjú MENSÁROS: A melankólia az Erzsébet-kor betegsége volt. Nem a Rákosi-koré.
Izgága: Most még Claudius vagyok, de nemsokára én leszek Hamlet.
Ifjú MENSÁROS: Te mindig a nyerő oldalon…?
Izgága (a Clownokhoz): Egy szavát sem értem ennek az akasztófáravalónak. Vigyétek innét. Kotródjatok.
Pufajkás 1. és 2. megbilincselik Ifjú MENSÁROS-t, kezdik elvezetni a színpadról. Izgága a másik irányban távozik.
Pufajkás 1.: Ha nem bánja, leveszem a bilincset. (Leveszi a bilincset.) Mégiscsak országos hírű Hamlet úrfi.
Pufajkás 2.: Jól játszik feudális csökevényt, meg kell hagyni. (Kimennek.)
20. jelenet: a Gondolat színpadán.
MENSÁROS: A gyerekkori vallásosságot évekkel ezelőtt kivetettem magamból. A tudományos ismerkedés logikája kizárta az érzelmes vakhitet. Akkor kezdtem a színjátszást. Minden erőmmel a szakmai problémákra vetettem magam. Az lett a vallásom. A lelkiismeretem mégis igényeket támasztott, táplálta a vágyat a nagy élet iránt. Mert kis élet az, amelyik másvilágtalan, még ha nem is élvhajhász vagy céda. Eszménytelenné sohasem váltam, törődtem a pályámmal, de belső, nagy élet nélkül oly kevés eredmény érhető el. Az ember eszköz, nem pedig végcél. (ZENE)
21. jelenet: a Cselekmény, a Sors és a Gondolat színpadán.
A Cselekmény színpadán: Bíró, Ügyész, Védő, Izgága (tanú), Párttitkár (tanú), Titkárnő (tanú), FÜR (tanú), Ifjú MENSÁROS (vádlott) a tárgyalótermi ülésrend szerint. A négy tanú szembesítése zajlik. A Sors színpadán Pufajkás 1. és Pufajkás 2., ezúttal mint jegyzőkönyvvezetők vadul vernek egy-egy írógépet. Leállnak.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Kész vagy?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Szó, szó, szó.
Jegyzőkönyvvezető 1.: De a veleje?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Kiknek a veleje?
Jegyzőkönyvvezető 1.: Ezeknek itt, ni. (A Cselekmény színpadára bök.)
Jegyzőkönyvvezető 2.: Elébb kiszívjuk a velőt kicsinyke kobakjukból…
Jegyzőkönyvvezető 1.: Aztán visszatöltjük, amit kell, nehogy belebakizzanak a történelembe.
Bíró: A tárgyalást megnyitom.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Én leszek az ügyésszel.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Akkor enyém a védelem. A tanúk vallomásai egymással ellentétesek, ezért indítványozom, hogy a tisztelt bíróság rendelje el a szembesítésüket.
Védő: A tanúk vallomásai egymással ellentétesek, ezért indítványozom, hogy a tisztelt bíróság rendelje el a szembesítésüket.
Jegyzőkönyvvezető 1.: A bizonyítási eljárás folytatása indokolatlan. A történeti tényállást alaposan feltártuk.
Ügyész: A bizonyítási eljárás folytatása indokolatlan. A történeti tényállást alaposan feltártuk.
Bíró: A védelem indítványának helyt adok. Elrendelem a tanúk szembesítését. Hogyan emlékeznek Mensáros László terhelt tevékenységére a Csokonai Színház forradalmi bizottmányában?
Izgága: Uszító hangú beszédeket tartott.
Jegyzőkönyvvezető 1. (maga elé): Ez így lapos… (fennhangon) Meggyőződéssel állította, hogy…
Izgága: …Magyarországon dicsőséges szabadságharc folyik.
Bíró: Terhelt mikor tett ilyen tartalmú kijelentést?
Izgága: Amikor a delegációval visszajöttek Pestről. A Losonczyval való megbeszélés után.
Ifjú MENSÁROS: Ilyen kijelentést biztosan nem tettem.
Bíró: Nem kérdeztem, terhelt. A többi megidézett tanú csatlakozik-e az imént hallott vallomáshoz?
FÜR: Én kérem a delegáció tagja voltam. Találkoztunk Losonczy Géza államminiszterrel. Hazafelé láttuk a holttesteket a Köztársaság téren. Akkor Mensáros László szóról szóra azt mondta, hogy nem ért egyet azzal, ami Pesten történt. Az ő célja különben a forradalmi bizottmányban sem volt egyéb, mint a magyar kultúra magasba emelése.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Mensáros a demokratikus népi Magyarország mellett állt.
FÜR: Mensáros a demokratikus népi Magyarország mellett állt.
Párttitkár: Nem is volt kommunista. Ahogyan TÉRI sem, aki egy társulati ülésen az asztalra dobta a párttagsági könyvét, és azt mondta, hogy mélységesen szégyenli, hogy ennek a pártnak a tagja volt.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Nem így mondta. Sajnálta, ami történt…
Titkárnő: …És a színház tagságára bízta, maradhat-e továbbra is igazgató.
Izgága: Azért maradhatott igazgató, mert Mensáros szubjektív okokból védte. Még távollétében is. Neki köszönheti, hogy jártathatta a száját, és nem került az ávóra.
Titkárnő: Ez merő rágalom. Mensáros békét teremtett a színházisták között. Nem akart felfordulást.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Az igazgatóság dezorganizáltsága ellen dolgozott.
Titkárnő: Az igazgatóság dezorganizáltsága ellen dolgozott.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Jöhet egy kis csihi-puhi?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Haddelhadd.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Tombolt az antiszemitizmus.
Izgága: Tombolt az antiszemitizmus.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Ez aztán a mélyütés! Bang! Na, várj csak. Ez az ember, kérem, hangulatot keltett.
Titkárnő (Izgágára bökve): Ez az ember, kérem, hangulatot keltett.
Izgága: Még hogy én hangulatot? Mentettem a menthetőt.
Titkárnő: Te, véresszájú…
Izgága: Lehet, hogy időnként színleg avatkoztam közbe. Próbára tettem a vezetést. Persze rosszul vizsgáztak.
Titkárnő: Bujtogatott. A származásomat szidta. A párttitkár skalpját követelte. Jól mondom?
Párttitkár: Nem emlékszem ilyen esetre. Titkárnő viszont Mensáros pártját fogta.
Titkárnő: Ő meg a magáét. (Izgágára bökve) Higgyék el, hogy ez az alak…
Ügyész: Bíró úr, emlékeztetem arra, hogy Mensáros László büntetőpere folyik.
Bíró: A tanúk fejezzék be a vádaskodást. Már ami egymás bemártását illeti. Terhelt miként értékeli a szerepét az ellenforradalmi tanácsban?
Ifjú MENSÁROS: A forradalmi bizottmány megvédte a színházat a felbomlástól. A városi bizottmányban a Köztársaság TÉRI tapasztalatok miatt kezdtem aktívabb szerepet vinni. De csak adminisztratív teendőket láttam el.
Bíró: Terhelt mondott-e olyat – idézem a nyomozati jegyzőkönyvekből –, hogy elvadult kommunisták között is megőrizte TÉRI Árpád a nyugodtságát?
Ifjú MENSÁROS: Nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna. Egy ember volt elvadult, mégpedig ez az izgága.
Izgága: Mensáros László adott fegyvert a kezünkbe, hogy foglaljuk el az államvédelmisek laktanyáját.
Ifjú MENSÁROS: Addig handabandáztál, hogy végül kaptál egy ártalmatlan kellékfegyvert.
Titkárnő: Tanúsíthatom, hogy részegen aludt az őrszolgálaton. Elvadult kommunistákat a Párttitkár emlegetett.
Párttitkár: Rajtam kívül mindenki elvadult.
Izgága: Engem le akart tartóztatni ez a ficsúr.
Titkárnő: Nem igaz. Mensáros Lászlót akarta lefogni a színházisták fasiszta szárnya.
Párttitkár: Ő tartozott a fasisztákhoz.
Izgága: Úgy van, bizony! Ide a rozsdás bökőt, hogy…
Ifjú MENSÁROS: Tisztelt Bíróság! Ez a két tanú akkor egymás torkának esett volna. Most meg milyen mély egyetértésben licitálnak rá egymás bemondásaira.
FÜR: Nem annál volt fegyver, aki a vádlottak padján foglal helyet. Ez tény.
Izgága: Konspiratív célból átvettem a géppisztolyt. Nehogy az ellenforradalmárok kezére jusson.
Bíró (Izgágához): Fejtse ki, mit értett a terhelt az elvadult kommunisták kifejezés alatt.
Izgága: A központi pártirányításra sokan legyintettek. Sok helyi káder. Például egy alkalommal a színház nem jegyzett békekölcsönt…
Párttitkár: Én a Rajk-esetre gondoltam.
Bíró: Milyen értelemben gondolt a Rajk-esetre?
Párttitkár: Hát kérem, abban az ügyben elvált a szar a májtól. Vannak, ugye, rossz kommunisták, meg vannak jók…
Bíró: Tanú szerint TÉRI Árpád igazgatót a terhelt rossz vagy jó kommunistának tartotta-e?
Párttitkár: Nem értett egyet a pártközponttal… vagyis csak az utóbb beismert és korrekció alá vont hibáival értett egyet…
FÜR: Ezek szerint TÉRI és Mensáros jó kommunisták voltak?
Párttitkár: A központi irányítás többnyire a helyes ideológiát követte. Mensáros azt tartotta elvadultnak.
Bíró: Terhelt azelőtt tartotta elvadultnak a központi pártirányítást, hogy az önkritikát gyakorolt volna?
Izgága: A központi pártirányítás volt az elvadult.
Bíró: Tanú szerint a központi pártirányítás lett volna elvadult?
Izgága: Nem, Mensáros szerint. Én személy szerint mindig is hittem a pártközpont bölcsességében.
Párttitkár: Abban is hittünk, hogy szükség esetén a párt képes az önkorrekcióra. A helyi funkcionáriusok ne szóljanak bele a direktívák alakulásába. Miskolcon az ÁVO-n szolgálatot teljesítő öcsémet felkötötték – kis híján. Tartani lehetett, kérem szépen, attól, hogy Mensáros vezetésével Debrecenre ugyanaz a vérfürdő vár, mint a Köztársaság térre a pesti ellenforradalomban.
FÜR: Akkor még híre se ment. Később számoltunk be a látottakról.
Ifjú MENSÁROS: Eszem ágában sem volt politizálni.
Bíró: Terhelt szerint a forradalmi bizottmányok nem politizáltak?
Ifjú MENSÁROS: Nem a párt politikai vonalvezetését bíráltuk. Az anarchiát igyekeztünk elkerülni.
Ügyész: A vádiratban foglaltak alátámasztják, hogy vádlott elmarasztalható a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében. A nyomozati szakban felvett tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, hogy vádlott a fasiszta ellenforradalmárok hangadója volt.
FÜR: Mensáros László a színházban a középvonalat vivő csoporthoz tartozott. Nem az MSZMP ellen, legfeljebb bizonyos személyek ellen szólalt fel.
Ifjú MENSÁROS: TÉRI Árpád és a vezetőség elmozdítását ez az izgága követelte. Azért, mert nem kapott olyan kaliberű szerepeket, mint amilyenekre vágyott. Tudják, a színházban az irigység, a fúrások megszokottak.
