A buszmegálló, avagy mikor jön a hathúszas?
Szatirikus hangjáték öt részben
Szerző: Falusi Márton
Rendező: Lázár Csaba
Személyek:
Pongrác: Hatvanas, enyhén borgőzös, darabos beszédű, korántsem világosan gondolkodó férfi, aki azért a saját érdekeinek nem ellensége. Nem tartják nagy becsben, inkább jobb híján választották polgármesterré.
Tibor: Negyvenes, befutott építész, kellően dörzsölt, jó svádájú; rafináltan érvel, mindig kész frappírozni, emiatt időnként önmagának is ellentmond. Beszédmódja ügyesen lavírozik a földhözragadt „paraszti logika” és az újdondász, nyugat-majmoló ékesszólás között.
Ildikó: Harminc körüli, világlátott, művelt, de nem túl okos tanárnő, az általános iskola igazgatója. Tanulmányainak elvégzése után, romantikus érzésektől fűtve tért vissza szülőfalujába; elvakultan – sokszor a tényekre fittyet hányva – hisz a haladásban, az emberek felvilágosításában és „jobbá” tételében. Érződik, hogy meliorista és feminista hajlamai megtartóztatják a gyermekvállalástól.
Malvin: Hatvanas, szűk közegében tiszteletnek örvendő vidéki egzisztencia, aki mindazonáltal a rendszerváltás utáni világgal elégedetlen; a buszmegálló mindazt képviseli számára, ami elveszett, de alaphangoltsága inkább keserű, mintsem cinikus. Sajátos etikájához igazodó, konzekvens alkat.
Sebi: Ötvenes vállalkozó, földjein kívül sok egyéb üzletben érdekelt. Bár van háza a faluban, mindenki tudja, hogy életvitelszerűen nem itt él. Felvágós, bennfenteskedő, nyerészkedő típus; szereti többnek mutatni magát, mintha magasabb körökben „jól feküdne”, ám gyaníthatóan kisstílű figura.
Évike: Negyvenes éveinek elején járó, hamar elhasználódott, egyszerű nő, akinek több gyereket is el kell tartania, ám még vonzó maradt. A polgármesteri hivatalban és az iskolában is dolgozik gondnokként, takarítóként, de bármit elvállal, hogy megéljen; ebből adódóan nincs önálló véleménye, sodródik, mindenkinek szeretne megfelelni.
Körjegyző Úr: Szenilis vénember, aki ahelyett, hogy – tisztségétől elvárhatóan – mederbe terelné a vitát, irreleváns hozzászólásaival alaposan megnehezíti.
I. rész
(Évike végig erőlködve sikál, különben egy lombzúgásos-madárfüttyös falusi köztér hangjai a háttérben, szükség szerint fészkelődés, toporgás, papírzizegés, nyikorgás stb.)
Évike:
Affrancba, újabb karcolás a buszmegállón! Itt, a tanács felől. Vedelik a sört, széthagyják, eldobálják, nekem kell összeszedni utánuk. Ebbe’ a műanyagba’, vagy mi a rossebbe’ meg itt marad a vágás.
Ildikó:
Mit törődsz te azzal, Évike?
Évike:
Ki más pucoválja le? Különben a dzsuva megeszi.
Ildikó:
Legközelebb a Petőfi bejáratát is alaposabban tisztítsd meg. Érkezik a kistérségi ellenőr, erre maszatos az üveg, és ragad a kilincs a kosztól.
Évike:
Ne tessék mondani, hát hiába sikálom én ezzel a lilával, hogy az istenbe’ híjják ezt a szert, mikor a pofátlan kölkök azon versenyeznek, hogy melyikük tud nagyobb svunggal nekilódúni.
Ildikó:
Ne beszélj így a tanítványaimról! Neked is odajár a két kis csemetéd.
Évike:
Meg is becsülöm az oskolát, meg az igazgatónőt is, tetszik nagyon jól tudni, mindennap hálát adok a jóistenkének, hogy a tanács nem csukja be a Petőfit, ebbe’ a nagy pénzhiányba’.
Ildikó:
Nem tanácsnak hívják már, Évike…
Évike:
Rohadtul mindegy az, igazgatónő, nekem kell kiglancolni a községházát, a sulit, otthon sincs segítségem…
Ildikó:
Ha már itt tartunk, akartalak is kérni, hogy ne fogd be takarításhoz a tüneményes kis gézengúzokat. Rendkívül értelmesek, most kezdik keresni az egyéniségüket. Hagyd, hogy kiteljesítsék.
Évike:
Amikor én tízéves voltam, négykor keltem, hogy megetessem a csirkéket.
Ildikó:
Jaj, más se hiányozna ebbe a faluba, mint a csirke, még jó, hogy nem mindjárt disznót hizlalnál! Addig örüljünk, amíg senki se tart állatokat. Pongrác régi disznóólja se bűzölög, csak Sebi próbálkozik mindig az állatfarmmal a külterületen. Lassacskán rábeszéltem őt is, hogy tujákat ültessen a gyümölcsfák helyett. Egész nyáron ájuldoztam az orrfacsaró cefreszagtól.
Évike:
Bingó, igazgatónő, kérem! Úgy hallottam, a falusi turié a jövő. Kit érdekelnek a trágyaszagú putrik? Még hogy legyek köpjék tele a rósejbnit!
Ildikó:
A falusi turizmusra gondolsz? Ugyan már… Annak az alapja a biogazdálkodás lenne. Nem használnak mérgező növényvédőket, kiküszöbölik az intenzív aromákat. Elvégre a vendég pihenni szeretne, mélyen letüdőzni a friss levegőt, nem szagolni a ganét és szlalomozni a tehénlepények között. De hol vagyunk még ettől?!
Évike:
Én nem vagyok ilyen okos, mint az igazgatónő, én csak azt mondom, valahol el kell kezdeni. Itt van például a buszmegálló…
Ildikó:
Amin minden egyes kis paraszthajszálat számon tartasz.
Évike:
Kiadnám a felső szobákat hétvégente... De tessék megmondani, igazgatónő, le tetszene szállni a buszról, úgy értem, ha turissta tetszene lenni, mármint olyan, akinek nincs kocsija, mert ha kocsija vóna, messzibb utazik, persze attól függ, hol lakik az illető, és bemondja a sofőr, hogy Verőcsény, főtér, és akkor ezt tetszene látni.
Ildikó:
Tudod jól, hogy Leuvenből is visszajöttem. Pedig három évet tanultam ott posztgraduálisan, és Leuvenben minden egész más.
Évike:
Ahaa… Aztán tessék mondani, messze van az a Leuven? Mert bizony hízik a mája, ha kiposztolják a gratulációkat az ember lányának…
Ildikó:
Hová?
Évike:
Hát a fászbúkra!
Ildikó:
Évike, nagyon kérlek, ne szórakozz, főiskola után tanultam ott a laissez-faire pedagógiáról. Választott témám magyarul kissé ugyan nyakatekert, de csak magyarul, ezért nem terhellek a címével. Hidd el, éppen mirólunk szól, akik itt éljük a hétköznapokat, Európa közepén.
Évike:
Addig jó, amíg tanulhat az ember. Nyelvtudás nélkül semmire se megy. Takaríthat, mint én. Hiába kérdezem a fiúktól, mikor bukásra állnak: mik akartok lenni, utcaseprők? Egyet jobbra, egyet balra, de ha elrontja, az se baj.
Ildikó:
Te is tisztességesen neveled őket, és azt csinálod, amiben te vagy a legprofibb az egész környéken. Mindenki más területen végzi a munkáját, ez így van rendjén, kiegészítjük egymást.
Évike:
Majd adok én nekik, ha Verőcsényben vakarják a valagukat a többi semmirekellővel együtt! Dolgozzanak ott, ahol munkát kapnak, és meg is fizetik őket. Ne alamizsnáért gürizzenek, mint a hülye anyjuk. Felőlem aztán elhúzhatnak Osztrákba’ vagy Olaszba’, lelkük rajta! Fütyülök rá, ha a Róbert bácsit kenegetik hájjal, akkor is jobb soruk lesz, mint itthon, az hétszentség.
Ildikó:
Ne légy velük olyan szigorú, hiszen még gyerekek. Ráérnek, nincs hová sietniük. Európa eljött értük. Lehet, hogy a buszmegálló egy tákolmány, a községháza mögüle mindjárt rádől, de itt hamarosan Európa épül. A mai ülésen rendeletet is hozunk ám.
Évike:
Ma tetszenek ülni a tanácsba’? Meg akartam pucolni az ablakait, ha a buszmegállóval végzek. Hogy’ néznek ki azok az üvegek, tavaly húsvét óta nem nyúltam hozzájuk! Ezt a nyamvadt ülőkét se rakom rendbe soha. Söröskupakok ragadtak a deszkák közé.
Ildikó:
Bizony, kihelyezett ülésünk lesz.
Évike:
Hová tetszenek helyezni az üléseket?
Ildikó:
Erre a szent helyre!
Évike:
A buszmegállóba?
Ildikó:
Felejtsd már el a szánalmas bodegát! Emberemlékezet óta nem járt erre busz. Elbontjuk, eldózeroljuk, bánom is én, rombolja a község imázsát.
Évike:
A buszmegálló… milyen mázsát rombol a buszmegálló?
Ildikó:
A faluképet, azt rombolja! Verőcsény ázsióját…
Évike:
Ázsiát? Ide nekem a kínaiak be nem teszik…
Ildikó:
Elég! Minek ez ide?
Évike:
De hiszen ide húzódnak be a jónépek az eső elől.
Ildikó:
Ide? A tetejét is szétkapkodták a fecskék fészekaljnak.
Évike:
Emberek gyűlnek ide reggelente… munkába menő, güriző emberek, olyan magamfajták. Még a buszfordulót is elállják, annyian vannak. Tessék bármikor megnézni a saját két szemével! Hát hiába pucoválom én a plexit? Rükvercelni kell a sofőrnek, mer’ a népek miatt nem tudja bevenni a kanyart, ezt a hajtűt itt, ni!
Ildikó:
Ne lódíts ekkorát, te Évike! A buszfordulót benőtte a gaz.
Évike:
Aztán a turissták érkeznek. Nagy koffereket cígölnek, eeekkorákat, tessék nézni! Nekik adnám ki a felső szobáimat, de…
Ildikó: (ütemes lépések)
Tibor, csakhogy végre megjöttél!
Tibor:
Kézcsókom, pofesszor asszony! Kegyed mindig elbűvölő.
Ildikó:
Jaj, hagyd el! Évike, ne lábatlankodj, elég nagy ez a tér… tisztítsd meg az önkormányzat ablakait inkább!
Évike:
Igenis, igazgatónő, csak az üres üvegeket hadd dobjam ki! (üvegcsörömpölés)
Ildikó:
Hol hagytad a kocsidat, építész úr? Vagy mondjam inkább, hogy Építész DLA?
Tibor:
Ugyan, egyszerű doktor vagyok, akárcsak te… tegnap védtem meg a disszertációmat. Nem is tudom, hivatalos-e már...
Ildikó:
Gratulálok! Írasd át a személyidben minél előbb…
Tibor:
Persze, persze, a megrendelők miatt… Különben odaát parkolok, az önkormányzat háta mögött, legalább megszemléltem az épületét. Régi kastély, ramatyul le van robbanva, de statikailag kielégítőnek látszik az állapota… Á, ez a híres buszmegálló, amit a telefonban említettél!
Ildikó:
Pontosan, teljes valójában. Már ami maradt belőle.
Tibor:
Mi tagadás, ha nem mondod előre, föl sem ismerem. Fedett volt valamikor? Áhám… az oldalai...
Évike:
Ne tessék nézni, mérnök úr, még nem pucoltam le, meg a karcolások…
Tibor:
Ezt már nincs hol megkarcolni… vagy, ha úgy vesszük, egy merő vágás az egész.
Ildikó:
Ki kell hajítani a fenébe, csak a helyet foglalja ez a romhalmaz! Pályaudvart kell építeni! Réges-rég a pályaudvar tervpályázatáról kéne vitáznunk. Elősegítené a migrációt. A főteret pedig egyéb célra hasznosíthatnánk. Ugye, Tibor?
Tibor:
Tippikus eset. Az ehhez hasonlóan kedvező adottságú, ám elhanyagolt falvakkal szoktam megosztani a filozófiámat: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. A civil aktivitás penetrációját, a helyben érintettek tudatos cselekvését kell ösztönöznünk.
Ildikó:
Én ezt megfordítanám. Gondolkodj lokálisan, cselekedj globálisan! Nem a globális rendszerek kulturális javait kell lokálisan elfogadtatnunk. A kapitalizmus rafináltan leplezi gyarmatosító arcát.
Tibor:
Pontosan! Legyen a Kárpát-medence ökotáj! Ez a mi történelmünk, a mi kultúránk. És ez Európa szelleme.
Ildikó:
De örülök, hogy itt vagy, Tibor! Segíts, hogy megértessem a verőcsényiekkel, amit mondtál. Nem rossz emberek, nem az ő hibájuk, hogy ki se dugták még innen az orrukat, emiatt rettegnek a változásoktól. A mi felelősségünk, hogy haladjanak a dolgok.
Tibor:
Bizony-bizony, íme, a legfőbb kötelesség: haladjunk! Ezt szoktam mondani a diákjaimnak is.
Pongrác: (lépések zaja, ruhák zizegése)
Jó napot!
Ildikó:
Polgármester úr, bemutatom az építész urat… építész úr, polgármester úr!
Tibor:
Homoki Tibor, örvendek.
Pongrác:
Saitos Pongrác.
Ildikó:
És hadd mutassam be a jegyző urat.
Körjegyző:
Körr-jegyző.
Tibor:
Tiszteletem, jegyző úr!
Körjegyző:
Részemről a megtiszteltetés, hogy egy ilyen jó nevű costruttóréval találkozhatok! Ismeri-é a lagúnák városát?
Ildikó:
Hogyne ismerné, hiszen tegnap óta az építőművészet doktora.
Körjegyző:
Akkor, doktor úr!
Tibor:
De hiszen ön meg jogász, ha nem tévedek. Szintén doktor!
Körjegyző:
Eegen, doktor, de kicsiny „d”-vel, egészen iciri-picirivel.
Tibor
Igazgató asszony is doktor, ugye? Hiszen Hollandiában…
Ildikó:
Belgiumban, egész pontosan Leuvenben, de ki kell hogy javítsalak. Fájdalom, nem kaptam doktori címet.
Tibor:
Ami késik, nem múlik, megelőlegzem, professzor asszony.
Ildikó:
Milyen nagylelkű vagy, Tibor! Doktor úr! Ha Leuvenben maradok, tényleg doktor lennék. Leuvenben minden egész más.
Tibor:
Doktornő!
Körjegyző:
Doktor úr! Doktornő!
Tibor:
Doktor úr!
Körjegyző:
Na, és, dottore costruttore, tudja-e, hol fekszik a matyók fővárosa?
Tibor:
A matyóké?
Körjegyző:
Ott láttam meg a napvilágot kerek hetvenöt esztendővel ezelőtt.
Tibor:
Engedje meg, hogy… gratuláljak, sőt kifejezzem nagyrabecsülésemet tanult kollégám iránt! Mi, doktorok…
Körjegyző:
Ugyan, kérem, nem tesz semmit. A kor nem érdem, múló állapot.
Évike:
A fiatalság nem érdem, hanem múló állapot!
Pongrác:
Évike, lemostad a buszmegállót?
Évike:
Azt csinálom! Nem látja a polgármester úr?
Ildikó:
Nem értem, mit lehet ezen az ócskavason mosni.
Tibor:
Inkább műanyagféle… volt valamikor, ahogy elnézem.
Pongrác:
Építész úr a szakmába’ komplettens?
Ildikó:
Pongrác, hidd el, hogy Homoki Tibor, a Ruralisztikai Tanszék oktatója a lehető leg-kom-pe-ten-sebb.
Pongrác:
Van jogosítványa itt tartózkodni?
Körjegyző:
Ez mindenképp összetett kérdés, köszönöm, polgármester úr, már vártam. Mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk a par excellence képviseleti legitimációt. Hol fekszik a matyók fővárosa?
Ildikó:
Jegyző úr, nagyon kérem, ne matyózzon itt nekünk! Ez hétköznapi fasizmus, méghozzá vegytisztán!
Tibor:
Ugyan, csak afféle szalonmatyózás, ha szabad közbeékelődnöm... Igazgató asszony kért meg, hogy a mai ülésükön, szigorúan konzultatív jogkörrel, szakértőként közreműködjek. Ha óhajtják, csak bizonyos napirendi pontok tárgyalását támogatom a jelenlétemmel.
Malvin: (sietős léptek)
Jól hallottam, hogy valaki hétköznapi fasizmust kiáltott?
Ildikó:
Na, az ember mindig jobbat vár, erre megjön maga.
Malvin:
Ezzel nem illik viccelődni! Történelmi kategóriákat úgy használjunk, ahogy az értelmük megkívánja. Ön kicsoda?
Tibor:
Homoki Tibor építész.
Ildikó:
Doktor Homoki, egyenesen a Ruralisztikai Tanszékről.
Malvin:
Én meg az öreg Malvin vagyok, nyugdíjas üzemmérnök, valamikor külkereskedelmi főelőadó.
Ildikó:
Talán inkább nyughatatlan. Elmúlt hatvan, és még mindig dolgozik.
Malvin:
Ildikó drága, ne kommentálja folyton a mások mondandóját. Még a végén magára haragítja a közvéleményt.
Ildikó:
Eszem ágában sincs. Kooperáció nélkül nincs közösségi cselekvés. Nekünk össze kell fognunk ezért a faluért. De nyomatékosan felszólítom Körjegyző urat, hogy többé ne matyózzon, akárkikről is van szó.
Évike:
Bocsánat, hogy beleártom magam a tanács dógába, de a matyó nem egy nép?
Tibor:
Inkább népviselet, illetve hímzésféleség...
Pongrác:
Évike, takarítsd azt az építményt, mert tárgysorozatba vesszük. Duráljuk neki magunkat. Kire várunk még?
Körjegyző:
Napirend előtt meg kell állapítanom, hogy májushoz képest kutyagombolyító hideg köszöntött Verőcsényre.
Évike:
Az nem kifejezés, lefagy az ujjam, ahogy sikamikálom a buszmegállót.
Ildikó:
Az építész úr is megmondta, hogy nincs rajta mit tisztítani. Igazam van, Tibor?
Tibor:
Nem egészen így fogalmaztam, az épület áll, s amiért áll, van, még ha fog is rajta az idő. Az idő nem egyéb, mint mozgás. A tér az idő létmódja, következésképp a tér is mozgás, állandó változás.
Ildikó:
Ez egyszerű szillogizmus, doktor úr.
Malvin:
Hívjátok, aminek akarjátok, de a buszmegálló harminc éve a község ékköve. Frissen kinevezett tanácselnök voltam, amikor kiharcoltam a megyei párttitkárnál és a minisztériumban az engedélyét. Kemény harcok voltak. Fogalmatok sincsen, milyen kemények. Akkoriban teljes falvakat telepítettek ki, de a mai fiatalok honnan tudnák. Én, egyedül én fordultam szembe a keményvonalas direktívával.
Ildikó:
Süket duma az átkosból. Nem azért gyűltünk össze, hogy nosztalgiázzunk.
Pongrác:
Malvin, senki se vitassa az érdemeidet. Plecsniket is kitűzhetsz…
Ildikó:
Én vitatom!
Pongrác:
Azoknak az időknek kampóbasszó. Mit keres itt az építész doktor?
Ildikó:
A képviselő-testület hivatalosan invitálta, hogy szakmai véleményt mondjon a településfejlesztési koncepcióról. Pongrác, te írtad alá a meghívót, a kiküldött napirenden is szerepel Homoki Tibor neve.
Malvin:
Meg tudom mutatni az enyémet, azon nem szerepel.
Ildikó:
Körjegyző úr tértivevénnyel postázott egy módosított változatot.
Malvin:
Aha! Postázott. Csakhogy határidőn túl postázta.
Pongrác:
Mi a határidő, jegyző úr?
Körjegyző:
Attól függ, hogy az alaki jogi vagy az anyagi jogi határidőt számítjuk. A tértivevények visszaérkezését is vizsgálnunk kell. Azonban megjegyzem, hogy igazolási kérelem is előterjeszthető. Ilyenkor az összes felmerülő körülményt egyidejűleg tesszük mérlegre. Maesztro ismeri-e a vizek városát?
Ildikó:
Jesszusom, megint kezdődik a matyózás!
Malvin:
Mikor is adták postára a végleges meghívókat?
Pongrác:
Ne kötözködjél, nagyon kérlek, egy utcába’ lakunk mindannyian.
Malvin:
A szabál, az szabál! Kell értesítést küldeni, vagy sem?
Ildikó:
Visszaérkezett az e-mailes kézbesítési igazolás. Verőcsényben ezt hívjuk tértivevénynek, punktum.
Malvin:
Nem érvényes! Postára kell adni!
Pongrác:
Sosem postázzuk ki a meghívókat. Évek óta nincs is posta a faluban, mi viszont egy utcában lakunk.
Malvin:
Ócska kifogás! Jegyző úr, maga jogász, mondja meg nekik, hogy ócska kifogás! Tőlem elkezdhetitek az ülést, de figyelmeztetlek titeket, hogy ha nem értek egyet a határozatokkal, a független magyar bíróságon támadom meg az összeset, egyenként.
Pongrác:
Kérlek, Malvin, higgadjá’ le! El sem kezdődött az ülés. Várunk még valakire?
Malvin:
Miért nem kezdjük? Ha egy utcában lakunk, ahogy méltóztattatok megállapítani, egyébként helyesen, mindnyájunknak ugyanannyi időbe telik ideérni, ugyebár.
Ildikó:
Érdekes a logikája, Malvin. Először kétségbe vonja az ülés összehívásának jogszerűségét, azután sürgeti a megnyitását.
Tibor:
Talán helyes lenne a háttérbe húzódnom, amíg a tisztelt képviselő-testület eldönti, hogy igénybe veszi-e a szakértelmemet.
Ildikó:
Maradj csak itt, Tibor, nem küldenek téged sehová. Ahhoz előbb meg kell nyitni az ülést, hogy Homoki Tibor jogállásáról dönthessünk. Szabályos vagy sem az itt-tartózkodása, ha már eljött, nem tehetünk úgy, mintha itt sem lenne. Hiszen kiforrott véleménye van, megszemlélte a főteret. Vigye haza a tapasztalatait? Főként pedig, ismétlem, nem határozhatunk ülésen kívül.
Malvin:
Véleménye, az lehet, de a mi napirendünkön kívül. Én is megtartom magamnak a véleményemet a mai építészetről. Vagy azt akarjátok, hogy elmondjam?
Ildikó:
Úgyis elmondja, minek kérdezi.
Pongrác:
Ez nem tartozik a tárgyhoz. Határozzunk arról, hogy megnyithassuk-e az ülést, vagyis, ugye, nem határozhatunk az ülés megnyitásáról, amíg meg nem nyissuk, de tonképpen a napirendre tértünk mán, hiszen első pontja a napirend elfogadása szok lenni.
Malvin:
Vagy az el nem fogadása!
Tibor:
Engem érdekelne a kortárs építészetről formált véleménye. Sőt megtisztelne azzal, ha megosztaná velem.
Malvin:
Nem osztom meg, mert senkinek semmi köze hozzá.
Ildikó:
Hallatlanul otrombán viselkedik, elvtársnő! Az ilyen változó magaviselet miatt nem leszünk a nyugati világ része.
Malvin:
Népámítás, parasztvakítás. Ez itt a valóság, harminc éve magasodik a főtéren, ez ténykérdés. A kastély feudális csökevény, de a megálló a dolgozó osztályok kiváltsága. Oda utaznak, és akkor, ahová és amikor kedvük szottyan.
Ildikó:
Nincs menetrend szerinti buszforgalom ezer éve. Csak az iskolabusz működik. Úgy, ahogy…
Malvin:
Janicsárbusz! Hozza és viszi a környékbeli gyerekeket a Petőfibe.
Pongrác:
Ugyan mán. Busz sincsen... Kinek köllene?
Malvin:
Már hogyne volna. Évike, mondd el szépen! Rálátsz a tetőtérből, mennyien nyüzsögnek itt folyton.
Évike:
Kiadnám a felső szobákat...
Ildikó:
Évikét, legyen oly szíves, ne nézze hülyének. Lehet, hogy ideológiailag képzetlen munkás, de attól még nem csöki. Évike, nyugodtan beszélj igazat, nem eshet bántódásod, amíg engem látsz.
Malvin:
Ha bajban vagy, úgyse látod többé, Évike…
Évike:
Ami azt illeti, jönnek-mennek a jónépek… de nem tudhassa az ember, hogy hová meg mi célból…
Malvin:
Persze, acélból. Emlékezzetek, mennyit költünk minden tavasszal a tatarozásra.
Ildikó:
Nahát, ez új! Mégis mennyit?
Pongrác:
Ühhüm. Ez mán a napirend? Elfogadtuk a napirendet? Jegyző úr!
Körjegyző:
Három tényálladékot le kell szögeznünk. Egy: kutyagombolyító hideg van májushoz képest. Vitatja ezt bárki?
Évike:
Tessék csak megnézni, lila a kezem, és a felmosó is mindjá’ befagy!
Pongrác:
Azér’ olyan hideg nincsen… virágzik az orgona.
Ildikó:
Megáll az ember esze. Miről beszélünk voltaképpen? Leuvenben minden egész más… Nem hallgatnánk meg végre Tibort? Az ő ideje is drága.
Pongrác:
Jegyző úr... hun is tartottunk?
Körjegyző:
Kettő: Az építész doktor legitimációja vitatott.
Tibor:
Visszajöhetek később, ha már…
Malvin:
Egyáltalán nem értem, mit keres maga itt.
Ildikó:
Nem fogja föl, hogy hivatalosan meghívtuk?
Körjegyző:
Három: A meghívó kézbesítési vélelmének beállta vizsgálat tárgyát kell hogy képezze.
Malvin:
Majd az ülés végén eldöntjük, hogy kaptunk-e meghívót.
Ildikó:
Megmondaná, mi a fészkes fenét keres itt, ha nem kapott szabályos meghívót?
Malvin:
Megláttam a csődületet, és hirtelen elhatározással idejöttem. Slussz-passz.
Ildikó:
Ez magának csődület? Hallottátok, az előbb fejtette ki, milyen nagy a tülekedés folyton a buszmegállónál.
Pongrác:
Sebi hun van?
Malvin:
A zsírosparaszt bizonyára birtokának határait kémleli.
Ildikó:
Ő sem kapott meghívót, mi? Ezt persze maga nem tenné szóvá.
Malvin:
Nem is él köztünk, csak papíron van bejelentve. Ha értesüléseim nem csalnak, megint gyarapította a termőföldjeit, és vett egy ménest.
Ildikó:
Egyesek milyen jólértesültek.
Pongrác: (sietős léptek)
Sebikém, gyere gyorsan.
Sebi:
Ki kell hogy magyarázzam a késésemet. Vadkár-mentési akció…
Malvin:
Légy üdvözölve. Mentsd a menthetőt.