Izgága: Mensáros büntett előéletű volt. Igazán semmi szükség nem volt arra, hogy áskálódjunk ellene. A kivételezése szorult magyarázatra.
Titkárnő: Mindenki tudta, hogy büntetett előéletű. Ahogy a kiemelkedő tehetségével is tisztában voltunk.
Izgága (Titkárnőhöz): Te bizonyára tisztában voltál. Egyesek, érdekes módon, mindig főszerepet visznek. Belőlük lesznek a főkolomposok. De az igazi Hamletet, a vívódó királyfit, én játszottam.
Titkárnő: Hamletet? Ne röhögtess.
Bíró: Figyelmeztetem a tanúkat, hogy bírósági tárgyaláson vannak. A személyeskedést megtiltom.
Párttitkár: A színháznál az emberkérdés csúnyán állt. Nemcsak a kádercsere felvetése miatt. Mensáros figyelmeztetett minket, hogy aki nem sztrájkol, annak baja lesz majd.
Titkárnő: Éppen ellenkezőleg. Úgy fogalmazott, hogy nem igazságos felvenni a pénzt, ha az ember nem dolgozik meg érte. Nem akart a sztrájkpénzből patáliát.
FÜR: Úgy tudom, hogy az iskolába is bement, és leszerelő hangú beszédet tartott. Mondván, hogy a tanulók dolga a tanulás.
Párttitkár: Az ifjúság azért követett olyan tendenciákat, amilyeneket, mert a fasiszták hergelték őket.
FÜR: Mensáros ellenállt a szélsőséges kirohanásoknak.
Ifjú MENSÁROS: A szülői munkaközösség tagja voltam. Arról beszéltem a diákoknak, hogy az első a tanulás, a szellemi fejlődés.
Ügyész: Vádlott agitációs tevékenységet is folytatott. Röpcédulák terjesztését szorgalmazta a szovjet katonák körében azzal a propagandával, hogy álljanak át az ellenforradalmárok oldalára.
Izgága: Ezt is igazolom. Az egyik társulati ülésen gépelt röpcédulákat dugott az orrunk elé. Kötelezni akart bennünket a szétszórásukra. Mi persze nem nem hagytuk…
Titkárnő: Rágalom. A szórólapok csak a sztrájkfelhívásról szóltak. De azt sem erőltette Mensáros.
Bíró: A bíróság megállapítja, hogy a szembesítés nem vezetett eredményre. Két mentő tanú áll szemben két terhelő tanúval.
Védő: Indítványozom további tanúk meghallgatását.
Bíró: Az indítványt elutasítom. A bizonyítási eljárás teljeskörűen lefolytatottnak, minden részletre kiterjedően lezártnak tekintendő.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Jók voltak?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Jók. Ügyesen megírtuk.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Kicsit gyorsítsuk fel az ügymenetet. Leszek a vádlott az utolsó szó jogán.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Akkor én leszek a védő. Beszúrok egy-két kenetteljes adalékot. Hadd higgye az utókor, hogy az állam tud érzelgős is lenni.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Előnyös számunkra, ha hisznek az utódok a szabad akaratban és a tisztességes eljárásban. Úgy könnyebben engedelmeskednek a rendezői szándéknak.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Pedig mindenki szerepet játszik. Idefönn jó előre lezsugázzuk…
Jegyzőkönyvvezető 1.: A sors… az anyagi részecskék apró rezgései…
Jegyzőkönyvvezető 2.: Mi vagyunk a Gondviselés. Nélkülünk ez a vándorcirkusz…
Jegyzőkönyvvezető 1.: …szétesne darabjaira.
Jegyzőkönyvvezető 2.: A törvény nem lenne törvény, ha minden tanú a magáét hajtogatná.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Így viszont a történeti tényállás a törvényi tényállással szépen összeér. Megtörténik utólag, amit bizonyítani kell.
Losonczy bejön a Sors színpadára.
Losonczy: Kinek az ügyét tárgyalják?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Az elvtárs lekéste a saját perét.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Illetőleg elsiette. Évekkel ezelőtt, ítélethirdetés előtt távozott a börtönből.
Losonczy: Szóval már nem élek. Miért kell hát bolyonganom? Akár egy rontó szellemnek…
Jegyzőkönyvvezető 1. és 2. cinkosan összesúgnak.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Jeltelen sírban fekszik. Kátránypapírba drótozva. Arccal a földnek.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Új Köztemető. Közben utánanéztem. A végtisztességre évtizedekig várnia kell.
Losonczy: Csak ne voln' tilos Börtönlakom titkát elmondani: olyat fedeznék föl, hogy legkisebb szavára lelked hánytorogna fel, megfagyna ifju véred, s két szemed, köréből, mint csillag szökellne ki, szétválna fürtbe kondorult hajad, s élére állna minden szál külön, Mint tüske-állat zörgő tollai… (Losonczy kimegy a színről.)
Védő: Kérem a tisztelt bíróságot, vegye figyelembe, hogy a vádlott az ellenforradalom idején az üldözöttek védelmére kelt. Ez kétségtelenül pozitív magatartás, az akkori helyzetben baloldali. A vádlott ezen kívül művész, aki fokozottabban reagál az igazságtalanságokra. Érzékenyebb, mint mások. Enyhítő körülményként kérem értékelni, hogy a bűncselekmény elkövetésének idején nagyon sokan nem ismerték fel a helyes politikai irányvonalat. A politikailag fejlettebbek sem. A pártbizottság maga is helyeselte a sajnálatos eseményeket a sajtóban. Ezt bizonyítja a Napló 1956. november 22. napján megjelent számának Egység és bizalom című cikke. Továbbá hosszú idő telt el a bűncselekmény elkövetése óta. Ugyancsak enyhítő körülmény, hogy a vádlott három kiskorú gyermeket nevel.
Ifjú MENSÁROS: Egyetértek a védőm által elmondottakkal. Úgy érzem, az ellenforradalom idején olyan voltam, mint egy műkedvelő a színpadon. Nem láttam a következményeket. Vegye a tisztelt bíróság figyelembe, hogy senkinek sem ártottam, egyéni bosszú nem vezérelt. (MENSÁROS közben lesétál a Gondolat színpadáról a Cselekmény színpadára.)
MENSÁROS (Ifjú MENSÁROS-hoz): Fején találtad a szöget. Műkedvelő vagy. Azt hiszed, hogy valaki előre megrendezte ezt a kutyakomédiát? A bíró? Az ügyész? A párt? A megfélemlített vagy megzsarolt tanúk? Mindenkit megillet a szabad akarat. A védőt, a tanúkat, téged is. Nincsen sors, nincsenek körülmények. Te választasz. Tiéd a cselekvés szabadsága. Akaratszabadságban pedig a túlvilágról felénk áradó isteni kegyelem részesít. Aki nem hisz Istenben, annak a körülmények parancsolnak. Szűkös lehetőségek nyílnak számára. Mások, a többi ember, a hatalom, a természet erői rendre lenyűgözik. Te csak sodródsz az eseményekkel. Ártatlannak véled magad? Tudd meg, hogy bűnös vagy.
Ifjú MENSÁROS: Bűnös? De hiszen a sztrájkpénzt… nem adtam fegyvert… nem akartam a rendszert felforgatni…
MENSÁROS: Te tényleg azt hiszed, hogy ez az egész eljárás ésszerű? Azt hiszed, hogy rólad szól? Hogy a bíró és az ügyész kitervelték, és a párt koncepciójának estél áldozatul? Sokkal nagyobb hatalmat szolgál ez az apparátus. Odafenn, egy másik színpadon már próbálnak az igazi peredhez. (MENSÁROS kimegy.)
Ifjú MENSÁROS: De hát miért bűnhődöm? Kinek ártottam?
Védő (odasúgja Ifjú MENSÁROS-nak): Alaki hiba történt. Nem rendelkeztek az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. Maga egyelőre szabad. Tűnjön el a teremből.
Ifjú MENSÁROS: Szabad vagyok. Szabad vagyok! Szabad vagyok! (Közben kimegy a színről. Ellenkező irányban a többiek is elhagyják a Cselekmény színpadát.)
A kivetítőkön megjelenik az ítélet szövege.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Elfogjuk?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Ne, hagyd csak. Játsszon, forgasson, élje az életét. Abban a hiszemben, hogy szabad. Később elővezetjük.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Addig mi tovább szőjük a történet fonalát.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Írjuk a jegyzőkönyvet.
Jegyzőkönyvvezető 1.: Fejlesztjük a forgatókönyvet. Legyen nevük a mentő tanúknak?
Jegyzőkönyvvezető 2.: Legyen. És lehetnek többen is. Nem számít. Kell a konc az utókornak, hogy becsüljenek is valakit. Írod?
Jegyzőkönyvvezető 1.: Írom.
Jegyzőkönyvvezető 2.: Akkor a hasamra ütök, és diktálom. Hogyaszongya. Dr. Pöstényi Márton ügyvéd, Dr. Kulin László professzor, Vámos László rendező, Blum Tamás karmester, Berényi Gábor rendező, Hegedűs Ágnes színésznő, Erdős Panni titkárnő, Dr. Földényi László tanár, Kerekes Gábor operaénekes, Für Lajos történész. Lesz belőle miniszter is, de psszt. (Közben kattog az írógép, utána kimennek. ZENE.)
22. jelenet: a Cselekmény, a Sors és a Gondolat színpadán.
TOLNAY és Ifjú MENSÁROS. A Cselekmény színpadán teli szennyeskosár és telefon.
TOLNAY: Tegnap bejelentkeztem Marosánhoz.
Ifjú MENSÁROS: Mi dolgod vele? Egy államminiszterrel…
TOLNAY: Iván könyveket kért. Külön kell őket jóváhagyatni.
Ifjú MENSÁROS: Rohadt egy világ. Idő kérdése, hogy engem is…
TOLNAY: Azt te nem tudhatod!
Ifjú MENSÁROS: De hát elítéltek. Még ha nem is jogerősen. Sokan ellenem tanúskodtak. Hamisan! A legnehezebb az ő árulásukat feldolgozni. Voltak, akiket megzsaroltak. Egy műszakist, aki köztudottan részeges volt, addig vertek, amíg azt nem vallotta, hogy röpcédulát kapott tőlem. Fegyverbe szólító röpcédulát. Még csak látni se láttam olyasmit. Aztán beismerte, hogy elintézték az őrszobán. Úgy, hogy azt se tudta, fiú-e vagy lány. Összetűzött egy kalauzzal, dulakodtak, miegymás, ezért vitték be. Ott kényszerítették vallomásra, amit később, a tárgyaláson, ahogy szembesítették, visszavont. Megszólalt a lelkiismerete. De nem hibáztatom…
TOLNAY: Eddig is megúsztad. Évekig nem piszkáltak. Még forgattál is.
Ifjú MENSÁROS: Előbb filmkópiákba zártak.
TOLNAY: Miféle raboskodás, hogy ott ragyogsz a mozivásznon meg a színpadon? Igazán nem foghatják rád utólag, hogy szökésben voltál.