Pongrác:
Bemutassuk neki az építész urat? Ha nem vesszük be a tárgysorozatba...
Ildikó:
Sebi, hadd mutassam be doktor Homoki Tibor DLA építőművészt, a Ruralisztikai Tanszék oktatóját.
Sebi:
Sebi vagyok, a környék legnagyobb munkáltatója.
Malvin:
Jószágigazgatója.
Ildikó:
Sebinek jelentős földterületei vannak.
Sebi:
Foglalkozom én mindennel, ami a vidék fölemelkedését szolgálja.
Malvin:
Hogy oda ne rohanjak.
Tibor:
Örülök, hogy megismerhetem. Magam is a közösségépítés szerény napszámosa vagyok. Valamint a hagyományok ápolója. Ha a gagyiterrán stílust sikerül felszámolnunk, a falvak pszeudo-toszkán miliőjét, azzal is elégedett lennék.
Ildikó:
És a szocialista kockaházakat!
Malvin:
Maga miben lakik, drága igazgatónő?
Ildikó:
Mindenki ott lakik, ahol tud. Ha nem jöttem volna vissza Leuvenből, megkaptam volna a doktorátust, hozzá egy csinos szolgálati lakással a kempuszon.
Malvin:
És ugyan, ki taníttatta a szüleit, hogy magát már külföldi egyetemre küldjék?
Tibor:
Nem szerencsés, ha elragad minket a hév. Egy mondat engedtessék meg. Helyesebben egy kérdés. Föltehetek egy kérdést önöknek?
Malvin:
Már föl is tette.
Ildikó:
Ne is törődj a cinikus beszólásokkal, Tibor. Halljuk a kérdésedet.
Tibor:
Mit gondolnak, a vizuális műveltség hozzájárulhat a kisközösségek összefogásához?
Pongrác:
Ne haragudjatok, gyerekek, de nem értem, ez mán a napirend vóna?
Körjegyző:
Polgármester urat emlékeztetem arra, hogy a kézbesítési vélelem megdönthető. Ha viszont csak elektronikus meghívók mentek ki, nem is vélelem, inkább fikció, melynek jogi megítélése, az irányadó gyakorlatot tekintetbe véve, gyökeresen eltér a vélelemétől. Az építész doktortól pedig szelíden újra megkérdezem, tudja-e, hol fekszik a matyók fővárosa.
Ildikó:
Tegye föl a kezét, aki érti, miről szónokol a jegyző úr! Nem látom a kezeket a magasba lendülni…
Tibor:
Bocsásson meg, jegyző úr, természetesen ismerem Európa történelmét, föld- és vízrajzát. Ne vizsgáztassuk egymást, én magam egyetemi oktató vagyok. A diákjaimnak azt szoktam tanácsolni, hogy gondolkozzanak probléma-centrikusan. Apória-orientáltan. Miért gyűltek itt össze? Úgy tudom, hogy a településfejlesztési koncepció miatt. Na, mármost, tettem egy rövid sétát a főtéren. A főterek, nem mennék bele a történeti okfejtésbe, fogadjuk el, hogy hatalmi reprezentációk. A demokratikus hatalmat annak szép megjelenítése reprezentálja kellőképpen. Ez is evidencia. Mielőtt bármiről is határoznának, nem kétlem, bölcsen fogják tenni, alkossanak koncepciót, tervet, doktrínát, alapelvet, bánom is én, minek hívják, arról, hogy milyennek képzelik a szép főteret. Önök választott tisztségviselők, akiknek, többek között, erre szól a mandátumuk.
Malvin:
Évike, figyeltél? Hogyan állsz, Évike, a vizuális műveltséggel?
Ildikó:
Mondja, Malvin, mit képzel magáról? Magának mindent szabad? Évike nem is képviselő...
Malvin:
Akkor azt kérdezem, Évike, hogy szereted-e a buszmegállót?
Évike:
A buszmegállót? Tele van hajigálva üres üveggel, csikkel, az előbb dobtam ki egy szaros alsógatyát.
Ildikó:
Pfujj! Ezt azért nem kéne…
Malvin:
Látjátok, barátaim! Nép szava, isten szava. A verőcsényiek szeretik a buszmegállót. Talán több kukát rendszeresíthetnénk körülötte.
Pongrác:
Isten nevét hiába szájadra ne vedd!
Malvin:
Drága Pongrácom, mióta vagy te hívő lélek!
Körjegyző:
Ünnepélyesen megállapítom, hogy a Gondviselő szerepeltetése a közkeletű szállóigében nem meríti ki az istenkáromlás vétségét.
Sebi:
Nem tudom, melyik napirendi pontot tárgyaljátok, itt van valahol a meghívóm… (papírzizegés)
Ildikó:
Naugye, Malvin, ő érdekes módon megkapta.
Pongrác:
Egyedül Malvin nem kapott szabványos meghívót?
Körjegyző:
Polgármester úr, hadd pontosítsak, lévén összetett kérdés. Kizárólag azt nem tudjuk minden kétséget kizáróan igazolni, hogy Malvinnál beállt a kézbesítési vélelem, továbbá hogy az építész dottore tudja, hol fekszik a matyók fővárosa. Ettől azonban még határozatképesek vagyunk.
Ildikó:
Körjegyző doktor, ha még egyszer matyózik, bizisten följelentem!
Malvin:
Nincs igazad, jegyző úr. Ha nem bizonyítható a szabályszerű meghívásom, az ülés für alle fälle érvénytelen.
Sebi:
Hidegvér, kedves barátaim! Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Malvin:
Nem fogom hagyni, hogy a lakosság nyelje le a keserű pirulát, arra mérget vehettek.
Sebi:
Engedd, kérlek, hogy végigmondjam. Előttünk a buszmegálló ügye. Egy nyavalyás buszmegálló, mondhatná bárki, aki gyanútlanul erre téved, nekünk azonban a megélhetést jelenti. Ezért fordítunk évről évre komoly nagyságrendben adóforintokat a karbantartására. Vagy azt akarjátok állítani, hogy pénzkidobás volt minden erről szóló határozatunk?
Ildikó:
Miféle határozatokra utal?
Pongrác:
Ne bolygassuk a múltat, nem a mi dógunk. Került, amibe került. Szerepel a napirenden az előző évi kőtségvetés felülvizsgálata? Nem szerepel. Tartsuk magunkat a kiküldött papiroshoz.
Malvin:
Már akinek kiküldték.
Ildikó:
A buszmegálló viszi a pénzt, de semmi hasznot nem hajt. Hol vannak Verőcsényben a munkára fogható, dolgos kezek? Attól, hogy a főtéren roskadozik egy valamikori megállóhely emléke, nem maradnak itt a fiatalok, nem települnek ide tehetős családok.
Sebi:
Évike, meséld el szépen, amit a tetőtéri ablakokból látsz, hogy mennyien utaznak innen a földekre napszámba.
Évike:
Napszámba? Nem tudhassuk, ki hová igyekszik… de jól tetszenek mondani, kiadnám a felső szobáimat, ha…
Ildikó:
Mindnyájan tudjuk, hogy a buszmegálló lerohadt, és likvidálták. Kit akartok becsapni? Évike se tudja, hányan járnak ide, és milyen megfontolásból. Szerintetek Évike forgalomszámláló? Aki pedig vedeli a sört, mint a kefekötő, és eldobja az üvegét, az mind Sebi napszámosa? Micsoda hajánál fogva előrángatott érvelés ez.
Sebi:
Ki beszél az én földjeimről?
Ildikó:
Ki más a földbirtokos közülünk?
Sebi:
Más irányból közelíteném meg a dolgot. Lássuk csak, ki vagyok én itt elsősorban! Földbirtokos? Vállalkozó? Elsősorban felelős képviselő, aki gátat szab az elvándorlásnak, munkahelyet teremt az itt élőknek.
Ildikó:
Ha kapsz érte támogatást, azért nem utasítod vissza, igaz?
Sebi:
Nem a két szép szememért kapom. Az erőfeszítéseimmel rászolgálok.
Malvin:
Alászógája… a kapcsolati tőkével, ha már... De mi köze a nagybirtoknak a buszmegállóhoz? A mágnás, ha van annyi esze, hogy hektárokat habzsoljon, ne fukarkodjon, és indítson privát járatokat a munkásaiért. Ildikó, ha szerinted ez a snájdig buszmegálló, ahol húsz ember is kényelmesen elfér anélkül, hogy megázna vagy a böjti széltől tüdőgyulladást kapna, le van rohadva, akkor, édesem, nem tudok mást mondani, egyszerűen vak vagy, nem látsz tisztán az érdekeidtől.
Ildikó:
Még hogy én vak! Érdekeim pedig igenis vannak, azonosak mindnyájunk jól felfogott, közös érdekével. Ad egy. Tiszta udvar, rendes ház: értve ezen a főtér csinosodását. Ad kettő. Településfejlesztési eszközök révén megállítani a falu demográfiai pusztulását. Ad három. A falu népesség-megtartó kohézióját a demokratikus gyakorlatokkal erősíteni.
Pongrác:
Nagyon elébeszaladtunk, igazgatónő. Akkor elfogadjátok a napirendet?
Körjegyző:
Qui tacet, consentire videtur. A hallgatás beleegyezésnek számít.
Ildikó:
Malvin, most miért hallgat?
Malvin:
Ugyanis nem beszélek latinul. Sem ógörögül, sem héberül, sem hottentottául. A józan ész viszont kapacitál, hogy maradjak itt megvívni az utóvédharcokat.
Sebi:
Ha valaki, én aztán tucatnyi testület és tanács tagja vagyok, de olyan sehol sincs, hogy a szavazás ne direkte kifejezett módon történjék.
Körjegyző:
Ha kifogást emel az ülésvezetés ellen, kötelességem följegyezni.
Sebi:
Emel a hóhér, inkább lássunk munkához.
Malvin:
Mindig a későnek a legsürgősebb. Eddig rád vártunk.
Ildikó:
Nem, arra vártunk, hogy csituljanak az indulatok. Dzsentri virtus. Leuvenben nem tudtam, mi hiányzik.
Malvin:
Igazgatónő talán a kastély kibővítésében lenne érdekelt? Iskolaköteles nebulókat keltetnének ott, mint a csibefarmon, hogy akadjon végre, aki beiratkozik a Petőfibe.
Ildikó:
Ízetlen! Pfujj! Ezt azonnal vonja vissza.
Malvin:
Tagadja netán, hogy a tantermei üresen konganak?
Ildikó:
A maga feje kong az ürességtől!
Pongrác:
Nem köll ez, gyerekek. Kezdjük végre. Megállapítom, hogy elegek vagyunk.
Malvin:
Sokak soknak.
Ildikó:
Vágjunk bele.
Tibor:
Akkor maradok. Csak csillapodjanak le, kérem.
Sebi:
Hát nem ezt szajkózom? Rimánkodom…
Körjegyző
Mielőtt folytatjuk, csöndesedjünk el kissé. Hódolattal tartozunk az életnek, mi élni akar. Hallgassuk a suvickolás allegro barbaróját. (Évike sikálása hallatszik)
II. rész
(ugyanazok a hanghatások, mint az első részben)
Pongrác:
Kis figyelmet kérek. Indítványozom, hogy a koncesszió előterjesztője ismertesse a társasággal… izé… velünk a határozati javallatban foglaltakat. Jól mondom, jegyző úr?
Körjegyző:
Ügyrendi javaslatom van. Legyünk tekintettel a májushoz képest kutyagombolyító hidegre!
Ildikó:
Kutyagombolyító? Ki hallott még ilyet? Helyesen nem farkasordítónak mondják?
Pongrác:
De hiszen virágba borútak az orgonák!
Malvin:
Utóvédharc. A józan ész utóvédharca…
Pongrác:
Van valakinek írásbeli vagy szóbeli ajállása a koncesszió ügyében?
Sebi:
Miféle koncessziót emlegetsz, Pongrác?
Malvin:
Nyugi, ha lenne koncesszió, tudnál róla. Fölvásárolnád a nyereségből Évike utolsó kárpótlási jegyét is, amit a párnacihában felejtett.
Sebi:
Még ilyet. Hallotta mindenki? Válogatott sértéseket vág a fejemhez.
Pongrác:
Igazán megszokhattuk mán az évek folyamán.
Sebi:
Megkeseredett vénasszony.
Malvin:
Te meg kereskedsz, a mások kárára. Kilopták alólunk ezt az országot.
Sebi:
Méghogy én…
Malvin:
Egy szóval sem állítottam, hogy te. A nyerészkedők...
Sebi:
Nyakamba szakadt ez az irdatlan földtömeg. Kinek műveljem, meg minek? Évike, átveszel néhány hektárt haszonbérbe? Vagy visszavásárolod a kárpótlási jegyeidet?
Évike:
Nincs kárpótlásom, ami volt, kitörölhettem vele a seggemet. Minek nekem főd? Ott a tanácsháza, az iskola, ez a redvás buszmegálló… belilult a kezem a sikálástól és a hidegtől, az ujjaim, tessék nézni, alig mozognak, eeekkorára duzzadtak az ízületeim.
Malvin
A hülye is tudja, hogy a föld gyomra aranytól pukkadozik! A német tőke hamarosan százszoros áron felvásárolja egész Verőcsényt, hogy kitermelje az aranyat. Erre bazírozol, Sebikém!
Sebi
Malvin, neked elment az eszed! Egyszerűen meghibbantál.
Malvin
Aha! Csak nem érzékeny pontodra tapintottam?
Évike
Hallani ám az aranybányáról… ez úgyis odafenn dől el. Kiadnám a felső szobáimat…
Tibor
Ha megengedik, kérem… javaslom, hogy a hiteltelen pletykák…
Pongrác
Pletyka, nem pletyka… mi van aaa… azzal a recepcióval?
Ildikó:
Ha jól értem, Pongrác a településfejlesztési koncepcióra célzott. Nekem határozott elképzelésem van. Megkérem Tibort, hogy kommentálja, elvégre ő a szakértő.
Malvin:
Tessék, határozottan felképel a szagértő. Benyújtotta előzetesen, írásban, hogy felkészülhessünk? Utálok felkészületlenül érkezni.
Sebi:
Egyetértek tanult képviselőtársammal. Nem mellékeltek a meghívóhoz előterjesztéseket.
Pongrác:
Van ilyen kitérijom, jegyző úr?
Körjegyző:
Hogy van-é erre nézvést előírás? Erre csak azt felelhetném, amit a zaporozsjei kozákok a török szultánnak írott levélben, ha tudnék olyan cifrán káromkodni.
Pongrác:
Megkaptátok minnyájan az említett levelet?
Ildikó:
Jesszusom! Pongrác, nehogy komolyan vedd.
Sebi:
Jegyző úr alighanem a bolondját járatja velünk. De hiszen mindnyájan viccelődünk…
Malvin:
Ami azt illeti, ha nem is a szultán, de a cár atyuska abriktolhatná ezt az illusztris társaságot.
Ildikó:
Megadom magamnak a szót, ha már Pongrác nem képes kordában tartani a vitát. Leszögezem, hogy a buszmegálló a régi világ szimbóluma falunkban. Lerobbant, rozsdamarta alkotmány. Nem mozdítja elő a demokratikus gyakorlatokat, az önkéntességet, a közösségi felelősség-vállalást. Buszok nem közlekednek Verőcsényben, de ha mégis, milyen üzenetet hordozna ez az ízléstelen valamicsoda? Önös célú utazgatásokra csábít. A kaparj kurta életmódra. Lélektelen fusimunkára egy kaszárnyában. A családfő kora hajnalban buszra száll. Elszakad a szeretteitől, hogy este kizsigerelve, megcsócsálva ugyanaz a járműajtó kiköpje. Ez a típusú foglalkoztatás, nagyon jól tudjuk, befuccsolt. Az egykori kastély, az önkormányzat épülete pedig átalakítandó. Mivel műemléki védettséget élvez, nyilván nem lesz egyszerű feladat. Tibor majd segít. Miért is ne lehetne belőle, teszem azt, tornaterem a gyerekeknek?
Malvin:
Vagy akár repülőtér, közvetlen Leuven–Verőcsény járattal.
Sebi:
A kastélyhoz semmi közöm, de a buszmegálló, az igazán korszerű. Nem olyan, mint a mostanság épülő üvegtetők. Átfúj a szél, bever az eső. Ami pedig a lélektelen fusimunkát illeti, hol élsz te, Ildikó? Mi más szívja fel a munkaerő-kínálatot, ha nem az én zsíros fekete földem? Ha én nem azért venném nyakamba a fél világot, tárgyalnék politikusokkal, befektetőkkel látástól mikulásig, hogy a verőcsényi családok asztalára étel kerüljön, fölkopna itt az álla mindenkinek, azt garantálom!
Pongrác:
Sebi képvisellő úr mikor járt mifelénk utójára?
Malvin:
Bármikor írásba adom, hogy az úgynevezett házát csupán falból vette meg, bagóért. Fedezi a kétes üzelmeit. Füvet se nyír, csak a kertésze.
Sebi:
Helyi lakos vagyok! Nézzed meg a lakcímkártyámat! És ugyanolyan képviselő, mint maga… izé… ti mindnyájan.
Pongrác:
Lehet, hogy ugyanolyan képvisellő, tőlem akkor jön-megy, amikor kedve tartja, de az én egyszerű, paraszti eszembe nem beszél lyukat… nem fogja bedumálni, hogy munkát ad. Kérdem én najivan, kinek ad munkát, ha nincs kinek adjon? Mivel utaznak a munkások, ha nem jár erre busz? Hun látja ő a menetrendet?
Évike:
Mindig letépik ezek a részeg trógerek! Kérvényezni kell a Volántól, a tanács résziről, hogy ragasszanak be újat.
Pongrác:
Ugyan, Évike, tavaly is üres vót ez a tábla.
Évike:
Nem volt, ha mondom.
Pongrác:
Évike, tedd magad takarékra! Miből is élsz te, inkább aztat gondold végig.
Sebi:
Évikét te csak ne inzultáld!
Évike:
Én se láthatok mindent… há’ mi vagyok én?
Ildikó:
Azt viszont a vak is látja, hogy Sebit nem látni felénk.
Sebi:
Évike, tanúsítsd, légy szíves, mennyit tartózkodom idehaza!
Pongrác:
Ezt meg honnan a fenéből tudhatná az Évike?
Malvin:
Kapaszkodj erősen, polgármester úr, Évike még azt is tudja, hogy a polgármesterné mikor látogatja meg a faterékat!
Sebi:
Mit meg nem enged ez a női hölgy magának!
Pongrác:
Malvin, neked nem adtam szót! Évikét hagyjátok békiben.
Körjegyző:
Tisztelettel jegyzem meg, hogy az ülésvezetés inkonzekvens jellege nemcsak a követhető érvelést, de a józan jegyzőkönyvvezetést is akadályozza. Összefoglalom az eddig felmerült két kérdést. Hol fekszik a matyók fővárosa?
Ildikó:
Gúnyt űz Verőcsényből!
Körjegyző:
Hol lakik Sebi képviselő úr?
Sebi:
Nem ez a kérdés! És tényleg minek belekeverni szegény Évikét?
Malvin:
Te keverted bele. Vagy kavarsz vele?
Sebi:
Azzal találkozom, és ott lakom, akivel, és ahol akarok. Jegyző úr, felszólítom, hogy tartson rendet!
Körjegyző:
Nem tisztem, hogy de facto bármit megítéljek. Jogszabálynál fogva reám testált kötelesség a de iure eldöntendő kérdések tisztázása.
Pongrác:
Én vagyok a község vezetője.
Malvin:
Ez nem jelent semmit. Ha egy fűnyíró indulna, azt is megválasztanák.
Pongrác:
Fűnyíró, nem fűnyíró, Ildikóval egyetértek. Minek ide ez a buszmegálló?
Sebi:
Mit húzna fel a főtéren? Tornatermet? Kinek van kisgyereke ebben a faluban? Évikén kívül, persze. Azok a csibészek is kerülik az iskolát.
Évike:
Majd adok én nekik...!
Pongrác:
Mitől vagy ennyire képben, Sebikém? Itt se lakol!
Malvin:
Nocsak, Pongrác, honnan tudod, hogy Sebinek nem csak a szája jár?
Ildikó:
A hiányzások mind igazoltak Évike kisfiainál. Az iskola nem börtön, hogy elővezettesem őket, ha, mondjuk, elalszanak. Az iskola nem az életre készít fel, hanem maga a kisbetűs élet. Tegye föl a kezét, aki sohasem aludt el iskolás korában!
Malvin:
Én nem aludtam el.
Sebi:
A mai gyerekek mások, nem olyan görcsösek, mint mi voltunk. Nem is kell feltétlenül kötélre mászniuk vagy szekrényt ugraniuk. Bordásfal helyett ott vannak a gyümölcsfák. Minek ide tornaterem?
Ildikó:
Sebi, maga látott már élő eleven gyereket? Nem tornászokat nevelnék. Egyébként is minimalizálom a tananyagot, a sajátos igényekhez alakítom. A gyümölcsfákat pedig cseréljük tujákra. Örökzöldre.
Malvin:
Na, szép kis igazgató az ilyen! Már csak egy tornacsarnokot kellene a kezére játszani, nyugodt szívvel végignézné, hogy a diákjai lepotyogjanak a felemás korlátról. Csak a kis lelküket meg ne sértse a hangos szó.
Ildikó:
Nem állítottam, hogy tornatermet kell építenünk.
Malvin:
Nem-e? Mindnyájan hallottuk.
Pongrác:
Ildikó csak úgy mondta. Pedálózott.
Malvin:
Ildikó csak ne tartson ötletbörzét egy kollektíva kárára. Van róla írásos előterjesztés?
Ildikó:
Ez a buszmegálló szégyen, akkor is szégyen, ha nem látják az orruktól. A kastélyt pedig rehabilitálni kell. Ahogy Leuvenben csinálták. Leuvenben minden egész más...
Pongrác:
Leuven, nem Leuven, ízlés dóga. Át is pakolhatjuk, ha van rá igény.
Sebi:
Méghogy átpakolni? Egy buszmegállót? Hogy aztán senki se találja meg. Pongrác barátom figyelmébe ajánlom, hogy holnap fontos állami vezetőkkel ebédelek. Olyanokkal, akik sokaknak súgnak, ha értik, mire célzok. Többek közt az építésügyi hatóság, tervtanács, ugye, Homoki úr, jól mondom, szóval a hatóság tagjai is ott lesznek. Ha azt találom mondani, hogy uraim, hamarosan jelentkezni fog önöknél a verőcsényi önkormányzat, mi lenne, ha kicsikét szigorúbban nyálaznák át az engedélyezési terveit…
Malvin:
Oda köll szólni. Nekem is van emberem, aki felvegye a telefont.
Pongrác:
Milyen telefont? Milyen tervek? Aktuálisan nem merültek föl tervek. Mit szól az építész doktor úr?
Tibor:
Sajnálom, hogy elszabadultak az indulatok. Rövid leszek. A kastély funkcióját át kell gondolni, de műemlék, ezért érdemben nem nyúlnék hozzá. A tervtanács, kedves képviselő úr, biztosan belekötne. Ahogyan a buszmegállóba is, ha erre nyomatékosan felhívnák a figyelmét. Higgyék el, a Homoki építésziroda is fel tudja emelni a kagylót. De miért is tenné? Annál is kevésbé, mert csupán vendég vagyok itt, akit megtisztelnek azzal, hogy kíváncsiak a véleményére.
Malvin:
Mit nyájaskodik itten? Ki kíváncsi rá?
Körjegyző:
Vajon kíváncsi volt-é, vagy nem-é volt a török szultán a zaporozsjei kozákok levelére? Hol fekszik a matyók fővárosa?
Pongrác:
Hagyjuk az építész urat beszélni.
Ildikó:
A demokratikus gyakorlatok kedvéért és az ég szerelmére kérem, ne szakítsátok folyton félbe!
Sebi:
Na, tessék. A kisujjadat nyújtod, de a karod kell.
Tibor:
Az emberi együttélés alapja, ez, ha tetszik, az én antropológiai premisszám, az egyezségre törekvés. Az önöké egy megfontolt, hagyománytisztelő település. Ehhez mérten gondolkodjunk közösen. Közösen, mondom, mert a közösség megtartása, az értékelvű cselekvés történelmi felelősségünk. Olyan építményt képzelek a múltjára méltán büszke Verőcsény főterére, amely a honi építészeti hagyományokat újraértelmezi. Egyszerre sajátosan helyi és kritikai, hagyományos és újító. Innovatív. Meg persze renovatív. Illeszkedik a kultúrtájba, reagál a kastély homlokzatára, de nem holmi melldöngető frazeológiával.
Malvin:
Évike, lenyűgöz a melldöngető frazeológia?
Évike:
Az én mellemet egyetlen valaki döngeti, nekem aztán ne csorgassák ide a nyálukat…
Malvin:
Hallod, Pongrác?
Sebi:
Ez már aztán tényleg több a soknál!
Tibor:
Önök felvilágosult, haladó szellemiségű européerek. Mihez kezdenének a giccses parasztromantikával, vagy a nagyságot hangsúlyozó, monumentális csarnokkal? Még ha az történetesen tornacsarnok is. Önöknek igazuk van, a tornacsarnok látszathazafiság. Militáns szellemre nevel. Gimnasztika egyenlő háborús uszítás. Figyelve a beszélgetést levontam a magam számára szükséges következtetéseket. Önök olyan létesítményről álmodoznak, bár nem tudják pontosan megfogalmazni, amelyik a helyi értékekből nő ki, de kinő belőlük, elrugaszkodik, nem ragad bele a hétköznapi keserűségekbe. Hidat emel múlt és jövő, hazai és idegen, ragaszkodás és progresszió között. Nem pusztán silány funkcionalitás, mégis eszükbe jut róla a valamikor féltve óvott buszmegálló. Mottóm, vagy valami olyasmim, kérem, ne vegyék szerénytelenségnek, hogy az elődök dicső tetteiben való sütkérezés helyett őrizzük emlékezetüket. A hagyomány fénytörésében fedezzük föl bátran önmagunkat…
Malvin:
Hogy oda ne rohanjak. Meg vissza.
Ildikó:
Tibor, szívemből beszéltél, sőt, azt hiszem, mindnyájunk nevében. Fején találtad a szöget!
Sebi:
Lefordítaná valaki, amit mondott?
Pongrác:
Mi, kérem, nem vagyunk egyemisták, szóval végzett emberek. De a punkció fontos dolog, el kell ismerni.
Tibor:
A lényeget hibátlanul megértette, polgármester úr. A jó épület egylényegű velünk. Mintha saját mirigyeink választanák ki.
Pongrác:
Eeerre gondoltam én is. Olyan ház köll, amire égető szükség van.
Malvin:
Kibújt a szög a zsákból, Pongrác! Ide jutottunk a fasisztázástól. Vannak ám informátoraim. A jó öreg Malvint nem válthatja le a rendszer. Összeraktam a puzzle-t. Nincs gyerek, nincs munkás, hétköznapi fasizmusok, égető szükség, elöregedés, ecetera. Itt akarod megépíttetni a kistérségi krematóriumot!
Ildikó:
Hogy micsodáát?
Malvin:
Jól hallották. Széltében-hosszában beszélik...