Ifjú MENSÁROS: Folyton magam elől menekülök. Ide is csak…
TOLNAY: Ne butáskodj. Ezen nem múlik semmi. A fél karomat odaadnám… tőből levágnám, ha csak egyetlen nappal is megrövidítené…
Ifjú MENSÁROS: Ne légy színpadias. Olyan pőrén állunk az Úristen színe előtt… Úristen? Hozzám többé nincs köze. Önként kizártam az életemből.
TOLNAY: Senki sem zárható ki csak úgy az életünkből. A gondolatainkból sem… Képzeld, engedélyt kértem Marosántól, hogy a Bibliát bevihessem.
Ifjú MENSÁROS: Jobb is, ha rács mögé juttatod. Szabadlábon megrövidítenék. Nem telik két napba, és az egyik parancsolatot végleg kihúzom Mózes könyvéből.
TOLNAY: Ízetlen fajankó.
Ifjú MENSÁROS: Nem tudom, hogy vajon fegyverek vagy múzsák között nehezebb-e tisztességesnek maradni.
TOLNAY: Fegyverek közt hallgatnak a múzsák.
Ifjú MENSÁROS: Talán örökre elhallgattak.
TOLNAY: Úgy vezettem be a kérést Marosánnak, hogy ha elárulom, elvtárs, felborítja az asztalt.
Ifjú MENSÁROS: Mit árulsz el?
TOLNAY: A kérésemet. A Bibliát. Mire ő: Mit akar? A Mein Kampfot talán?
Ifjú MENSÁROS: Mein Kampf. Megáll az ember esze.
TOLNAY: Mire én: a Bibliát. Olvasta volna többet idekint, mondta Marosán halálos nyugalommal. Forgott körülöttem a világ. Azt hittem, menten elájulok. Inkább nem forszíroztam tovább.
Ifjú MENSÁROS: A sors fintora. Iván foglyokat szabadított ötvenhatban. Erre most őt csukták le.
TOLNAY: Pecsétes okmányokat is szerzett… olyan körültekintő. Legközelebb mi ketten nyitjuk ki a zárkát. Tessék csak kifáradni. Ön mától fogva szabad ember. Kívül tágasabb…
Ifjú MENSÁROS: Tágasabb… lószart tágasabb. Képzeld, írok Péter fiamnak.
TOLNAY: Leveleket?
Ifjú MENSÁROS: Intelmeket. Amolyan naplófélét. Egyre jobban bánt, hogy ott hagytam őket Debrecenben.
TOLNAY: Mi a fene? Bölcsülsz?
Ifjú MENSÁROS: A rendszeres zongorázás és a kiegyensúlyozott munka a Madáchban jó hatással vannak.
TOLNAY: Igazán remekeltél a Bolond áprilisban. Jó a karaktered a vásznon… Még fontolgatod a válást?
Ifjú MENSÁROS: Nem… igen… vagyis nem is tudom.
TOLNAY: Ismerős. De tudod, én most… az én helyzetemben…
Ifjú MENSÁROS: Ne mentegetőzz.
TOLNAY: Pedig volna miért. Mindkettőnknek.
Közben a Sors színpadára Fegyőr 2. egy telefonnal a kezében és DARVAS bejönnek.
Fegyőr 2.: Diktálja le a mondandóját. Mi telefonálunk.
DARVAS: Olvasnivalót kérek. Magam számára és a kultúrbrigádnak.
Fegyőr 2.: Mi kéne, ha vóna, fogvatartott?
DARVAS: Gorkij, Dosztojevszkij, Tolsztoj. Mindegy, pontosan miket, csak tőlük kérek könyveket.
Fegyőr 2.: Számuk is van? Hozzátartozók?
DARVAS: Hozzá tartoznak a méltó körülményekhez.
Fegyőr 2.: Nem ezt kérdeztem! Ez a Tollsztoj közeli hozzátartozója?
DARVAS: Toll! Sztoj! Így hívják a szovjet írószövetséget. Máskülönben oldalági felmenőm az író. Az ő könyvét olvasnám.
Fegyőr 2.: Hülyének néz, fogvatartott? Agyoniskolázott egyén vagyok. Kit hívunk?
DARVAS: Tolnay Klárit. (Tárcsázás, csörgés. TOLNAY felveszi a kagylót.)
Fegyőr 2.: Tolnay Klára elvtársnő? (TOLNAY összeteszi a csuklóját, úgy mutatja Ifjú MENSÁROS-nak, hogy börtönhívás.)
TOLNAY: Igen, itt Tolnay Klári.
Fegyőr 2.: Itt Kovács II népnevelő. Vegyünk papírt és ceruzát!
Ifjú MENSÁROS: Mondd neki, hogy tartson ki. Nem sokáig kell egyedül…
TOLNAY (Ifjú MENSÁROS-nak): Psszt!
Fegyőr 2.: Hogyan?
TOLNAY: Semmi, kérem.
Fegyőr 2.: Vettünk? Akkor írjuk.
TOLNAY: Igenis.
Fegyőr 2. (DARVAS-hoz, félhangosan): Most mondja, maga nagyeszű.
DARVAS: Gorkij, Dosztojevszkij, Tolsztoj.
Fegyőr 2.: Egyenként!
TOLNAY: Parancsol?
Fegyőr 2.: Nem az elvtársnőnek mondtam.
DARVAS: Gor-kij.
Fegyőr 2.: Gorkij.
TOLNAY: Írom. Gorkij.
DARVAS: Dosz-to-jev-szkij.
Fegyőr 2.: Dosztojevszkij.
TOLNAY: Írom. Dosztojevszkij.
DARVAS: Tolsz-toj.
Fegyőr 2.: Tolsztoj.
TOLNAY: Írom. Tolsztoj.
DARVAS: Válthatnék pár szót…?
Fegyőr 2.: Fogvatartott kussol!
TOLNAY: Mit kiabál, kérem?
Fegyőr 2.: Nem az elvtársnőnek mondtam.
TOLNAY: Ja, vagy úgy.
Fegyőr 2. (rosszmájúan): Megint hozzuk a tiszta gatyát?
TOLNAY: Igenis, kérem.
Fegyőr 2.: Akkor szerdán, a szokott időben, a bejárattól balra egy fülke, ott átadjuk a kiadmányokat az alsógatyákkal együtt. Megértettük? (Lecsapja a kagylót.)
TOLNAY: Értettem. (Inkább maga elé.) Vigyázzon magára. (Leteszi a kagylót.)
Fegyőr 2.: Mit bambul, fogvatartott? Mars a kantinba!
Fegyőr 2. és DARVAS kimennek a Sors színpadáról.
Ifjú MENSÁROS: Megint könyveket?
TOLNAY: Egyebet aligha üzenhetne. Szinte hallom a hangját, mikor a smasszer beszél.
Ifjú MENSÁROS: Viheted be a friss mosást és a klasszikusokat.
TOLNAY: Bárcsak többet is tehetnék.
Ifjú MENSÁROS: Vihetsz be engem is a következő fuvarral.
TOLNAY: Mit?
Ifjú MENSÁROS: Megkaptam az értesítést. Holnap kell bevonulnom.
TOLNAY: Holnap? Milyen nap…?
Ifjú MENSÁROS: Szerda. Elcsomagolhatsz a heti stafírungba, hogy a rohadt életbe. (Belerúg a szennyeskosárba.)
TOLNAY (odarohan, csitítja): Hagyd szépen békén.
Ifjú MENSÁROS: Össze ne keverd a ruháinkat.
TOLNAY: Belém is rúgsz egy jókorát?
Ifjú MENSÁROS: Bocsánat.
TOLNAY: Nem elég a saját nyomorom?
Ifjú MENSÁROS: Mindnyájan ugyanabban a dutyiban ülünk. Kívül az egyik sor rácson, de belül egy másik soron. Ide-oda taszigálnak a tomfával, mintha nem volna mindegy…
TOLNAY: Én leszek a teátrum Ágnes asszonya.
Ifjú MENSÁROS: Félek a büntetéstől.
TOLNAY: Dánia börtön.
Ifjú MENSÁROS: Én pedig kétszer is elszalasztottam a szökést.
TOLNAY: Mihez kezdenél színház nélkül, drágám?
Ifjú MENSÁROS: Gyere, még van egy közös esténk. (Kézen fogva kimennek.)
MENSÁROS lesétál a Gondolat színpadáról, felnyalábolja a szennyeskosarat, és kimegy vele. (ZENE)
23. jelenet: a Cselekmény és a Sors színpadán.
Ifjú MENSÁROS, DARVAS, Pap (takarásban), Elítélt
DARVAS: Tudják is ezek, kik vagyunk mi!
Ifjú MENSÁROS: Kik vagyunk?
DARVAS: Magyarország elsőrangú színművészei. Ha rájönnek, mekkora hibát vétettek, ezek könyörögnek majd a bocsánatért.
Ifjú MENSÁROS: Én méltón bűnhődöm.
DARVAS: Laci, te megvesztél? Mit követtél el? Belebakiztál a Hamletbe, vagy mi a nyavalya?
Ifjú MENSÁROS: Bűnös vagyok. Az egész életem mázsás súlyként nehezedik rám.
DARVAS: Feladtad, az a te hibád. Beletörődsz az aljasságokba, s ezzel kiszolgáltatod magad.
Ifjú MENSÁROS: Ágáljak, mint te, Iván? Mire mész vele?
Elítélt: Én ártatlan vagyok. Megérdemelte az a rohadék…
DARVAS: Mit?
Elítélt: A sorsát, amit én teljesítettem be annak a nyomorult ávósnak.
Ifjú MENSÁROS: Ölni bűn. A lámpavas nem a végítélet.
Elítélt: A hazáért tettem.
DARVAS: Laci, a zsarnokölés Kálvin óta az egyházjogban is…
Ifjú MENSÁROS: Igen, a zsarnok rút és erőszakos halála igazolható… de az alárendelteké? Ki számít feljebbvalónak? Ki a vak parancskövető? Meddig terjed a felelősség, és pontosan mire terjed ki?
Elítélt: Aki a nép akaratának ellenáll, halál fia. Hulljon a férgese.
Ifjú MENSÁROS: És azután?
Elítélt: Mi után?
Ifjú MENSÁROS: Mit tettünk volna, ha győzünk? Melyikünk győzött volna?
Elítélt: Hát mi, és leszámolunk mindenkivel…
DARVAS: Saját kezünkbe vesszük a sorsunkat…
Ifjú MENSÁROS: Más kezébe tesszük le az életünket.
Elítélt: Ide hallgass! Csak jobb jöhetett volna.
Ifjú MENSÁROS: Ez itt már a jobb. Miénk a megbocsátás. Abban a kegyelemben részesültünk, hogy bűnhődhetünk. Szabadon vezeklünk a börtönben.
DARVAS: Melyik parancsolat megszegése miatt?
Ifjú MENSÁROS: Egyikünk sem ártatlan…
Elítélt: Én nem követtem el semmit. Az ő joguk nekem nem jogom.
DARVAS: Ha majd mi hozzuk a törvényeket… egy sem ússza meg közülük.
Ifjú MENSÁROS: Mire törvényeket hozhatnánk, szétrohad a bensőnk. Kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk?
Elítélt: Fölöttünk is ítélkeztek. Azért kerültünk ide.
DARVAS: Igazságtalanul. Aljas csirkefogók! Sehonnai bitangok!
Pap (előkecmereg a takarásból): Ne óbégasson, fiam. Az Úristen mindnyájunkon megkönyörül.
DARVAS: De nekem csak ez az egy életem van.
Pap: Van még egy belső és egy örök életed is, fiam, a külső és az evilági létezésen túl.
DARVAS: Belül sem vagyok szabad, ha itt zabálnak föl a tetvek. Eresszenek ki! (Dörömböl.)
Fegyőr 1., Fegyőr 2. (a korábbi pufajkások stb.) becsörtetnek.
Fegyőr 1.: Mi ez a fennforgás?
Fegyőr 2.: Lazítjuk a fegyelmet, mi? Az anyátok keservit!
Pap: Nincsen semmi baj. Ígérem, hogy…
Fegyőr 1.: Csuhás kussol!
DARVAS: Mikor szállítanak tovább?
Fegyőr 2.: Nocsak, téged meg ki kérdezett, te fasiszta patkány!
Fegyőr 1.: Nézz oda, az nem Hamlet? Te voltál a Hamlet abban a drámában?
Fegyőr 2.: Hozzád beszélünk, málészájú!
Fegyőr 1.: De, igen, a csálé orrnyerge maradt meg. Felismerem.
Fegyőr 2.: Az a másik is ilyen előadó, nem?
Fegyőr 1.: De-de. Szép kis fasiszta csorda.
DARVAS: Nincs joguk sértegetni!
Elítélt: Üljön le már a seggére. Inkább adjanak elő valamit a szaktárssal.
Ifjú MENSÁROS: Nem is rossz ötlet. Hívjuk fel Klárit, hogy hozzon be szövegeket.
DARVAS: Majd én felhívom, elvégre az én feleségem.
Ifjú MENSÁROS: Akkor hívd.
Fegyőr 1.: Nem hívnak senkit, az elítélt lediktálja a mondandóját, és mi telefonálunk.
Fegyőr 2.: Csináljunk egy kis színházat. A kultúrcselekmény javítja a közmorált. Na, művész elvtársak, kit tárcsázhatok?
DARVAS: Tolnay Klárit.
Fegyőr 1.: Te, az nem a Déryné? (énekli) Szépen szól a magyar nóta, jöjj el, rózsám, csak egy szóra!
Fegyőr 2. (dúdol): Na-na-na-na… csak azért is.
Fegyőr 1: Ez meg itt, nézd csak meg jobban, a Liliomfi.
Fegyőr 2.: A filmben is valami vándorszínész, vagy mi a túró.
DARVAS: Nem úgy volt, hogy telefonozunk?
Fegyőr 2.: Fejből nem megy? Papírból én is felmondom. Az nem nagy kunszt.
Fegyőr 1.: Tudsz te egyáltalán olvasni?
Fegyőr 2.: Hát írni tudok. Beszámolót a felettesnek.
Elítélt: Halljunk valamit! De vidámat, ne adják nekem a búvalbaszott merengőt.
DARVAS elénekli a Darumadár fenn az égen című dalbetétet a Gül baba operettből (Huszka Jenő).
Elítélt: Prózát is!
Fegyőr 2.: Mit szólsz, micsoda cirkuszt rittyentünk ide? A parancsnok elvtárs büszke lehet…
Ifjú MENSÁROS: Mai előadásom tárgyául, hogy úgy mondjam, azt a kárt választottam, amit a dohányélvezet okoz az emberiségnek. Jómagam is dohányzom, de a feleségem úgy határozott, hogy én itt ma a dohányzás ártalmasságáról tartsak előadást, ellenvetésről tehát szó sem lehet. Hát ha dohányzás, legyen dohányzás, nekem olyan mindegy; önöket pedig, igen tisztelt uraim, felszólítom, hogy előadásomat a megillető komolysággal hallgassák meg, mert ellenkező esetben rossz vége lehet a dolognak. Akit viszont esetleg elijeszt a száraz tudományos előadásmód, vagy akinek nem tetszik a téma, az nem köteles meghallgatni, joga van eltávozni… Önök persze, tudom, szívesebben hallgatnának valami románcot, szimfóniát vagy áriát...
DARVAS: Hej, uraim, ha tudnák! Harminchárom évet éltem le a feleségem oldalán, és mondhatom, ezek voltak életem legszebb évei, azaz, hogy nem éppen a legszebbek, hanem úgy általában. Egyszóval úgy röpültek el a fejem fölött, hogy úgy mondjam, mint egyetlen boldog pillanat, hogy az Isten akárhová tegye őket… Estélyeket a feleségem nem akar adni, ebédre senkit meg nem hív, fösvény, mogorva, zsémbes asszony az én hitvesem, azért is nem jár senki hozzánk, de... titokban megsúghatom maguknak... ünnepnapokon, ha óhajtják, megláthatják feleségem leányait Natálja Szemjonovna nevű nagynénjüknél... Az illető hölgy idült reumában szenved, és sárga ruhát hord nagy fekete pettyekkel – mintha tetőtől talpig svábbogarakkal szórták volna tele. Jól be lehet nála falatozni, és amikor a feleségem nincs ott, akkor még egyebet is lehet: beszeszelni.
Ifjú MENSÁROS: Elszaladni messzire, itt hagyni mindent, vissza se nézni, csak szaladni, szaladni... Hogy hová? Mindegy, hová… csak kifutni ebből a siralmas, unott, szürke, poshadt életből, amely ilyen szánalmas vén bolondot, ilyen szánalmas vén hülyét csinált belőlem, elfutni ettől az ostoba, kicsinyes, fukar, zsémbes boszorkánytól, a feleségemtől, aki harminchárom év óta gyötör, elmenekülni a zenétől, a konyhától, a feleségem pénzétől, ettől az egész kicsinyes, hétköznapi élettől... és megállni valahol messze, kint a mezőn, a szabad ég alatt, mint valami fa, cölöp vagy akár madárijesztő, és egész éjjelen át csak bámulni föl a csöndes, tiszta holdra, és felejteni, mindent elfelejteni ... ó, hogy szeretnék semmire se emlékezni!...
Elítélt: Bravo! Szaladni, szaladni… fussunk, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk.
Fegyőr 1. (Elítéltnek): Csendet! Vi-gyázz!
Fegyőr 2.: Mi ez a szöveg? Mutassák csak!
Fegyőr 1.: Ilyen szöveg nincsen is. Minket sem ejtettek a fejünk lágyára.
DARVAS: Itt van, kérem. (Előhúzza a zsebéből.)
Fegyőr 2.: Játsszanak normálisan. Szabályosan, az istenit.
Fegyőr 1.: Ne ilyen gyűrött, kutya szájából előrángatott szir-szarokból.
DARVAS: Mi kértük a telefont.
Fegyőr 2.: Mi kéne, ha vóna?
Ifjú MENSÁROS: Kérjék el a Hamlet szövegét, Csehovtól A dohányzás ártalmasságát. Aztán Móricztól… mi is a címe? Dinnye vagy Dinnyeföldek?
DARVAS: Dinnyék, azt hiszem.
Ifjú MENSÁROS: Móricz Zsigmond Dinnyék című egyfelvonásosát.
Fegyőr 2.: Ne olyan gyorsan, elvtárs! Nem vagyok gépírónő.
Ifjú MENSÁROS: Mó-ricz Zsig-mond-tól…
Fegyőr 2.: Ne nézz baromnak, az anyád keservit, mert mehetsz a kalitkába. Ki írta azt a bagósat?
Ifjú MENSÁROS: Csehov.
Fegyőr 1.: Na, betelt mára a kívánságkosár. (Fegyőr 1. és 2. a telefonhoz lépnek, a Sors színpadán megjelenik TOLNAY egy telefonkészülék mellett.)
Fegyőr 2.: Tolnay Klára elvtársnőt kérem. Hívja a készülékhez.
DARVAS: Próbálhat?
Ifjú MENSÁROS: Próbája lehet ilyen tájt. Talán a Figaro házassága.
DARVAS: Tegnap hozott tiszta alsógatyát.
Ifjú MENSÁROS: Akkor jövő héten rajtam a sor. Nekem játssza a mosónőt.
Fegyőr 1.: Az elvtársnő nem iparkodik. Csak nem feledkezik el a lovagjairól?
Fegyőr 2.: Tolnay Klára elvtársnő?
TOLNAY: Itt Tolnay Klári. (Összeteszi a kezét, mutatva, hogy börtöntelefon.)
Fegyőr 2.: Itt Kovács II népnevelő. Vegyünk papírt és ceruzát! Vettünk? Akkor írjuk.
TOLNAY: Írjuk.
Fegyőr 2.: A következő darabok behozatala szükséges színházi vonatkozásban.
TOLNAY: Igenis.
Fegyőr 2.: Hamlet. Ismeri elvtársnő?
TOLNAY: Igen.
Fegyőr 2.: Akkor nem fejtem ki a szerzőjét. Továbbá Csehov: A do-hány-zás ti-lal-má-ról.
TOLNAY: Ártalmasságáról.
Fegyőr 2.: Ellenőriztük elvtársnő éberségét. Mó-ricz Zsig-mond Dinnyeföldiek. Nem gyors?
TOLNAY: Nem, értettem.
Fegyőr 2.: Csanzonok.
TOLNAY: Micsoda? Érthetően szíveskedjék.
Fegyőr 2.: Csanzonok! Figyeljen ide, elvtársnő, ez nem a pénteki traccsparti. Olvassuk vissza!
TOLNAY: Hamlet, Csehovtól A dohányzás ártalmasságáról és Móricztól a Dinnyék. Meg csanzonok.
Ifjú MENSÁROS: Nem vehetném át a kagylót? Még eszembe jutott valami.
Fegyőr 2.: Kisfaszom nem kéne, elítélt?
Fegyőr 1. (útját állja): Hátra! Mi kéne még? Toronyóra lánccal?
Fegyőr 2.: Azaz! A Kreml toronyórája. Láttam. Micsoda egy darab! Az óra elbimm-bammolja a munkásmozgalmi indulót.
Ifjú MENSÁROS: A Bibliát kérem.
Fegyőr 1.: Az anyjaistenit! Olvasta volna többet odakint. A Tízparancsolatot. Most nem itt vakaródzna.
Fegyőr 2.: Szerdán, a szokott időben, a bejárattól balra egy fülke, ott átadjuk. Megértettük? (Lecsapja a kagylót.)
TOLNAY: Értettem.
Pap (félrehúzódik Ifjú MENSÁROS-sal): Ne bánkódj, fiam, a Biblia miatt. Misézni is szoktam minden áldott reggel. Édesanyám csempész be hozzá szőlőt és kovásztalan kenyeret az élelmiszercsomagban. Így a szentséget is magadhoz veheted.
Ifjú MENSÁROS: Régen gyóntam áldozás előtt, nagyon régen. Nem tartottam a vallást. Attól félek, hogy pokolra kerülök. Csak ne voln' tilos Börtönlakom titkát elmondani: olyat fedeznék föl, hogy legkisebb szavára lelked hánytorogna fel, megfagyna ifju véred, s két szemed, köréből, mint csillag szökellne ki, szétválna fürtbe kondorult hajad, s élére állna minden szál külön, Mint tüske-állat zörgő tollai…
Pap: Jó úton jársz Isten felé, ne félj.
Elítélt (a Papra mutat): Ez itt szintén komédijános. Minden átkozott reggel bohóckodik.
Fegyőr 1.: Járnak hozzá az ájtatosmanók.
Fegyőr 2.: Meg térdepelnek. Hajlonganak.