Körjegyző:
Hivatalos tudomásom van arról, hogy a környéken valahol krematóriumot kell építeni, erről döntött a regionális fejlesztéspolitika. Arról persze nem dönthetett, hogy melyik önkormányzat vállalja magára a kivitelezés ódiumát. Helyesebben azt, hogy telket biztosít hozzá. Az elhalálozások és a születések arányszáma elérte a kritikus értéket. Egyszóval: fogyunk, elfogyunk. Hovatovább megtelik a föld méhe és kiürülnek a felszíni hajlékok. Viszont nem érkezett hivatalos előterjesztés…
Malvin
De mikor a föld gyomra aranytól pukkadozik!
Körjegyző
Kőzetek. Mélységi magmás, üledékes…
Pongrác:
Kremóriumra is szükség lenne. Én a fejlődés talaját fogom…
Malvin:
A fejlövését.
Sebi:
Pongrác, tudod te egyáltalán, mi az a kre-ma-tó-ri-um?
Pongrác:
Hógyisne. Én vagyok a település vezetője.
Ildikó:
Aha. Hivatalból a legokosabb közülünk.
Körjegyző:
Ez a vélelem azonban nem tekinthető fikciónak, bár megdönthetetlen. Praesumptio iuris et de iure.
Tibor:
Egy krematórium speciális épület. Különleges előírások vonatkoznak rá.
Malvin:
Nem erről beszélt? Szimbolikus épület kellene magának, vagy mi a hajderménkű. Hát most megkapta.
Sebi:
Holnap utána fogok kérdezni a nagyfejű haveroknál. Figyelmeztetem a testületet, hogy ne vetítsen!
Malvin:
Nem szokásom a levegőbe beszélni.
Tibor:
A krematórium, ha jobban belegondolok, nem is rossz ötlet. Hordoz üzenetet. Van benne spiritusz, már bocsánat a morbid szófordulatért.
Ildikó:
Nade Tibor! Eltüzeltetnéd velünk a jövőt? A perspektívát? Verőcsény, a halott város.
Pongrác:
Abból tudunk főzni, amink van.
Malvin:
Viccnek elmegy a halottégető. Polgármester úr életművére felteszi a koronát.
Körjegyző
Politikai testámentum.
Sebi:
Azt ne hagyjuk ki a számításból, hogy egy kremórium… izé… krematórium mégiscsak üzem. Gyengébbek kedvéért: gyár. Kellenek beszállítók, karbantartók…
Ildikó:
Azt szállítsák be oda elsőként, aki kitalálta! Ha ránk erőszakolják, testületileg álljunk fel és mondjunk le. Ahhoz nem vagyok hajlandó asszisztálni...
Évike:
El tetszenének bontani a buszmegállót? Erről az ülőkéről olyan csodás ám a kilátás.
Ildikó:
Jesszusmaris! A földön hentereg.
Pongrác:
Miből fizessük a megálló fenntartását? És miért? Úri passzióból?
Malvin:
Nem elég, hogy hullagyárat csinálnál Verőcsényből, még az egyetlen korszerű, sőt időtálló beruházást is egyszerűen leradíroznád a térképről!
Ildikó:
Ugyan, hisz a földdel egyenlő.
Tibor:
A buszmegálló mégiscsak csúf alkalmatosság, ha szabad szólnom. Műemlékvédelmi szempontból is támadható…
Sebi:
Megnézem magamnak azt a műemlékest, aki ujjat húz a fejesekkel.
Ildikó:
Pongrác, oszlasd el a kétségeinket! Ugye, nem csicsázod ki Verőcsényt egy krematóriummal?
Pongrác:
Malvin dobta be. Minek ez a hajcihő? Nem mondom, egy repzentáns épület… aminek, ugye, lenne fatinája… de azt, arról én egy mukkot se...
Malvin:
Mi a terved, Pongrác? Gyerünk, valljál színt!
Pongrác:
Színre színt, számra számot… izé… mi a következő napirendi pont?
Körjegyző:
Ünnepélyesen megállapítom, hogy működik a képviselő-testület. Felhívom ugyanakkor becses figyelmüket, hogy az önkormányzatiság nem kollektív felelőtlenség.
Ildikó:
Tibor, segítség! Könyörgöm, javasolj valamit!
Tibor:
Mint mondtam, a krematórium is erős üzenetet hordozna, meg hát, amit jegyző úr említett, a szociális felelősség…
Malvin:
Elmeszociális.
Sebi:
Elmegy a szocializmusig is maga… de nem hagyjuk. Nem hagy-juk! Nem hagy-juk!
Malvin:
Szétloptátok ezt az országot…
Ildikó
Az elkövetkező generációk…
Tibor:
Mindazonáltal ne átalljunk… vagyis, ezt szoktam a tanítványaimnak is mondani… bár korántsem megátalkodott dolog, ha egy épület szembesít, tükröt tart, sokkalta szerencsésebb, ha nemes törekvéseinket szolgálja. Az építés afféle megértés, sőt átélés. Közös sors. A kéz nyelve, ha megbocsátanak e magasröptű filozófiáért, a hajlék megcsinálása. Aki ténylegesen épít, az az anyaggal együtt emlékezik, és alakítja a jövőt. A saját jövőjüket alakítják, kedves barátaim.
Sebi:
Én ebből annyit értek, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa.
Malvin:
Buszmegállót szereztem ennek a kollektívának. És most mivel hálálják meg?
Körjegyző:
Képviselő asszony, a népszuverén szent kezébe tettük le életünket.
Évike:
Ne már! Le tetszenek akarni rakni a buszmegállót a szuterénbe?
Pongrác:
A szuterén beázik. Dohos. A beton salétromos. Nyáron majd kiszárad.
Tibor:
Tudják, mi az anyag lényege? Idegen szóval: szubsztanciája?
Ildikó:
A szeretet!
Sebi:
Szerintem a jó anyag olcsó és tartós. Nem az a lényeg, hogy szabványos legyen, ismerem én a nagyfejűeket a hatóságban. De ha nekem hamar szétrohad, akkor cseszhetem.
Malvin:
Kész elmebaj magukat hallgatni.
Tibor:
Azt hiszem, nem voltam elég világos. Mi jut eszükbe először egy épületről, ha meglátják?
Malvin:
Ezt szokta kérdezni a diákjaitól is, mi?
Tibor:
A ritmus. A ritmus, drága barátaim. Ritmusa van a természetnek, az élővilágnak, az időmúlásnak, és bizony egy háznak is. Nem érthetik meg a házat, ha nem tudják lekopogni a ritmusát. Nézzék csak a kastély méltóságteljes homlokzatát! Pamm-pamm-pa-pamm-pa-pamm-pamm. Na, és a buszmegállóét? Pa-pa-param-pam. Sőt. Pa-pa-pa-pam. Ez, higgyék el, slampos. Trehány. Nem illik a múltjára méltán büszke Verőcsényhez.
Malvin:
Hol nőtt fel maga, Homoki doktor? A windsori víg palotában? Anno annak idején nem építhettünk tornácot meg üvegezett etvaszokat. Ilyen a népi demokrácia várakozó helyisége.
Pongrác:
Az mán igaz, hogy a semminél több. Örültünk, ha lett valamink. És nem elvették azt is, amink nem vót.
Tibor:
Hát éppen ez az! Ugyanebből az anyagból kell egy korszerű formavilágú épületet emelni. Emlékművet állítani a valamikori buszmegállónak, egyszersmind kilépni a nemzetközi művészeti szcénába.
Pongrác:
Ebben benne vagyok a részemről, kitépni a cérnát…
Ildikó:
Igen, a nyugati progresszió!
Sebi:
Én perpill a szittya bizniszbe fektettem, de hajlandó vagyok átvariálni a portfóliómat. Mennyiből hozná ki azt a szénát, vagy micsodát? Mint projekt van benne szufla.
Malvin:
Meg sem kérdezik az építőmester urat, mi ez a különc szédítmény?
Tibor:
Nem szükséges, már le is skicceltem. Íme!
Pongrác:
Hát… ez meg mi a megmeredt…?
Malvin:
Évike, kukkantsál csak ide! Mi jut eszedbe erről a szovjet űrsilóról?
Évike
Hűha! Ez aztán a zaftos csunyája!
Ildikó:
Műveletlen banda. Tibor, gratulálok! Csodás megoldás. Ez a fallosz a fogyasztás hazug testkultuszáról rántja le a leplet. A testpoétikus narratíva lehetővé tenné, hogy felülvizsgáljuk a múlt eseményeit és a jelenlegi viszonyokat. Az éles kritikai látásmód elsajátítása nélkül nincs mód felemelkedésre…
Körjegyző:
Fontolják meg, kérem, a szemérem elleni cselekmények bátorítását. A közszeméremsértést a bírói szak jogerőre emelheti megvalósultában.
Ildikó:
A művészet mércéje az igazság, nem pedig a jog.
Pongrác:
Én részemről nem fogok bérletet váltani a bíróságra…
Sebi:
Szó ami szó, én egyetlen dolgot látok a rajzban: ez egy beruházás. Lehet rá pályázati pénzeket szerezni.
Malvin:
Minek tolja az orrunk elé? Verőcsényből ne csináljon nekünk New Yorkot.
Évike:
Eeeekkora micsodája kinek van?
Malvin:
Nem kinek, hanem kiknek! Belőlünk akar ez a szélhámos eeekkora micsodát szoborni, ha megvesszük a lopott holmiját.
Tibor:
Csigavér, csigatürelem. Talán hiba volt a vázlatot önök elé tárni. Fog még alakulni, csiszolódni…
Malvin:
Foog? Rosszul emlékszem, hogy senki sem adott megbízást?
Pongrác:
Azért ne hamarkodjuk el. Szerintem ez egy kilátó.
Malvin:
Hol kilátó ez? A vastag karimája alatt, vagy fölötte?
Ildikó:
Pfujj!
Malvin:
Mit fújol? Maga rajong érte.
Ildikó:
Nem szabad, a világért sem, a szimbólumot lerántani a sárba.
Tibor:
Persze kilátóvá is átalakítható. Mondjuk úgy, multifunkcionális.
Ildikó:
Kár lenne egy virtigli műalkotást a hétköznapi használat jármába hajtani.
Tibor:
Ildikó, ne feledd, hogy a kritikai attitűd is hétköznapi szolgálat! A mű lehetne, de nem akarom megfosztani önöket az értelmezés előjogától, a hősi múltat szemlélő dagályos pátosz travesztiája. Afféle ellen-torony… A torony antitézise.
Ildikó:
Világos! Hiszen ez mindennap önvizsgálatra bírná az előtte elhaladókat. Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?
Tibor:
Lehetne kémény is, a nekropolisz kürtője.
Malvin:
Előbb-utóbb a krematórium is hozzáépülhet, igaz? Átlátok a szitán.
Sebi:
Malvin, ki beszél itt rajtad kívül halottégetőről? Nagyszabású beruházásra van szükség. Igenis, ha a halottakból építkezhetünk, hát akkor a halottakból…
Ildikó:
A halottak támasztják föl a falunkat!
Pongrác:
Abból főzünk, amink van…
Tibor:
Ez az emlékmű éppen a baljóslatú jövőképet oszlatná el. Lelkesíteni fog! Tömege diadalmasan átszervezi a teret. Tere készségesen kiterjeszti a tömeget.
Malvin:
Mondja, az idővel nem csinál egyet s mást?
Tibor:
Dehogyisnem. Segít önöknek, hogy birtokba vegyék. Helyrezökkenti a főtér ritmusát. A művem egy kolosszális „TÁ”! Felkiáltójel. Ék, amely a föld és az ég, a jelen és a múlt, a tény és a lehetőség között feszül. Tám-tám-tám. Monolit ritmusképlet, amely kiszakad a matériából.
Ildikó:
Tömb-harmónia!
Malvin:
Pongrác, te tűröd, hogy a buszmegállót, a buszmegállómat széthordják?
Pongrác:
Buszmegálló, nem buszmegálló… ha egyszer kampec dolóresz…
Ildikó:
Busz se jár itt ezer éve…
Sebi:
Ezzel valaki nagyot kaszál…
Körjegyző:
Kérem, szíveskedjenek a forrásbevonásról is határozni. Pályázat, kaláka, művész úr önkéntes hozzájárulása...
Tibor:
Múzsa pusszant, pénz diktál…
Körjegyző:
Hol fekszik a matyók fővárosa?
Ildikó:
Jesszusom! Megint matyózik!
Évike: (berregés, közelgő busz hangfoszlányai)
Tisztelt Tanácsos Hölgyek, Urak! Teccik látni?! Jön a busz! Jön a busz!
Egyszerre:
Ti-ti-tá! Ti-ti-tá!
III. rész
Távolról egy busz berregése hallatszik. Wagner A bolgyó hollandi című operájának vezérmotívuma kereskedelmi szignálként fel-felhangzik.
Pongrác:
Miféle járgány az ott?
Malvin:
Ártány.
Évike:
Összecsinálja magát az ember gyereke attól a zenétől.
Sebi:
Nahát, az nem is Volán-járat. Oda se neki...
Ildikó
Nem valami Verdi szól?
Malvin:
Az még hagyján, hogy az alsóbb néposztályokat provokálják ezzel az értelmiségi nyöszörgéssel. De figyeljék csak, hol állt meg a busz!
Sebi:
Ugyan, hol állt volna meg? Bizonyára valaki odarendelte. A saját portájához, úgy értem.
Malvin:
A te házad elé, Sebikém!
Sebi:
Hogyan? Hiszen nemrég hajtogattad, hogy itt sem lakom.
Pongrác:
Az ott tényleg Sebi kertkapuja!
Újra felhangzik a wagneri muzsika.
Ildikó:
Nem inkább Mahler?