Fegyőr 1. és Fegyőr 2. eljátszák gúnyosan az áldozás szertartását.
Fegyőr 1.: Elővesz egy fonnyadt ribizlit. Így, ni.
Fegyőr 2.: Hozzá nyers kenyérkét. Szikkadt kenyérbelet, nehogy belevásson a protkója.
Fegyőr 1.: Szájpadlásán szétpattintja bogyóját… ribizli az, vagy tán málnaszem.
Fegyőr 2.: …hamm, bekap a térdeplő pacák! Egészben nyel, jár a nyeldeklője.
Pap: Istenkísértés!
Ifjú MENSÁROS: Mit művelnek?
DARVAS: Ebbe törődsz bele, Lacikám.
Fegyőr 2.: Az istenit! Mi nem játszhatunk? Csak ez a két bájgúnár?
Fegyőr 1.: Meg a csuhás fogvatartott. Több szerzetesrendbeli elkövető.
DARVAS: Szarháziak.
Fegyőr 2.: Pofád befogod, színházi!
Ifjú MENSÁROS: Hagyd, Iván.
Pap: Bocsáss meg nekik, Úristen, mert nem tudják, mit cselekszenek.
Fegyőr 1.: Mondja a rovott múltú.
Fegyőr 2.: Dögrováson.
Fegyőr 1.: Vásott. Vásott. Két forint a meleg lángos, kikapott a Ferencváros.
Fegyőr 2.: Nyúl fut a vonáson, apád ül a tojáson. (Fegyőr 1. és 2. kimennek.)
DARVAS: Na, Laci, ezek nélkülünk is elmajomkodnak.
Pap: Micsoda dolog összekeverni a szentséget a komédiával.
Ifjú MENSÁROS: A színház nem lehet templom?
Pap: A színház megismétli a gyarlóságokat. Ezt a két foglárt hogy játszanák el a színész atyafiak? A bőrükbe bújva vétkeznének. Csak épp gázsiért cserébe, ami tetézi a bűnt.
Ifjú MENSÁROS: De hát tükröt tartunk…
DARVAS: Mi bensőleg alakítunk, nem a felszínen.
Pap: Annál rosszabb. Átlényegülnek bűnösökké.
Ifjú MENSÁROS: A nézők! A nézők megtisztulnak. Mi magunkra vesszük a bűnt, de a közönség feloldozást nyer.
DARVAS: Katarzis…
Pap: Szemfényvesztés. Önáltatás.
Ifjú MENSÁROS: Hát a pap gyóntatáskor? Nem hallgatja-e a gyarló emberek vétkeit? Töviről hegyire.
Pap: Közben imádkozik, hogy ne kelljen elképzelnie sem őket.
Ifjú MENSÁROS: Mit ér az olyan feloldozás, amelyik nem vállal át a bűn súlyából? A pap is a gyónó és bűnbánó szerepébe bújik. És a hívekébe, amikor misézik. De vajon töri-e magát az átváltozás átértékelésére? Ez az én testem, mely értetek adatik. Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Nem kell, hogy a pap minden misével belehelyezkedjék a jelenvalóba? Sursum corda. Itt és most. Van-e lámpalázad, atyám? Átmennek-e rajtad magad-emésztően híveid szerepei, amelyeket át kellene élned, mint egy színésznek a szerepet?
Pap: Bizonyos értelemben igen… ám a felszentelt pap az efféle kételyeken túlesett.
DARVAS: Nem kételkedik a hitében?
Pap: A hitében nem. Csak önmagában, hogy méltó-e az isteni kegyelemre.
Ifjú MENSÁROS: Mindketten szemfényvesztők volnánk? Csepűrágók? Alakoskodók?
Elítélt: Minek fecsegnek? Csak fossák a szót, színház meg nincs. Amíg nem jönnek meg a szövegek, játsszák csak el a két ütődött fegyőrt. Hadd szórakozzunk a plebánossal.
DARVAS: A telefonhívást! Hátha beleélem magam Klári hangjába.
Ifjú MENSÁROS: Jövő héten az én alsóneműmet hozza. (Eljátsszák az iménti jelenetet, imitálják a telefont.)
Közben TOLNAY rendőrruhában, mosott fehérneműs dézsával a kezében járkál a Sors színpadán, kerülgetve Fegyőr 1.-et és Fegyőr 2.-t, akik ormótlan mamuszban, pisszegve csoszognak ide-oda ugyanott.
DARVAS.: Tolnay Klára elvtársnő?
Ifjú MENSÁROS: Itt Tolnay Klári.
DARVAS: Itt Kovács II nemzetvesztő. Vegyünk papírt és tollat! Vettünk? Kinek a pénzén? Akkor írjuk. Mármint magácska. Én olvasni is alig, nemhogy írni…
Ifjú MENSÁROS: Írjuk.
DARVAS: A következő darabok vámmentes importja szükséges börtönügyileg.
Ifjú MENSÁROS: Igenis.
DARVAS: Hamlet. Ismeri elvtársnő?
Ifjú MENSÁROS: Igen, szeretem.
DARVAS: Őt is? Eredj kolostorba; minek szaporítanál bűnösöket!
Ifjú MENSÁROS: Hiszen ott vagyok. Dánia börtön.
DARVAS: De még milyen! Mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne! S a Gyűjtő az egyik legcudarabb.
Hozzon egyfelvonásost, minél többet. Úgy már sok felvonásunk lesz. Gyorsan beszélek?
Ifjú MENSÁROS: Nem, de mocskos a szád.
DARVAS: Na, Laci, komolyan… Hozzon be samponokat!
Ifjú MENSÁROS: Mi az úristent? Pardon, atyám…
DARVAS: Kantonokat!
Ifjú MENSÁROS: Nem értem. Rossz a vonal.
DARVAS: Csanzonokat, na, a kurvaélet! Bocsánat, atyám…
Ifjú MENSÁROS: Amazonokat?
DARVAS: Azt. Szerdán, a szokott időben, a bejárattól balra egy fülke, ott átadjuk. Megértettük?
Ifjú MENSÁROS: Meg. Még valami…
DARVAS: Mit akar?
Ifjú MENSÁROS: Mondja meg a fogvatartottnak, hogy hiányzik.
DARVAS: Melyik fogvatartottnak, elvtársnő?
Ifjú MENSÁROS: Sajnálom, hogy nem látogatom.
DARVAS (kiesve szerepéből): Fölösleges emésztenie magát. Rendszeresen mos rá.
Ifjú MENSÁROS: Őrá nem mosok.
DARVAS: Szentimentális némber! Hagyja abba. A népi hipokrácia nem tűri a nyálaskodást. Vegye tudomásul, hogy ez börtön, és nem bordély.
Ifjú MENSÁROS: Önkritikát gyakorolok. Alászolgája.
DARVAS: Vigyázzon magára.
A Sors színpadán a két fegyőr rázendít a Hej Dunáról... kezdetű csasztuskára, és átveszik TOLNAY-tól a mosott ruhát.
TOLNAY: Ha hinnék Istenben, most imádkoznék. Mit lehet szeretni énrajtam? Vagy csupán a lehetőség, a véletlen löki egymásnak az embereket, mint a biliárdgolyókat? Ilyen az egyedüllét. A lányom Bécsben… sikerült kimenekíteni. Nem a katonai megszállás, hanem a gondolatok hajléktalansága az igazi ínség. Elhagy az erőm. Én vagyok bezárva, berácsozva, nem ők. Ők együtt vannak, és játszanak. Minden éjszakám sötétzárka… rádiózom, olvasok… Kassai őrjárat. Márai szenvtelen mondatszerkesztése. Az óra kegyetlen kattogása… számolom a perceket. Nincsen senkim. Sehol egy árva lélek, aki… után az ingek és zakók illata leng. A küszöbön hagyott, csillogó férficipőt… belepi a por. A tükörre kenődött borotvahab odaszárad… Nem viselném el, ha ruháik összekeverednének a mosásban. Ugyanaz a börtönszag. A fertőtlenítőszer, a bőrön át párolgó nemi vágy, a szellőzetlen indulatok áporodottsága. Férfiak egyenbűze. Egyenruhákba ivódott egyenkoszt. Iván féktelen. Lacit féltem mégis jobban. Az apja is labilis idegzetű volt. Többször öngyilkossággal fenyegetőzött. Csak ne csináljon őrültséget… Hogyan írja Paszternak Zsivago doktor és Hamlet királyfi szerepében?
A zaj elült. A színpadra kiléptem az ajtó szögletének vetve hátamat. Messzi visszhangokat halászva tán megértem, a kor, amelyben élek, merre tart. Rámnehezedett az éj homálya, ezernyi látcső csillan róla rám — Atyám, ha lehet, tekints e fohászra: Múljék el ez a keserű pohár. Szeretem szívós, szép szándékaid,
s a szerepet játszani kész vagyok. De már egy újabb dráma készül itt, amelyből kimaradnom volna jobb. Ám a cselekmény eleve kitervelt, s az út végét elhagyni nem lehet. Magam állom a farizeus-tengert. Élni — nem leélni kell az életet.
Elítélt (tapsol): Bravo! Bravo! Milyen megható jelenet. Remélem, én is beszállhatok… (Távozik.)
DARVAS: Kimerültem, Laci. Szinte belülről visszhangzottak Klári szavai.
Ifjú MENSÁROS: Én is. Ő segített bevonulnom. Lehúztunk előtte egy Unicumot. Belém diktálta, hogy összeszedjem magam.
DARVAS: Nagyon magára maradt, mikor elhurcoltak.
Ifjú MENSÁROS: Tudom. Iván, én nem tehetek…
DARVAS: Egyetlen nőnek sem való a magány.
Ifjú MENSÁROS: Hidd el, férfinak sem.
DARVAS: Mielőtt te jöttél, már csempészte be az irodalmat.
Ifjú MENSÁROS: Minden nap megtanulok egy József Attila-verset. És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét – mivelhogy rend kell a világba, a rend pedig arra való, hogy ne legyen a gyerek hiába, s ne legyen szabad, ami jó. (Bejátszás a Nyár a hegyen c. filmből, r. Bacsó Péter.)
Pap: A szellemi tápláléknál nincsen fontosabb. Nemcsak kenyérrel él az ember.
DARVAS: Hát élet ez…? Ötvenhatban nyújtottam eddigi legjobb alakításomat. Széles mozdulattal kitártam a cellaajtót: íme. Szabadon távozhatnak. Őket elegánsan kitessékeltem, és ezzel be is kasztniztam magamat. Kérlek, Lacikám, nyújts segédkezet a jelentőségteljes kilépőmhöz. Visszavonulok a zárkámba. (Ifjú MENSÁROS graciózusan utat mutat. DARVAS kimegy.)
A Sors színpadáról mindenki levonul. Közben a Szerelem című film (r. Makk Károly) börtönjelenete látható a kivetítőkön.
Ifjú MENSÁROS: Atyám, én bűnös vagyok. Zord bűnös vagyok, azt hiszem. Eddig csak a színházban hittem. A színház volt az én vallásom. Már tudom, hogy az kevés. A színház eszköz, nem pedig végcél.
Pap: Ha így gondolkozol, igazad lesz. A színház is lehet templom. Meggyónhatsz, fiam.
24. jelenet: a Gondolat színpadán.
MENSÁROS: Egyik nap így szólt hozzám a pap. Holnap reggel az utolsó misémet mondom, mert megvonták a csomagkedvezményemet. Holnapra marad még egy szőlőszem és egy kovásztalan kenyérdarabocskám. Ha részt akarsz venni ezen a misén, előtte meggyóntatlak. Ez a felszólítás olyan volt számomra, mintha maga Jézus kínálná föl a lehetőséget. Döntenem kellett. És akkor rájöttem, hogy nem okoskodni kell. Vannak titkok, amelyeket el kell fogadni. Jézust nem logikával, hanem feltétlen odaadással és szeretettel követjük. Gyóntam, megáldoztam. Ez az utolsó mise az én utolsó lehetőségem is volt arra, hogy visszatérjek, és a segítségével megváltozzam.
Közben a Cselekmény színpadán Pap és Ifjú MENSÁROS a szentáldozás szertartását végzik (ZENE). Utána kimennek mindketten. A patetikus zene folytatódik.
25. jelenet: a Cselekmény színpadán.
TOLNAY, DARVAS ülnek egy kávéházi asztal körül.
TOLNAY: A Margitsziget! Egy csöpp természet… falusias környezet.
DARVAS: Csak ne mórikálj. Nem is szereted a vidéket.
TOLNAY: A madarak hangját szeretem. Csirip-csirip!
DARVAS: Kukurrikú. Most, hogy hivatalosan is facér lettem, ideje dürrögnöm és násztáncot lejteni.
TOLNAY: Hány óra? Van nálad…? Na, tessék. Húsz perce járt le a munkaidőd. Még nincs fél órája, hogy a gyárban végeztél, és te már dürrögni méltóztatsz.
DARVAS: Fájront! Egészen üzemen kívül vagyok.
TOLNAY: Szerencsétek van.
DARVAS: Nekünk?
TOLNAY: Megjárhattátok volna.
DARVAS: Ennél is jobban? Azt hiszed, lógattuk a lábunkat? Két évig…
TOLNAY: Akasztanak, Iván. Kevesebbért is, mint amit te…
DARVAS: Napi nyolc óra gittrágás és fröccsöntés… apropó… hol a fröccsöm? Felnégyelem, esküszöm, kinyúvasztom a nyavalyás pincért…
TOLNAY: Na hiszem. Ha eddig békében voltatok…
DARVAS: Egy színművész kicsire nem ad. A fröccs, az, kérem, más lapra tartozik.
TOLNAY: Amióta kétkezi munkád van, milyen kényes vagy az italodra.
DARVAS: Tudod jól, hogy házat is építettek már tégla, szög, szelemen, minden frinc-franc nélkül. De sör nélkül még soha.
TOLNAY: Tényleg rendelnék már… (körülkémlel)
DARVAS: Mit mondjak, a mi kis felszolgálónk lehetne törekvőbb.
TOLNAY: És te? A börtönben faltad a könyveket…
DARVAS: Azt meséltem már, hogy Lacival előadtuk a Kovácskettő─Tolnay telefon paródiáját?
TOLNAY: Ezerszer. Az a telefon… mennyi zokszót nyelt el a vonal. Téged már bevittek… épp a te nevedben hívott Kovácskettő.
DARVAS: Ott álltam mellette minden áldott alkalommal.
TOLNAY: Most már én is tudom. Akkor csak sejtettem. Éreztem a kagylóban a leheleted. Mögöttem pedig Laci ácsorgott leforrázva.
DARVAS: Most bezzeg nem bukkan elő. Amikor kéne…
TOLNAY: A szennyeskosárban a te tiszta alsóneműd. A pamlagon az ő ledobott göncei.
DARVAS: Ez immáron történelem. A színészeknek és a forradalmároknak minden meg van bocsátva. A forradalmár színészeknek…
TOLNAY: Psszt. Ne kiabálj.
DARVAS: Na, és aztán? Megint elővezetnek? Szerintem ők is unják. A forradalmár színészek… mi van velük?
TOLNAY: Laci nem volt forradalmár. Különben is, mi az? Végtére te is családi ügyeket intéztél. A testvéredet…
DARVAS: A történelem kapva kapott az alkalmon, hogy kisajátítsa a privát jogérzetem.
TOLNAY: Lacit nem láttam, amióta szabadult. Mostanában folyton eszembe jut, hogy négykezesezünk. Én játszottam a bal oldalon. Schubert vagy Mozart van műsoron. Ő diktálja a ritmust. Németül. Eins, zwei, drei, nem érzed? Lenyomunk egy akkordot. Elámul. Hát nem gyönyörű? Egyetlen akkord, és milyen fenségesen szól. Ha idébb teszem a kezem, semmi. Ha arrébb helyezem az ujjaimat, megint semmi.
DARVAS: Minő szentimentálizmus.
TOLNAY: Az. Egyszerre mégis kiürülök. Adott egy helyzet. Telített. Sírig tartónak hinné az ember. Másnap reggel fölébred, és vége. Volt-nincs. Mintha legördülne a függöny.
Ifjú MENSÁROS bejön a Cselekmény színpadára mint pincér, kötényben, tálcával a kezében.
Ifjú MENSÁROS: Rendeltek már?
TOLNAY: Bohóc.
DARVAS: Panaszt teszünk a flegma kiszolgálásért.
Ifjú MENSÁROS: Ideküldjem a konyhafőnököt?
DARVAS: Új smasszerod van, öregem?
TOLNAY: Iván..! Főúr, kérem, leadnánk a rendelést.
DARVAS: Végre-valahára.
TOLNAY: Iszol velünk?
DARVAS: A vendégünk vagy egy rundóra.
Ifjú MENSÁROS: S mi hoz Wittenbergből haza, Horatio?
DARVAS: A fröccsöntöde mára kiköpött magából. Kadarka nagyfröccsöt kérek.
TOLNAY: Egy Unicumot, Lacikám. Jól nézel ki. Fel is szedtél, nem vagy olyan sápadt…
Ifjú MENSÁROS: Köszönöm a bókot, asszonyom.
TOLNAY: Tényleg nem kérsz semmit?
Ifjú MENSÁROS: Minek néz engem, asszonyom? Szolgálatban soha. Az Unicum árát csapják a borravalóhoz.
TOLNAY: Igenis.
DARVAS: Meggyőzően fogod azt a tálcát. Hány tányért bírsz el egyszerre?
Ifjú MENSÁROS: Kérem alásan, gyakorlat teszi a mestert. Tulajdonképpen bármennyit. Műhelytitok. De maguk rokonszenves kuncsaftok. Megsúgom. Erős alkar, helyes egyensúlyérzék. A tányérok súlypontja az alkar közepére essen. Ide, ni. Ha tyúkszemedre lép a kétballábas kolléga, akkor is stabilan tartod.
TOLNAY: Ennyi az egész?
DARVAS: Sétagalopp.
Ifjú MENSÁROS: Asszonyom, úgy tudom, magácska színésznő. Kiáll, beszél, meghajol. Slussz-passz. Ennyi az egész?
TOLNAY: Fejezd be a cirkuszolást. Ülj ide kicsit.
Ifjú MENSÁROS: Kegyed átveszi a kötényemet?
TOLNAY: Beugrik helyettem, pincér úr? Ezúttal mesterkélten alakít.
Ifjú MENSÁROS: Kiestem a főrendező kegyeiből.
TOLNAY: Megnézhetnél valamikor…
Ifjú MENSÁROS: Köttetek csokrot. Ha futja rá a borravalóból.
DARVAS: Friss a perkölt?
Ifjú MENSÁROS: Egyszerű felszolgáló volnék. Megkérdem a konyhán. Zónát parancsol az úr?
DARVAS: Viccel? Két évig koplaltam a karcerban.
Ifjú MENSÁROS: Nahát, csak nem?
TOLNAY: Csendesebben! Mindenki felkapta a fejét.
Ifjú MENSÁROS: Azt jól tették. Ne hagyják őrizetlenül. Manapság könnyű elveszíteni. Akár így, akár úgy. Akkor egy fröccs, egy Unicum, és ha nem romlott meg, egy zóna pörkölt. (Úgy tesz, mintha felírná.)
TOLNAY: Vegyünk papírt és tollat. Írjuk, elvtárs?
Ifjú MENSÁROS: Igenis. Csanzont is éneklek. Mosást nem vállalok.
TOLNAY: Annyi baj legyen.
DARVAS: Köszönjük a frappáns előadást.
Ifjú MENSÁROS (meghajol): Ajánlom magamat. (Ifjú MENSÁROS távozik, majd TOLNAY és DARVAS is, miután elsötétül a színpad.)
26. jelenet: a Sors és a Gondolat színpadán.
A Sors színpadára Sírásó 1. és Sírásó 2. bejön. Ásóikkal babrálják a talajt.
Sírásó 1.: Mihez is kezdenének nélkülünk? Arra sem emlékeznek, hová pakolják a halottakat. Amit mi tudunk, egyszer még kincset ér.
Sírásó 2.: Először a börtön udvarán. Azután kátránypapírba kötözve hoztuk át őket.
Sírásó 1.: Hárásó, Sírásó elvtárs.
Sírásó 2.: Úr. Figyeld meg, urak leszünk, de mindahányan… Olvasom a lapokat.
Sírásó 1.: Az mind állami. Nem írhatnak semmiféle izgató témáról. Csak olyanokról, hogy mindenki megszületett egyszer, és egyszer meg is fog halni. Konyec filma.
Sírásó 2.: Méghogy semmi izgató! Ha rám hallgatsz, megbecsülöd magad. Fel fog értékelődni a szakértelmünk.
Sírásó 1.: Valamikor… talán… de nem most. Az asszony most akar nyaralót és trabantot.
Sírásó 2.: Ez az, cimbora! Nem a hivatalos sajtót olvasom, hanem a tiltottat.
Sírásó 1.: Ha be van tiltva, hogyan olvasod?
Sírásó 2.: Annyira nincs betiltva, hogy ne lehessen olvasni.
Sírásó 1.: Hát akkor mennyire van betiltva?
Sírásó 2.: Annyira, hogy azt hidd, az igazat írják bele.
Sírásó 1.: Micsoda?
Sírásó 2.: A hivatalos újságok hazudnak. Ez hétszentség. Tudsz követni?
Sírásó 1.: Csüngök a szavaidon.
Sírásó 2.: Akkor viszont a betiltott lapok igazat mondanak. Így logikus.
Sírásó 1.: Fene megeszi a logikájukat.
Sírásó 2.: Az még hagy’ján. A férgek is kóstolgatnak. A Magyar Népköztársaságból lassacskán megalakul a halál országa.
Sírásó 1.: Ugyan, hogy’ mondhatsz ilyet?
Sírásó 2.: Ezek odafönt új államot akarnak. Ahol mindenki egyenlő. Mi ketten tudjuk a legjobban, hogy az egyenlőség a halál utáni állapot. Ha bekampecolunk, dászvidanja osztálykülönbség. Pártfőmufti, gyári proli: egyre megy. A tiltott lapok arra játszanak, hogy eldobjuk a lódent. Ez az igazság.
Sírásó 1.: És ehhez kellünk mi. Nélkülünk ugyan nem patkolnak el. Olyan volt már, hajjaj, nem is egy, hogy temetés nuku, de olyanról nem hallott a világ, hogy ne tegyék föld alá azt, aki beadja a kulcsot.
Sírásó 2.: Igen ám, de nem is fekszik mindenki jó helyen.