Tibor:
Rajongok a komolyzenéért, de ez a rádióból ismerős. Sláger-gyanús. Az ilyen mozgó boltok nem a kifinomultságukról híresek.
Malvin:
Én arra lennék felettébb kíváncsi, hogy mit keres Sebi barátunk háza táján egy szuperszónikus kamion.
Évike:
Atyagatya, eeekkora verdát még sosem láttam! Fekete és félelmetes, mint a knájtrájderbe’!
Sebi:
Ne túlozzatok, ilyeneken szállítják a falvakba az élelmiszert. Egyszerű mikrobusz.
Malvin:
Talán inkább makrobusz, Sebikém. Na, ja, az összeköttetések, mi?
Sebi:
Fogalmam sincs, miről beszélsz, Malvin.
Malvin:
Azt meghiszem. Taknyos gyerekként sem ismerted a felelősség szót. Még hírből se.
Sebi:
Malvin, ne hozakodj elő, nagyon kérlek… főleg ne az összeköttetésekkel.
Évike:
De hát mi az a vöröskereszt az oldalán?
Ildikó:
És a könyv?
Pongrác:
Mér’ nem áll be a buszmegállóba? Jegyző úr, szabályos ez az intézés? Egy kétes rendeltetésű busz, amiről azt se tudni, kié, mié, mit keres itt, be sem áll a helyire.
Körjegyző:
Közterületen ott parkírozik egy gépjármű, ahol neki tetszik, kivéve, ha közlekedési tábla tiltja.
Malvin:
És vajon miért pont Sebi kúriája szimpatikus a sáfőrnek?
Sebi:
Jó, hogy nem akarsz mindjárt tiltó táblát kihelyeztetni.
Tibor:
Szíves engedelmükkel, ez egy multifunkcionális busz. Amolyan dinamikus épülettömb. Az európai falujavító projekt keretében járja a vidéket, közjólétileg szolgáltat.
Ildikó:
Nagyon progresszív!
Tibor:
Mégsem pótolhatja a szakszerű épületeket. Egy épület – egy funkció. Ami mindenre jó, valójában semmire sem alkalmas.
Malvin:
A maga perverz kispolgári céljaira biztosan nem.
Sebi:
Te aztán mesélhetnél a perverzióról! Képmutató…
Malvin:
Harminc éve se voltál annyival fiatalabb nálam, hogy helyetted is én gondolkodjak…
Ildikó:
Malvin, ne kezdje megint a rendszerváltás szapulását! Javaslom, hogy testületi szinten szemléljük meg a multifunkcionális kamiont. Napnál világosabb a képlet. A buszok megálló nélkül is meg tudnak állni.
Malvin:
Igen ám, de hol? A befolyással üzérkedő nagybirtokosnál. Ez maguknak demokrácia?
Körjegyző:
Márpedig a megálló, kérem, busz nélkül is megálló marad. Nem az a fontos, hogy rendszeresen járjanak a buszok, hanem hogy a lehetőségük meglegyen rá.
Újra megszólal a szignál, ahogy a 3. részben többször is. Sietős léptek zaja.
Évike:
Mennyi ajtó! És milyen hosszú a konténer!
Tibor:
Bizony, így fest egy projekt-kamion. Európai színvonalú tudás közlekedik a kerekein.
Pongrác:
De hol a személyzet? Ki engedte ide, Verőcsényre? Én vagyok a falu vezetője. Jegyző úr, hogyan fordulhat elő, hogy nekem egy árva kukkot se szóltak a gépjárműről?
Ildikó:
Malvin és Sebi dörzsölheti a tenyerét. Tessék, van buszforgalom.
Pongrác:
Forgalomnak nem mondanák egyetlen buszt.
Körjegyző:
A polgármesteri hivatal kapott értesítést, hogy mozgó könyvtár, élelmiszerbolt és mini egészségcentrum várható.
Pongrác:
És ezt csak most közli velünk? Sumákolás. Én vagyok a községi elöljáró. Maga, jegyző úr, az apparátus. Mér’ nem jelent naprakészen?
Malvin:
Az apparátus folyton szabotál…
Körjegyző:
Emlékeztetem, polgármester úr, hogy a témát napirendre is tűztük évekkel ezelőtt. Úgy látszik, a busz most érkezett meg.
Pongrác:
Honnan szerez tudomást a lakóság?
Körjegyző:
A lakosság magától előállt. Hiszen itt vannak jóformán mindnyájan.
Pongrác:
A képvisellők azért azok, akik, mert példát skatujálnak.
Malvin:
Nem fogok önként adatokat szolgáltatni magamról a nyugati imperializmusnak. Rögtön megtudnák, mit olvasok, mit vásárolok, mi a bajom. Skandalum!
Körjegyző:
No meg azt is, hol fekszik a matyók fővárosa.
Tibor:
A településfejlesztési koncepciót nem tárgyalják tovább? Mert akkor ideje, hogy megköszönjem…
Pongrác:
Építész úr, jöjjön csak idefelé. Megismerheti a falut. Ha mán szobrászkodik meg művészkedik itten, támassza alá a rögvalóval.
Tibor:
Mélyen egyetértek. Posztamensünk a rögvalóság.
Ildikó:
Tibor, ez csudálatos lehetőség! A többfunkciós projektbusz minden adatot összegyűjt a vidéki Magyarországról. Valódi terepmunka.
Körjegyző:
Adatvédelmi szempontból feltétlenül aggályos lenne…
Pongrác:
Mit aggályoskodik? Én vagyok a falu vezetője. Demokratikusan választottak meg. Milyen alapon tiltják, hogy szembenézzek a lakóság gond-problémáival?
Sebi:
Nem szeretném lehűteni a kedélyeket, de a busz nem véletlenül jött.
Tibor:
Persze, hogy nem véletlenül. Európai pályázatból…
Sebi:
Én hívtam… azaz beszéltem a nagyfejű haverokkal…
Malvin:
Meg sem fordul a fejemben, hogy Verőcsényért tetted. Akkor ugyanis az én buszmegállómban várakozna.
Sebi:
Tévedsz, Verőcsényért tettem. Nemcsak te hoztál áldozatokat. A demokratikus hazafi saját érdekein keresztül szolgálja a közösséget. Ha én nem boldogulok itt, nem adhatok munkát sem az embereknek. Odébb állok, és vége a dalnak. Mártírokat a történelem nevelt, hogy legyen mit a könyveknek tanítaniuk. Mi már csak a munkánkkal válhatunk hasznossá.
Malvin:
Egyszer már kis híján tönkretett ez az önző falvédőszöveg.
Ildikó:
Miről beszélnek? Sebi, minek magának ez a teherautó?
Malvin:
Teherbe ejtő…
Pongrác:
Malvin, hallgass. Megállapodtunk… Nyugállományba kerülhetnél. Mégis szépen keresel abba’ az üzembe’. Egy telefonomba kerül, és bármikor…
Sebi:
Nesze neked összeköttetések… méghogy én felelőtlen!
Malvin:
Engem pedig lekommunistáztok. Éppen engem, aki szembeszállt a keményvonalas direktívával. Örülhetnétek, hogy egyikőtök piszkos alsóneműjét se teregetem ki…
Sebi:
Nekem Pongrác ügyeihez semmi közöm! Nehogy már egyenlőségjelet tegyél közénk. Megbeszéltük, hogy egyszer s mindenkorra…
Pongrác:
Ebből elég. Malvin, te véresszájú komenista vótál itten, ifijú tanácselnök, amikor én mán építettem lefelé a rendszert.
Ildikó:
Nem értem magukat. Annyit viszont én is tudok a szüleimtől, hogy Malvin tanácselnöksége idején, a nyolcvanas évek első felében, Pongrác a minisztériumban dolgozott.
Pongrác:
Puhítottam a kömény kádervonalat. Malvin, te ezt sosem bírtad főfogni. Könnyű vót vidéken, kiestél az elvtársak látószögéből. Nekem előbb keménynek kellett látszanom, hogy elnyerjem az éber vezetés bizalmát. Osztán apránkint engedményeket tettünk. Kivételekről határoztunk.
Körjegyző:
A főkivétel erősíti a főszabályt, az alkivétel erősíti az alszabályt, és így tovább, a szabályokért voltaképp a kivételek szavatolnak…
Malvin:
Most pedig te vagy a diadalmas demokrata. A buszmegállómra fáj a fogad! Te akarod kitermelni az aranyat a büdös seggünk alól, és felépítenéd a krematóriumot, hogy jól befűts alánk.
Pongrác:
Láthassa egész Verőcsény, most is értük dógozom. Én demokratikusan választott vezető vagyok.
Tibor:
Visszakanyarodhatnánk a fő kérdéshez? Nekem számtalan egyéb elintéznivalóm lenne…
Ildikó:
Itt az idő lezárni a múltat. Az már mintha nem is velünk esett volna meg.
Malvin:
Jól mondja, igazgató asszony, a múlt megesett…
Tibor:
Sőt, hogy egy klasszikust idézzek, elesett hatalmunkból. A diákjaimnak is azt szoktam mondogatni, hogy a múltat a jövő felől értelmezzék. Mit mond számunkra a buszmegálló nyolcvanas évekbeli ügye?
Malvin:
Már a hetvenes években is ügy volt…
Tibor:
Pláne. Ma már az a kérdés, hogy a buszmegálló előremutató építmény-e, profitálhat-e belőle Verőcsény. Akár anyagi, akár erkölcsi értelemben.
Sebi:
Mikor nézzük meg végre a buszt? Polgármester úr, a buszban egészségügyi szűrőállomás működik. Melyikünk kezdi az állapotfelmérést?
Pongrác:
Félek a tűtől.
Ildikó:
Rendszeres véradó vagyok. Aki makkegészséges, humanitárius kötelessége, hogy vért adjon. Aki vért ad, életet ment.
Malvin:
Nem adom magam kuruzslók kezére.
Sebi:
Pedig a te korodban nem árt az ilyesmi.
Malvin:
Van bőr a képeden ezt mondani? Pont neked?
Sebi:
Igen, mert nem vigyázol magadra. Ahhoz túlságosan heves a vérmérsékleted. Vagy mondjam inkább, hogy bő a vérellátásod?
Ildikó:
Akkor miért nem ad vért?
Malvin:
Vérlázító.
Évike: (léptek)
Mára ennyi. Kiglancoltam a buszmegállót.
Sebi:
Évike, legyél te az első, akit kivizsgálnak.
Évike:
Kivizsgálnak? Itt, most? Nem készültem…
Ildikó:
Évike, ne bomolj, édesem! Rutinvizsgálat. Nem előttünk zajlik természetesen. Bemész, bezárod az ajtót, megcsinálják a teszteket, és papírod lesz arról, hogy kicsattansz az egészségtől.
Évike:
Most inkább ne…
Sebi:
Menj csak bátran, ez mindnyájunk érdeke…. Úgy értem, hogy te tartod Verőcsényben a lelket, gyereket nevelsz, igazi tündér vagy. Mi lenne velünk nélküled?
Évike:
Nem is tudom…
Pongrác:
Nem kevés pénzt fordítottak erre a sokpuncionális buszra az erópai adófizetők. Évike, érted tették. Munkáltatói utasításba adom, hogy alávesd magad a kontroll-személynek. Vagyis aki odabent ül.
Körjegyző:
Kötelességem figyelmeztetni polgármester urat, hogy Évike önrendelkezési joga sérül az iménti utasításból következően, mely emiatt jogszerűtlen. Ugyanakkor ha mint kérés irányul a munkavállaló felé, az érintett jól felfogott egyéni érdeke azt diktálja, hogy teljesítse, amennyiben szeretné megtartani az állását.
Évike:
Mennem kell?
Tibor:
Ne vegye komolyan ezt a kutyakomédiát. Ha akar, bemegy, ha nem, akkor hát nem. De nyugodjon meg, szakszerű ellátásban részesül.
Sebi:
Hiszen mindannyian viccelünk.
Malvin:
Drágám, ha akarod, elmesélem, milyen jól szoktam mulatni a jelenlévő urak tréfáin.
Ildikó:
Na, eridj, mi addig betérünk a mozgó könyvtárba!
Évike: (ajtónyikorgás)
Hát jó, de ne tessenek aztán egyedül hagyni. Tudomisén, miféle alakok ücsörögnek odabenn.
Pongrác:
A lakóság kultúrált szórakoztatása szívélyes belügyem.
Malvin:
Drága polgármester úr, ez cáfolhatatlan! Szórakoztató vagy…
Ildikó:
Tekintélyes könyvmennyiség.
Tibor:
Ahhoz képest…
Körjegyző:
Immáron nem a többcélú kistérségi társulás, hanem a megyei könyvtár kölcsönzi Verőcsénynek.
Malvin:
A társulás is többcélú, mint a busz… ez aztán a trendi randihely, ahogy a mai fiatalok…
Sebi:
Szűkös és fülledt ez a konténer.
Ildikó:
Micsoda kínálat!
Malvin:
Műveletlen vagyok. Egyetlen szerzőt sem ismerek.
Sebi:
Eljárt feletted az idő, Malvin. Hiába mondom.
Ildikó:
A gyűjtemény fe-no-me-ná-lis, az új irányt követi.
Malvin:
Jókai, Mikszáth, Móricz és Thomas Mann sehol…
Ildikó:
Nem zúdíthatjuk rá rögtön az egyszerű emberekre, teszem azt, a Varázshegyet.
Sebi:
Maga nem egyszerű ember?
Ildikó:
Egy árva szóval se mondtam…
Sebi:
De érzékeltette… mintha fölöttünk állna. Folyton úgy beszél. Felvágós!
Ildikó:
Maga nem dolgozott meg az egzisztenciájáért?