Sírásó 1.: Mocorognak, vagy mi?
Sírásó 2.: Aki meghótt, annak édesmindegy. Nem sok vizet zavar. Legföljebb kerülgetik a vízerek. Na de aki él, erre varrjál gombot, az szereti a földet megbolygatni.
Sírásó 1.: Mindig variálnak. Ki tudja követni…
Sírásó 2.: Nem kell azt követni. Nem vagyunk mi eizenstein, hogy a naivitás elméletét feltaláljuk. Mi máshoz értünk. És meg fognak keresni odaföntről, ha szükségük lesz ránk.
Sírásók kimennek a Sors színpadáról, közben a Gondolat színpadára bejön MENSÁROS és Losonczy.
Losonczy: Kátránypapírba kötözve. Arccal a földnek.
MENSÁROS: Nem tart az örökkévalóságig.
Losonczy: Meddig fogok bolyongani, és Leninnel társalogni?
MENSÁROS: Eljön az én időm. Egybe fog esni a tiéddel. Egyszer az életben mindnyájan megéljük az igazság pillanatát. Egyetlen egyszer. Ami örökké ki fog tartani, mint egy zenei hang. Az öröklét az árnyékvilágban megélt legtisztább pillanat. A legigazabb. Én már onnét érkezem. Te még a méltánytalanságból.
Losonczy: Nagy Imre. Maléter Pál. Gimes Miklós. Szilágyi József. Folyton jönnek velem szembe a parlamenti folyosón. Mire szólnék hozzájuk, köddé válnak.
MENSÁROS: Nélkületek nem élhettem volna meg a legigazabb pillanatomat. Pedig sok dolog változott meg. Visszataláltam a családomhoz. Judithoz és a gyerekekhez. Mennyit utaztam a gyerekeimmel! És veled is – annyit gondolok rád, mint a szerelmeimre… Találkoztam már a teljes emberrel. Vonatoztam. Harmadosztályon. Felszállt egy apáca. Mit felszállt, felcihelődött. Próbáltam enyhíteni a gondterheltségén. Megszólítottam: megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott, és számolni kezdett. Egy, kettő, három… nyolc, kilenc… Aztán saját magára mutatott: tíz. Neki már csak poggyász volt a saját teste is. Ez az együgyű kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.
(Mensáros lesétál a Sors színpadára, Losonczy kimegy. ZENE.)
27. jelenet: a Sors, a Cselekmény és a Gondolat színpadán.
MENSÁROS és DARVAS állnak a Sors színpadán, mondják a 301-es parcella mártírjainak névsorát / bejátszás a vetítővásznakon. Elhallgatnak, MENSÁROS lesétál a Cselekmény színpadára, amíg Ifjú MENSÁROS a Cselekmény színpadán beszél.
Ifjú MENSÁROS: Mit is akartam mondani? Ide szorult vissza az életem: önálló pódiumműsorba. Magam vagyok a semleges tér, a semmi közepén, és általam szólal meg a teremtő nyelv. Itt megvédhetem önállóságomat. Nincs rendező, nincs rendszer, nincs szerep. Helyesebben: a műveket belső logikájuk összerendezi. Kettesben a közönséggel. Mi, színészek, a közönséget szolgáljuk! Frászt. Ócska lózung. Ez a közönség már nem közönség. Ez az a generáció, amelyik Rákosi alatt dobbantós érettségivel, mint munkáskáder került fel az uborkafára. Tehetség és rátermettség nélkül. Megkezdődött számukra az agymosás titokzatos technikája. Veszedelmesebben a börtönök fizikai erőszakánál, vagy a vegyi eszközökkel végrehajtott tudatmegsemmisítésnél. Módszereik hatékonyak. A fenyegetésnek és kényeztetésnek, a csábításnak és mellőzésnek hajszálfinoman kidolgozott változatai. Számomra is elkövetkezhet a pillanat, amikor nemcsak halálosan fáradt és nemcsak reménytelenül hitetlen leszek, de hinni is fogok abban, hogy mindez így van rendjén. És akkor nyomorultabban pusztulok el, mint a táborokban és börtönökben az áldozatok. Ők legalább az utolsó pillanatig gyűlölhették kínzóikat és elpusztítóikat.
MENSÁROS: Nem hibáztathatsz egy egész nemzedéket. Élni akartak. Élniük kellett. Néhány év, és valóban halálos fáradság lesz úrrá rajtad. Nézz rám. De a reménytelenség helyett megcsillan a remény.
Ifjú MENSÁROS: Ha nincs változás, miféle reményben bízhatok?
MENSÁROS: Hamarosan másképp lesz.
Ifjú MENSÁROS: Ezzel a közönséggel? Ezek már nem a pesti srácok és a szent suhancok. Kábultak. Enerváltak.
MENSÁROS: Isten útjai kifürkészhetetlenek. Isten a mi kétségeinktől ugyanúgy szenved, mint amikor minket nem értenek meg. Mint én attól, hogy milyen nehezen békélsz meg önmagaddal. Nem hiszel bennem igazán.
Ifjú MENSÁROS: Hogyan hihetnék, ha nincs, akit megszólítsak? Ez a közönség ma mind terhelő tanúm lenne.
A két clown-alak, Járókelő 1. és 2. hétköznapi ruhában megjelenik a Cselekmény színpadán, a Kisgyereket sétáltatják. A Kisgyerek a kellékpisztollyal játszik.
Járókelő 1.: Gyere, Kicsim. Ne mászkálj el mindenfelé.
Kisgyerek: Ki az a bácsi?
Járókelő 2.: Színész.
Kisgyerek: Mit mond?
Járókelő 1.: Sirat valakiket.
Kisgyerek: Kiket sirat?
Járókelő 2.: Valami felkelőket… akiket aztán levertek. Talán szegény Yorickot.
Kisgyerek: Kit?
Járókelő 2. (teátrálisan): Egy államférfi agya is lehetett.
Kisgyerek: Mi az az államférfi?
Járókelő 1.: Akiből hamar szobor válik.
Kisgyerek (játszik a pisztollyal, el is süti a „patront”): Piff-puff! Durr! Én vagyok az útonálló! Add meg magad! Legyőztelek.
Járókelő 1.: Menjünk a játszótérre. Kaparjuk ki a dömpert a homokozóból, amit tegnap betemettünk.
MENSÁROS barackot nyom a Kisgyerek fejére, miközben hárman átvonulnak a színpadon, és kimennek.
Ifjú MENSÁROS: Neked nem odafönn volna a helyed?
MENSÁROS: Még nem. Még van egy kis elintéznivalóm. Nélküled nem mehetek.
Izgága bejön a Cselekmény színpadára, MENSÁROS a háttérbe húzódik.
Izgága: Te miért kerülsz engem a színházban?
Ifjú MENSÁROS: Nincs dolgom veled.
Izgága: Mi mást tehettem volna? A legtöbb tanút zsarolták, megfenyegették. Rajtad már nem segíthettünk, csak magunkon. Ez igazán érthető.
Ifjú MENSÁROS: Érthető. Ennyi tellett tőled.
Izgága: Nem az én hibám, hogy ezt a szerepet osztották rám.
Ifjú MENSÁROS: Mégis, mit vársz tőlem? A hányinger környékez, ha itt sertepertélsz.
Izgága kimegy, MENSÁROS az előtérbe jön.
MENSÁROS: Mondd, meddig megy ez? Látni és vaknak lenni.
Ifjú MENSÁROS: Nem tudok jó lenni. Nem tudom a dollár árfolyamát. Te egész végig gyanúperrel éltél, aggályosan méregettél. Csalódtál volna bennem?
MENSÁROS: Még nincsen vége. Az csak a látszat, hogy Isten elejt bennünket. Ha el is ejt az egyik kezével, a másik tenyerébe úgyis visszaesünk.
Ifjú MENSÁROS: Tudod, Tolnay Klárival játszani isteni adomány. Már minden színészet lekopott rólunk. Élünk a színpadon, úgy egymáshoz tapadva, egymásba belebújva, hogy szerintem a közönség azt hiszi: egy kulcslyukon át lesi meg intimitásunkat. Élünk, nem játszunk. Még az életben sem elérhető állapotban, időn és téren túlnövő örökkévalóságban.
TOLNAY bejön kezében a szennyeskosárral (közben MENSÁROS a háttérbe húzódik).
Ifjú MENSÁROS: Klárika, hozod a tiszta fehérneműt?
TOLNAY: Viszem, Laci.
Ifjú MENSÁROS: Mikor jössz be hozzám?
TOLNAY: Hiszen már itt vagyok.
Ifjú MENSÁROS: Rohad a testem.
TOLNAY: Hamarosan semmi szükséged rá.
Ifjú MENSÁROS: Kinek volt rá szüksége egyáltalán? Neked? A közönségnek?
TOLNAY: Bolond vagy te, édesem.
Ifjú MENSÁROS: Isten biztosan nem tart rá igényt. Örökbe adta, nem kölcsönbe. Fogasra téve megvár a feltámadásig. Belső zsebében levendulával.
TOLNAY: Arzén és levendula: ennyi az élet.
Ifjú MENSÁROS: A végén egy löket morfium, hogy kótyagos és vidám legyen a kilépőnk.
TOLNAY: A jelmezünk vásott el, de a szenvedély nem csitul.
Ifjú MENSÁROS: Van egy szobám Pannonhalmán. Egy zárka. Nem nevetséges, hogy egész életemben három hely mutatta meg Istent? A börtön. A kórház, mikor infarktussal bekerültem. És a bencés kolostor, ahol hitoktatónak tanulok. Vonulj kolostorba, Ofélia.
TOLNAY: Inkább veled szaporítom a bűnösöket. Ezen a kései találkozáson is.
A Korzenszky Richárddal készített interjú bejátszása.
Ifjú MENSÁROS: Mindent rosszul csináltam? Te olyan szigorú voltál hozzám.
TOLNAY: Tudtál te más is lenni, mint Hamlet?
Ifjú MENSÁROS: Többé nem vagyok Hamlet. Túljutottam a szerepen. A börtönévek, a kisegítő meló a Rutexben, és a Csili, te jóságos ég! Mielőtt Szolnokra szerződtem, a pincérkedés kis híján lekoptatta a porckorongomat… Meséltem azt, hogy Obersovszkyval kendert tilolunk Márianosztrán? Reggeltől estig. Nem gondolnád, micsoda strapa.
TOLNAY: Te kérted magad oda, a Gerebenbe, vagy hová az istennyilába.
Ifjú MENSÁROS: A munka, főként az elején, negyven fokig, vagy afölé vitte a lázamat. Vért köptem. Ínhüvelygyulladást kaptam. De Gyulával elmélyülten imádkoztunk. Soha olyan bensőséges lelki életet…
TOLNAY: Néha úgy érzem, a színészet eltompít. Annyi mesterségesen szított érzelem…
Ifjú MENSÁROS: Ezért szeretem a versmondást… de már mindenről lemondanék. Amiktől korábban erővel szakítottak el.
TOLNAY: Ha valamire elhivatottak vagyunk, arról tudnunk kell lemondani.
Ifjú MENSÁROS: Végre ideértél a szennyeskosárral. Már nem is reméltem. Úgy látszik, sohasem késő.
TOLNAY: Időnként megcsal az emlékezet. Olyannak mutat visszamenőleg is, amilyennek éppen, az adott pillanatban látom magam. Én mindig mostam rád.
Ifjú MENSÁROS: Örökké úgy fogok emlékezni rád, ahogy a lovaskocsiból kitekintgettél. A fogatból, amit a premierre rendeltem, hogy ünnepeljenek.
TOLNAY: Túlzás volt, de a túlzások égnek belénk, nem a mértékletességek, amikor csak araszolunk az életben. Belém karoltál, felszálltunk a lovaskocsira, kezemben virágcsokor. Pont, mint Fedák Sári. Autó még alig parkolt az utcán. A közönségből néhányan húzták, mások tolták a kocsit. Körbe-körbe jártunk. Ablakok nyíltak, és hullott, hullott a virágzápor. Emlékszel, mit súgtam a füledbe?
Ifjú MENSÁROS: Most kéne meghalni. Miért a régi világ kiváltsága, hogy a primadonna cipőjéből pezsgőzzön? Mi sem adjuk alább… Nincs már sok időm. Hamarosan eggyé válok önmagammal. Azzal, aki lehettem volna. Aki olykor-olykor voltam is.
TOLNAY: Azért csak ne siess, drágám. Nem illetlenség a szokásosnál tovább váratni önmagadat. Előbb tisztességesen meg kell öregedned, hogy egymásra ismerjetek.
TOLNAY kimegy, MENSÁROS az előtérbe jön.
Ifjú MENSÁROS: Azt fogják hinni, hogy nekem is fontosabb volt egy Kossuth-díj, mint az igazság. Egy borravalóval, hiúságom Achilles-sarkán meg lehetett támadni? Elaltattam a lelkiismeretemet? Rossz kezdetnek rosszabb lesz vége majd. Mit kell tenni, hogy ha nem is makulátlan, de a romlottságtól mentes maradhassak? Mit kellett volna tennem? Összeesni egy gépmasztodon lövésétől? Elrohadni a börtönben? A föld alá süllyedtem ma a moziban, a Híradó alatt, hogy nem mertem hangos megjegyzéseket tenni a hazugságsorozatra. Napról napra megsoroznak hazugsággal. Meddig bírják az idegeim? A passzív ellenállást csak október 23. igazsága teszi erkölcsössé. Ez milyen banális. Vénségemre érzelgős lettem. Az érzelgősség kiválóan elfedi, hányadán is állunk a világgal. Csodálom azokat, akik tisztán tapintják saját kiterjedésüket. Mindent meg tudnak magyarázni, körülveszik magukat jótékony ködösítésekkel. (Ifjú MENSÁROS a háttérbe húzódik.)
Híradóbejátszás a kivetítőkön.
Losonczy bejön a Cselekmény színpadára.
Losonczy: Eltűntek a rémlátásaim.
MENSÁROS: Készülök vissza legigazabb pillanatomba.
Losonczy: Hirtelen micsoda világosság vesz körül. Látom, hogy amit tettem, végtelenül hasznos és haszontalan volt egyszerre. Innen nézve a világ alig valamicskét változott. Nevetséges, hogy egyesek Marxra és Leninre, mások a Gondviselésre esküdtek föl. A forradalom kitört. Nem számít, nem is állapítható meg, ki robbantotta ki, mi volt a célja. Az okát és az elfojtását ismerjük. Csakhogy az olyan kézenfekvő. És a lényeget homályban hagyja.
MENSÁROS: Ha nem tör ki a forradalom, talán jó színésszé válok ugyan, máskülönben csődtömeggé. Megszámlálhatatlanul sokszor tértem vissza, hogy újra és újra végigkövessem, miként jutottam el a számomra elérhető legigazabb pillanathoz. Utazásom nem tett okosabbá. Isten nem okszerű és nem okoskodik. A végtelen időben folyton-folyvást átéljük az életünket, és át kell segítenünk önmagunkat a teljes tudatlanságon a korlátozott bizonyosságba. (Losonczy távozik a Cselekmény színpadáról a Gondolat színpadára. Közben Ifjú MENSÁROS az előtérbe lép.)
MENSÁROS: Hamarosan kimondható az igazság.
Ifjú MENSÁROS: És akkor ki is fogják mondani?
MENSÁROS: Az igazság csak addig látszik bizonyosnak, amíg nem mondható ki. Aztán, ha kimondod, volt-nincs, elpárolog, megsemmisül.
Ifjú MENSÁROS: Akkor jobb, ha megtartom magamnak.
MENSÁROS: Úgy viszont megkövül. Rögeszme marad. Formát is kell öltenie. Nemcsak attól függ az igazság, ki és mit mond, hanem attól is, hogy mikor, hogyan és kinek mondja. Milyen környezetben ülteti el.
Ifjú MENSÁROS: A gyóntatófülke nagyszerű összefüggés.
MENSÁROS: Néha szükség van nyilvános gyónásra is.
Ifjú MENSÁROS: Egy földhöz közel álló ablak mögött éppen haldokolt egy öregember, és egy öregasszony veszekedve siettette. Ez a magyar irodalom legszebb mondata. Krúdytól való. Leírhatjuk vajon egyszerű tényközléssel az életből való illúziótlan kilábalást? Senkiről sem tudom elképzelni, hogy elkárhozik. Sem az öregemberről, sem az öregasszonyról. A gyónásban leküzdhetők természetes gyarlóságaink. Mert szentség, nem lélektani fogás. Hasonló a legmegrázóbb színi előadáshoz. Ha az ember szembenéz önmagával, ráadásul egy másik ember, a pap lelkén keresztül: nincs mentség, csak feloldozás.
Ifjú MENSÁROS a háttérbe húzódik, Mensáros édesanyja bejön a Cselekmény színpadára.
Édesanya: Büszke vagyok rád. Amiért fiamként a fiamat segítetted.
MENSÁROS: Látod, színész lettem.
Édesanya: Nem is akármilyen. Nem is akármilyen… Apád üdvözöl! (Édesanya közben a Gondolat színpadára lép. Ifjú Mensáros az előtérbe jön.)
Ifjú MENSÁROS: Ki volt ő?
MENSÁROS: Az édesanyád.
Ifjú MENSÁROS: Föl sem ismertem.
MENSÁROS: A halottak külcsínre egyformák. Az élők viszont, a halottak szemszögéből, bensőleg alig különböznek. Téged ezért ő nem ismert volna föl.
Izgága bejön.
Ifjú MENSÁROS: Te lennél, aki miatt az egészet végigcsináltam?
MENSÁROS: Tetszik, amit látsz?
Ifjú MENSÁROS: Hogy is mondjam… másra számítottam. Nem mintha elképzeltem volna, milyen leszek idős koromra… már megbocsáss.
MENSÁROS: Hittél bennem valaha?
Ifjú MENSÁROS: Te voltál, aki olyan aggályosan méregettél.
MENSÁROS: Azért nem csalódtam benned. És még nincsen vége.
Ifjú MENSÁROS: Ennyi lenne?
MENSÁROS: Mégis mire vártál?
Ifjú MENSÁROS: Valami nagy dologra.
MENSÁROS: Csak rajtad múlik. Minden csak rajtad múlik. Végig én voltam a közönséged. Alaposan megfigyeltelek. Sokat hibáztál.
Ifjú MENSÁROS: Az is kellett, hogy legyen mire emlékezned.
MENSÁROS: Ezentúl te leszel az én közönségem.
Ifjú MENSÁROS: Azt hiszem, elérkezett az idő.
MENSÁROS: Nem ezen a földi porondon dől el, kire vár kárhozat és kire vár az örök dicsőség.
Ifjú MENSÁROS: Parancsolj, innentől fogva csakis téged illet a szerep.
Most Ifjú MENSÁROS húzódik a háttérbe.
Izgága: Miért nem köszönsz sohasem?
MENSÁROS: Én nem akarok veled háborúskodni.
Izgága: Ami elmúlt, elmúlt…
MENSÁROS: Tudod, mit? Felejtsük el a dolgot. Szervusz!
Izgága: Szervusz, öregem! (Kezet fognak.)
Izgága kimegy, Ifjú MENSÁROS és MENSÁROS újra egymás mellé áll.
Ifjú MENSÁROS: Csak utánad. Végtére is miattad csináltam végig.
MENSÁROS: Nem, kérlek, fáradj előre. Mi lett volna belőlem nélküled?
Ifjú MENSÁROS: Talán jobb ember.
MENSÁROS: Talán rosszabb.
Ifjú MENSÁROS és MENSÁROS fölmennek a Sors színpadára, DARVAS mellé. Hárman együtt olvassák egy darabig tovább a neveket. (ZENE)
MENSÁROS: Életem legnagyobb, megrendítő napja volt június 16. Nemcsak azért, mert Nagy Imrét és mártírtársait rehabilitálták, majd eltemették. Nagyon sok minden mást is eltemettek. A Jóisten annyi betegség után engedélyezte, hogy ezt a napot megéljem. Nyilvánosan is beigazolódott, hogy ami eddig volt, az életképtelen. Ugyanaz megtörtént most történelmi méretekben, amit Losonczy Géza mondott nekünk október 31-én délelőtt. Vissza kell lépni az egypártrendszerrel! Most, hatvanhárom évesen, a Hősök terén értettem meg azt, hogy én magyar vagyok. Életemben először. Eddig valami mindig közém és a magyarságom közé állt. Irtózatos volt gyerekkoromban hallani: a magyar ember ezt csinálja; a magyar ember azt is tudja; milyen magyar vagy?... Aztán negyvenöt után évszázados gyűlöletek emelkedtek törvényerőre. Ezt nem voltam hajlandó elfogadni. Mindig kérdeztem, követeltem, mondják már meg végre, a magyar milyen ember. Nem hatódtam meg a Himnuszon. És ez a temetésen változott meg. Először életemben nem tudtam elénekelni a Himnuszt, mert úgy sírtam. Nagy Imre miniszterelnök – élt hatvankét évet. Alig bírtam kimondani, rettenetes volt, szünetet tartottam. Éreztem, hogy jön a könny, jön a könny. Lepereg előttem: az utolsó szó jogán hogyan beszélt. Lemondását is aláírhatta volna. Kérhetett volna felmentést. Miért ne dönthetett volna ellenkezőleg az életben maradásért? Az utókor is minden bizonnyal tudomásul veszi. És mégsem így cselekedett! Minduntalan belém hasított, mennyire semmiség az én sorsom. Börtönben voltam? Ugyan. Az én ügyem meg sem történt. Semmiség, semmiség. A Jóisten így akarta, hogy történjenek a dolgok. Az ő adománya, hogy megélhettem ezt a napot.
A három halott a monológ alatt gyertyával bejön a Gondolat színpadára.
Kisgyerek bejön a Cselekmény színpadára.
Kisgyerek: Szélfútta levél a világ. De hol az ág? De ki az ág?
Függöny
A darab törzszövegében részletek hangoznak el (Arany János fordításában) Shakespeare Hamlet, valamint Katona József Bánk bán című drámájából, Nagy Gáspár, Arany János, Zelk Zoltán, Anne Michaels, Anton Pavlovics Csehov, Borisz Paszternak, József Attila, Márai Sándor, Weöres Sándor műveiből, továbbá Mensáros László naplóiból, Ablonczy László interjúiból, pályatársak vallomásaiból és hivatalos iratokból.
Ez a mű nem található meg egy kötetben sem.