Malvin:
Egyikőjük sem dolgozott meg! Ildikó szüleit a pártállam taníttatta ki. Hogy is emlegeti? Az átkos, ugye. A borzalmas átkosban a maga paraszti szülei egyetemre jártak. A parasztivadékok, ugye. Az ő szüleik a földet túrták. Sebi meg, hagyjuk is… kihasználja az embereket. Kapcsolatai vannak.
Sebi:
Na, és a kapcsolatok honnan vannak? Látják a fejesek, hogy megbízhatnak bennem, és hogy talpraesett emberükre találtak. Nem úgy, mint a te kapcsolataid annak idején, Malvin.
Malvin:
Arra találtak. Talpraesettre. Eleinte én is a talpraesett, szerző-mozgó férfit láttam benned… Mi még tudtuk, mit jelent az áldozat. Ugye, Ildikó kisasszony?
Ildikó:
Malvin csak ne káderezze le az én szüleimet! Azok az idők elmúltak. Igenis éjt nappallá téve dolgoztam azért, hogy fölvegyenek Leuvenbe, az egyetemre. Ott persze demokrácia van, nem nézték, kinek a lánya vizsgázik.
Ildikó és Malvin egyszerre:
Leuvenben minden egész más.
Pongrác:
Eztet, a Nora Róbertet, a feleségem olvassa. Van belőle szépen…
Ildikó:
Kiváló írónő. Persze, nem egy Tolsztoj. De legalább olvasásra szoktat.
Pongrác:
A feleségem múltkor azt mondta, hogy ez a Róbert hetente írhatna egy új könyvet. Annyira falja.
Ildikó:
Roberts, helyesen. És a Nora a keresztneve, tehát hölgyről beszélünk.
Pongrác:
Bánomisén… nekem ilyesmire nincs érkezésem.
Sebi:
Az olvasás szép dolog, jó dolog, nyilván nemesíti a szívet-lelket, de aki dolgozik, nem tud olvasni. Egy az, hogy igen, időm se lenne, kettő, hogy tapasztalok én eleget, sőt sokat is. Finoman szólva.
Ildikó:
Ezért nagyszerű a Harry Potter! Biztosan hallottak róla. Itt is van, ni, az össze részéből vagy húsz példány. Mindegyik elrongyolódva, ha jól nézem. A gyerek megszereti az olvasást…
Malvin:
Ja, és visszajön ide, itt meg nemcsak Harry Potter, de – jól mondom? – Nohra Rábörts is várja. Az ám az irodalom magasiskolája! A stílus szuperlatívusza!
Ildikó:
Gúnyolódhat, de működik.
Malvin:
Működik? Ugyan. Látott már maga, igazgató asszony, élő eleven gyereket, aki – jól mondom? – Dzsí, Kéj Rauling után kézbe veszi Petőfit és Garai Gábort? Az én időmben legalább Berkesi Andrást olvastuk. Nem túl fennkölt, de színvonalas krimiket írt. És magyar volt, teszem hozzá.
Ildikó:
Ávéhás volt! Magának színvonal, amit ez a bolsevik Berkesi…?
Malvin:
Ne kommunistázzon megint! Reakciós… Nicsak, Berkesiből itt egy egész polcnyi!
Sebi:
Csakugyan. Amott pedig Wass Albert. Őt olvastam, mert jó pénzt gyűjtöttem a feláras bronzért, amit a szobraihoz szállítottam a kistérségben. Gondoltam, piszok nagy író lehet, ha már ennyi szobrot kap…
Malvin:
Azaz! Még egy bronzszobor, wassalbertből! Sebi ezen is megszedte magát. Mennyit kerestél rajta?
Sebi:
A szoborállítás szolgálat. Nem igaz, Ildikó asszony?
Ildikó:
Hátborzongató giccs. A könyvei és a szobrai is…
Sebi:
A községi himbilimbi bezzeg bejönne.
Ildikó:
Sohasem hallott az önszembesítésről?
Sebi:
Bronzalbert hazafi volt. Példát mutat. Túlzás, hogy valamelyik szobra könnyezik? Számunkra az. De az átlagember hozzá méri magát, ami jó dolog. A túlzás is művészi eszköz, nem?
Ildikó:
Érdekes… egészen véletlenül nem felvágós kicsit? Mintha az átlagemberek felett állna…
Sebi:
Bizonyos szempontból igen… munkát adok sokaknak. Ha a könnyező wassalberttől jobb kedvvel gyűrik az ipart, arról nem tehetek.
Ildikó:
Na látja, ez a különbség! Maga gőgösen lenézi az egyszerű embert, és kiszolgálja az esendőségeit. Én viszont próbálom nevelni, hogy több legyen.
Sebi:
Maga dönti el, hogy mitől lenne több, mi? Mert maga mindenkinél okosabb.
Ildikó:
Erre még visszatérünk. Tibor kompozíciója progresszív művészeti elmozdulás lenne Verőcsényben.
Tibor, mit olvasol?
Tibor:
Pályázási útmutató az Európai Közösség beruházói klaszterének. Más néven: a kortárs építészet enciklopédiája.
Sebi:
Jól mondja. Ebből építené ide azt a köztéri szerszámot. Pályázati pénzből, mi?
Tibor:
Egyetlen ház sem épült még szentlélekből. Kivéve talán a vatikáni dómot.
Sebi:
Ha én bronzot szállítok egy nagy magyar író szobrához, meglovagolom a konjunktúrát. Ahogy Ildikó volt olyan szíves kifejteni. Építész úr nyugati projektgazdák szája ízére emlékművet tervez, ami – hogy is mondta? – önszembesítés. Hogy hívják ezt? Kettős mérce!
Ildikó:
Ezért vagyok az absztrakt formák híve. Mindenkit arra emlékeztetnek, amit legszívesebben tudatának mélyére száműzne.
Malvin:
Engem a buszmegálló a buszmegállóra emlékeztet, a hímtag a hímtagra.
Sebi:
Mi pályázati ürügynek kellünk.
Tibor:
Nyugodjanak meg, barátaim! Mindenről önök határoznak. Önökön múlik, mi fog megépülni.
Malvin:
Az nem, hogy miből.
Sebi:
Egy az, hogy a tervező és a kivitelező pénzénél legyen. De miből tartunk fenn valamit, amire a falu magasról tojik?
Malvin:
A madarak is!
Pongrác:
Felfüggeszkedtünk napirendileg. A mozgó könyveket szemlézzük, és megállapítom, hogy a nevelő célzat elérte magát.
Tibor: (lapozgat)
Utólagos engedelmükkel, de a könyvben nem látok példát buszmegállókra… ha mégis, jelzésszerű köztéri bútorok. A nagy dobás: hogyan haladjuk meg a buszmegállót mint terhes szükségletet.
Ildikó:
Leuvenben keressenek csak előképeket...
Malvin:
Mikor utazunk? És honnan, ha lerohad a megállónk?
Ildikó:
Nézzenek csak alaposan körül! Ide hordom majd rendszeresen a diákokat, és ők már érteni fogják, amit maguk nem is pedzegetnek…
Malvin:
Rábörts és a beruházói klasszter okosítja ki őket?
Körjegyző:
Ellenőriztem a kölcsönzési listát, és egy könyvet már előjegyzett egy verőcsényi polgár.
Pongrác:
Melyiktek vót az, gyerekek?
Malvin:
Bizonyára Pongrác polgi Nora Robertset rendelt becses nejének. Vagy Ildikó a természeti népek fallikus szimbólejumairól szerkesztett atlaszt.
Pongrác:
Én ugyan nem…
Ildikó:
Én sem…
Pongrác:
Malvin?
Malvin:
A kérdés is sértő!
Sebi:
Talán Évike…
Ildikó:
Majd pont ő… Jegyző úr?
Körjegyző:
Beérem a Corpus Juris elektronice kiadott gyűjteményével.
Malvin:
Sebi háza előtt dekkol a busz!
Ildikó:
Így van.
Körjegyző:
Könnyen utánanézhetek…
Sebi:
Beismerem. Én voltam.
Pongrác:
Sebi, suttyomba’ könyvezel?
Malvin:
Neki mindegy, csak harácsoljon…
Sebi:
A házikertek gyümölcsfáiról rendeltem könyvet. Ha már itt a telek…
Ildikó:
Jesszusom! Cefreszaggal árasztja el Verőcsényt!
Pongrác:
Saját belátásilag többen kivágattuk a hasonnövényeket.
Ildikó:
Az örökzöld minden szempontból előnyösebb. Az őszi avartól nem durran be a derekad. Nem asszisztálsz a dömpingáru termeléséhez, amit aztán az állam felvásárol, és elvonja a progresszív kiadások fedezetét.
Malvin:
Nem beszélve az agrárollóról. Nem volt ám hülyeség a vas és acél országa. Hol tartanak most az iparosítók!?
Sebi:
Márpedig a gyümölcsfák szépek.
Malvin:
Fán rohad el a cseresznye!
Ildikó:
Meg az alma! A körte! A meggy!
Körjegyző:
Beszedni elmulasztott gyümölcsök. Fructus non perceptus.
Tibor:
Megvan azért annak is a romantikája…
Ildikó:
Nade Tibor!
Tibor:
Nem a nagy nemzeti parkok tájépítő heroizmusára gondolok. Az csakugyan ódivatú. Egy-egy kozmopolita fajtában időnként kifejezésre jut a transzcendencia. A kisállami nyomorúságon felülemelkedő nembeli egyszerűség.
Körjegyző:
Ahogy minálunk, a matyók fővárosában mondogatták vala: hadd korogjon, csak ragyogjon.
Tibor:
Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem műélvezettel.
Ildikó:
Jaj, te aztán tudod, mitől döglik a légy! Így mindjárt más.
Pongrác:
Mégiscsak hórukkcijó a javából. Mielőtt betettük vóna a lábunkat, árut kér a pult alól. Az orrunk elől hoppázza el!
Malvin:
Kapcsolatai vannak...
Sebi:
Kölcsönadom, ha kéritek…
Pongrác:
Kölcsönadod, nem adod, persze, kiolvasva!
Ildikó:
Széthajtogatva, összetépve!
Pongrác:
Összetépve, széthajtogatva!
Malvin:
Elárulva, kifacsarva! Mindig is ilyen voltál… svindler!
Sebi: (A következő, visszaemlékező részben adekvát hanghatások illusztrálják a múlt eseményeit.)
Bezzeg a diófát élvezted, Malvin, harminc évvel ezelőtt, mikor víkendházat vettem Verőcsényben.
Malvin:
Nem a diófát. A mellette álló hidroglóbuszt.
Ildikó:
Magyarul gömbkút.
Pongrác:
Minek a múlton csámcsogni, gyerekek?
Ildikó:
A múlttal szembesülni kell.
Tibor:
Bizony-bizony, a számvetés elemi feladatunk. A tanítványaimnak is ezt szoktam mondani.
Ildikó:
Leuven szembenézett a múltjával. Konfrontálódott. Leuvenben minden egész más.
Malvin:
Harminc éve még tanácselnök voltam. A buszmegállót avattuk…
Pongrác:
Ma már más világban élünk. Könnyebb világban. Feltételt szabtam, ahogy bárki más tette vóna a helyemben.
Sebi:
Az első ócska Volán-járat hozott. A buszmegálló első utasa voltam. Fiatal és romlatlan.
Pongrác:
Na, és? Én meg minisztériumi főtanácsos.
Malvin:
Nem ajánlkoztam föl. Tudtam, ha követelik, Verőcsényért semmi sem drága.
Sebi:
A vonzalom még nem elköteleződés. Bárki megijedt volna az én koromban.
Pongrác:
Mi van abban? Engem akkora kocsi hozott, mint ez a fél kamion.
Malvin:
Vörös szalagokkal díszítettük föl a falut. A kastély bejáratához vörösszőnyeg vitt. Az úttörők arca pirospozsgás volt.
Sebi:
Tetterős, határozott nő voltál, Malvin. Tele ambícióval.
Pongrác:
Nem aszondom, hogy büszke vótam arra, amit tettem. Büszke éppen nem… leszüreteltem az érett gyümölcsöt. Miután elintéztem odafönn…
Körjegyző:
Beszedett gyümölcs. Fructus perceptus.
Malvin:
A buszmegállón ragyogott a festék! Tágasabb volt, mint bármelyik a környéken. Virágokat aggattunk a vascsövekre kis cserépben.
Ildikó:
Ne foglalkozzunk a múlttal. A jövő múltjában élünk.
Tibor:
Minden anyagnak van hiteles története. A történetre azonban csak következtetni lehet, ezért az anyag kiszámíthatatlanul viselkedik. Előjön a múltja. Arra törekszem, hogy kiszámítható anyagot válasszak. Aki ténylegesen épít, az az anyaggal együtt emlékezik, és alakítja a jövőt. Nem akarom, hogy az anyag emlékezzen helyettem.
Sebi:
Ott, a leterített pléden nemcsak gyöngéd, de határozott is voltál.
Malvin:
Svindler…
Sebi:
Bárki megijedt volna az én koromban.
Körjegyző:
A feldúlt idegállapot rövid időre korlátozhatja a cselekvőképességet.
Malvin:
A jóravaló, szerző-mozgó férfit láttam benned.
Sebi:
Azért utazgattam ide, mert izgatott, hogy egy vaskezű elvtársnőnek, egy tanácselnöknek megakadt rajtam a szeme.
Pongrác:
Megakadt a lemezjátszó. Az internacionálé szólt. Micsoda induló!
Malvin:
Néhány óránk volt a minisztériumi főtanácsos érkezéséig.
Pongrác:
Akkora kocsi hozott, mint ez a fél kamion.
Körjegyző:
A többcélú kistérségi társulás fél kamionja.
Malvin:
Szorongtam, hogy egyetlen mozdulat elárul, amikor a vörös damaszt fölött koccintunk.
Pongrác:
Nem aszondom, hogy büszke vótam arra, amit tettem. Büszke éppen nem… ami jár, az jár, semmi sincs ingyér’ ebbe’ a rohadt világba’. Hát adnak bármit is pacsira ebbe’ a kurva világba’?!
Körjegyző:
Szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága érvényteleníti a megállapodást.
Ildikó:
Lejárt a szocialista tömegáruk kora. Kézműves bioterméket állítsunk elő!
Tibor:
Ha az anyag emlékezik helyettem, a természet rabja vagyok saját házamban.
Sebi:
A diófa akkora árnyékot vetett, hogy a víkendház is alá fért. A búvárszivattyúval együtt.
Ildikó:
Kis ház, kis telek, kis autó. Kispolgár. Pfujj.
Pongrác:
Akkora kocsi hozott, mint ez a fél kamion.
Malvin:
Szorongtam, hogy az úttörő szavalókórus megríkat.
Pongrác:
A beszédem felét átugrottam. Ami jár, az jár, egyetlen alkalom fityfiritty. Hát egyetlen napig üzemel egy szaros buszmegálló?
Sebi:
Először jöhettem busszal. Néhány óra alatt ideértem háztól házig. Addigra egész komfortosan berendeztem a víkendházat. A második búvárt kapcsoltam be. Az elsőt ellopták…
Malvin:
Csillogott-villogott, majd’ szétpattant a buszmegálló hegesztett műanyaga.
Sebi:
A Volánbusz! Az Ikarusz!
Ildikó:
Leuvenben minden egész más.
Körjegyző:
Ahogy minálunk, a matyók fővárosában mondogatták vala: hadd korogjon, csak ragyogjon.
Sebi:
Talán mégis az első búvár szivattyúzott.
Tibor:
Az anyag kiszámíthatatlanul viselkedik.
Malvin:
Néhány óránk volt a minisztériumi főtanácsos érkezéséig, aki azután hosszasan szónokolt. Vizenyős szempárja végig engem fürkészett.
Sebi:
Malvin keze reszketett, amikor konyakkal koccintott a damaszt fölött. Az egész falu ezt figyelte a díszteremben.
Malvin:
Miért nem ugrottál oda, és verted ki kezemből a konyakos poharat?
Ildikó:
Lánchíd brandy lehetett.
Sebi:
Nem, a második búvár volt. Az elsőt ellopták.
Körjegyző:
Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa…
Malvin:
Az úttörő szavalókórus Garai Gábor dalait adta elő.
Sebi:
Miért vonultál hátra, az irodába a minisztériumi főtanácsossal?
Malvin:
Vállaltál volna korábban! Hiába tudtam, hogy korodbéli férfira nem számíthat egyetlen nő sem. A vonzalom még nem elköteleződés.
Körjegyző:
A fiatalság nem érdem, hanem múló állapot.
Pongrác:
Hát adnak bármit is grátisz ebbe’ a kurva világba’?!
Ildikó:
Miért beszélnek maguk folyton a múltról? Ideje továbblépni. Mire való az örökös nosztalgiázás?
Tibor:
A buszmegálló helyére olyan anyagból kell építkezni, amelyik nem kiszámíthatatlanul emlékezik, hanem biztonságosan tervez.
Malvin:
Olyan precíz hegesztést sosem láttam annakelőtte. Az ember leigázta a természetet. A hidroglóbusz a diófát. A buszmegálló a hidroglóbuszt.
Pongrác:
Szegfűket raktak a kis cserepekbe.
Malvin:
Kedvencem a szegfű… A pléd szétzilálta a frizurámat.
Sebi:
Nem is pléd volt, inkább polifoam matrac.
Tibor:
Térhálósított polietilén hab.
Malvin:
Hullott az őszi levél. Számoltam, hány vörös szélű akad köztük.
Sebi:
Nem is a diófa volt, inkább a hidroglóbusz.
Ildikó:
Gömbkút.
Malvin:
Akkor már késő lett volna visszakozni. A jövőm és a falu jövője sem rajtad múlott. Elvesztegettél.
Sebi:
Ha ellenállsz, nem kellett volna megtudnom semmit sem.
Körjegyző:
Ugyan, melyikünk volt ellenálló? A jog konzervatív…
Ildikó:
A kóklerség is.
Tibor:
A dilettantizmus egyirányú.
Malvin:
Akkor már hiába is törődtem volna veled. A diófa alatt sem vállaltál, amikor bejelentettem...
Ildikó:
Nem hidroglóbusz volt?
Tibor:
Gömbkút.
Sebi:
Mit tudtam én a valódi állapotodról?
Malvin:
A valódi állapotomról tudtál. A többit csak Verőcsényért tettem. Mondtad volna egyetlen szóval, hogy ne folytassam tovább.
Tibor:
A jelentés alapegysége a mondat, nem pedig a szó.
Sebi:
Fiatal voltam. Sikerre szomjaztam, nem felelősségre, de később megjött volna a felelősségérzet is. Neked egy képzeletbeli Verőcsény kellett, nem én.
Pongrác:
Milyen széles vót a vörösszőnyeg! Mint a kánkáni fesztiválon a színjátszó hölgyikék…
Ildikó:
Miért nem foglalkozunk azzal, amit nem muszáj elrontanunk? Térjünk vissza a napirendhez!
Pongrác:
Mára fejezzük be. Holnapra folytatólagosan összehívott ülést rendelek el.
Malvin:
Meg sem kérdezed, hogy egyetértünk-e?
Pongrác:
Ki nem ért egyet?
Tibor:
Ez mindjárt az ellenpróba?
Malvin:
Az egész életem egyetlen napirendi pont tárgyalása… a buszmegálló ügye. Állandó szavazás ellenpróba nélkül.
Körjegyző:
Bejelentem, hogy Évike kijött a szűrőállomásról. (ajtózörgés)
Pongrác:
Nocsak. Évike, mi a helyzet?
Körjegyző:
Figyelmeztetem, hogy nem köteles a munkáltatójának erre a kérdésére felelni.
Évike:
Tisztelt Tanács… hát ez nem lehet igaz… tévedés történt... levegőt se kapok… aszittem, már túlvagyok azon a koron.
Sebi:
Mi történt?
Évike:
Gyerekem lesz! Negyven elmúltam, és gyerekem lesz…
Pongrác:
Hát nem tudsz vigyázni, Évike?
Ildikó:
Jesszusom! Hová szülsz te még egyet?
Malvin:
A maga iskolájának, drága igazgatónő. Mi másnak szülne?
Felhangzik a wagneri szignál.
IV. rész
Malvin:
Mire vársz, Évike?
Évike:
A buszra… Tiszta dzsuva az ülőke. Megint telidobálták söröskupakokkal éjszaka.
Malvin:
Még nem jött a…?
Évike:
Mióta nincs menetrend… lövésem sincs, mikor kéne…
Malvin:
Jönni fog, ne aggódj.
Évike:
Aggódik a rossz nyavalya! Kivizsgáltatom magam normálisan.
Malvin:
Kuruzslók kezére ne add magad.
Évike:
Elhordták a belüket… mármint a fekete kamionék.
Malvin:
Projektbusz, vagy mi a hajderménkű.
Évike:
Mit tetszik gondolni? Tegnap a frászt hozták rám. Le se hunytam a szemem, egész éjjel hánykolódtam. Hát annak a két nyomorultnak is hol az apja? De aztán eszembe jutott, hogy átverés is lehet a dolog… jól beszaratnak, tetszik érteni…
Malvin:
Értem. Pontosan. A buszmegállómra fáj a foguk. De abból nem eszik Pongrác és Sebi…
Évike:
Sebi?
Malvin:
Ki más intézte a kamiont? A svindler… a maszekoló…
Évike:
Nem az igazgatónő hítta az építészt? Ő akarja elbontani ezt a kócerájt.
Malvin:
Mit tudsz te arról, mennyit kilincseltem érte odafönn!
Évike:
Fázok. Be akarok menni egy tisztességes esztékába.
Malvin:
Rendel ilyenkor az orvos egyáltalán?
Évike:
Megnéztem a neten. Az orvos fogad kora reggeltől, de nem találtam a menetrendet.
Malvin:
Reménykedsz, édesem, hogy megúszod?
Évike:
Hát annak a két lókötőnek is hol az apja? Nyakamra nőnek…
Malvin:
Tényleg, édesem, ki az apjuk? Azt mondtad, elhagyott titeket, de fizeti a tartást.
Évike:
Fizeti… hol megjön a pénz, hol nem, mint a havibaj…
Malvin:
Ha helyesen következtetek, ezúttal inkább nem jött meg.
Évike: (izeg-mozog)
Nem ám… jaj, megvesz a hideg… Tiszta dzsuva az ülőke, összepiszkítsa a farmeromat… egész éjjel hánykolódtam, fikarcnyit sem aludtam.
Malvin:
Tudod te egyáltalán, édesem, ki az apja?
Évike:
Kinek tetszik nézni engemet? Azért, mert egyetemének tetszik lenni? Sőt talán érettségije is van? Könnyen fellengzősködik, akinek van mire, de nekem kussolnom kell. Örülök, ha a takarításból összeszedek annyit, amennyit. Itt van az oskola, a tanács, a megálló… Erre a buszmegállóra olyan büszke?
Malvin:
Ez a te szabadságod záloga, édesem. Máskülönben Sebi felcsere mondaná ki a végső verdiktet.
Évike:
A micsodááát? És hogy jön ide Sebi?
Malvin:
Ő rendelte ide a projektbuszt, vagy nem?
Évike:
Én ugyan nem látok, nem hallok. Tátogok csak, mint a sügér. Ha engem kérdez, az építész csóka sem kerek. Minek jön ez ide, közibénk? Nem megvoltunk nélküle? Pongrácot is felülteti…
Malvin:
Szóval Pongrác. Innét fúj a szél. Azt hiszed, egy magamfajta vén mozgalmi szubrett nem veszi észre, hogyan meresztgeti rád a szemeit?
Évike:
Meregesse csak, az nincs megtiltva. Nem mondom, bepróbálkozott párszor. Pedig nem mai gyerek, és a felesége… olyan tűzrőlszalajtott, vagy hogy szok mondani.
Malvin:
Tűzrőlpattant, így szoktuk mondani…
Évike:
Megpaskolta a seggemet, mikor az irodát takarítottam.
Malvin:
A szemétláda!
Évike:
Az-az! Erre én fogom a szemetes vödröt, és visszakézből ráborítom. Persze lehordott a sárgaföldig, hogy így a beosztottja, meg úgy a munkanélküliség. Meg is bántam a hirtelenségemet… mi lett volna, ha kirúg?
Malvin:
Inkább hagytad, hogy felcsináljon, ugye, édesem?
Évike:
Mér’ tetszik ilyeneket mondani? Sose feküdnék le azzal a szarcsimbókkal! A Sebi is azt ígérte, hogy ha még egyszer…
Malvin:
Sebi ígérte, mi? No, hát ha Sebi úttörő becsületszavát adta, akkor semmi se tántorítja el.
Évike:
Igenis, a Sebi! Ki másban bízhatnék?
Malvin:
Hallgass az öreg Malvinra, és egyetlen férfinak se higgy! Bemész szépen a kórházba a következő busszal, és kikapartatod magad, édesem.
Évike:
Nem fogom elvetetni! A másik kettőt is megtartottam.
Malvin:
Ide akarsz te lebabázni, ebbe a koszfészekbe?
Évike:
De hátha nem is vagyok terhes. Átverés is lehet a dolog…
Malvin:
Ki akarna téged átverni? Egy takarítónőt…
Évike:
Mert maga bezzeg senkinek sem kellett!
Malvin:
Válogasd meg a szavaidat, gyerekem! Azt hiszed, csak ez a tróger Pongrác dönt arról, hogy kit alkalmaz az önkormányzat?
Évike:
Ne tessék fenyegetőzni… nincs elég bajom enélkül is?
Malvin:
A dolgozó emberekért csináltam ezt a buszmegállót. Hittem az igazságos világban. Elveim voltak, és hatalmam is volt ahhoz, hogy véghez vigyem, amit akarok.
Évike:
Kölyke meg nem volt. Meddőnek tetszik lenni?
Malvin:
Büszke vagy rá, hogy háromszor felcsináltak, édesem? Nem érdem a sok gyerek, ha azt se tudod, ki az apjuk.
Évike:
Igenis, tudom! Mind a kettőnek ugyanaz az apja, akitől talán most is… de nem biztos, tévedhet a buszos doktor. Azt olvastam múltkor a neten, hogy az orvoslásban nincs százszázalékos eredmény. Legfeljebb kilencvenkilenc.
Malvin:
Bízol az egy százalékban, mi? Cefetül bízol, mert elhiteted magaddal. Kezdd el megemészteni, hogy bekaptad a legyet. Te sem kerülheted el a sorsodat, gyermekem. A verőcsényi takarításokból nem tartasz el három kölköt. Abortuszod lesz, drágám, mint minden nőnek.
Évike:
Nem fogom elvetetni! Lehet, hogy tévedett a buszos doktor. Jaj, nagyon fázok… egész éjjel hánykolódtam. Mikor jön a busz? Mióta nincs menetrend… a neten sem találtam meg. Minek ez a redvás megálló, ha nem jár a busz?
Malvin:
A busz hamarosan jön. Abban bízhatsz, nem úgy, mint a gyereked nemzőjében. Pár perc gyönyör megért ennyi aggódást, édesem?
Évike:
Ne tessék bántani… jaj, nagyon fázok. Ez a redvás megálló se fogja a szelet.
Malvin:
Örülnél, hogy legalább a buszmegálló van. A szabadságod záloga. Én a buszmegállót választottam a gyerek helyett. Nekem az igazságos világért kellett dolgoznom, nem törődhettem a saját életemmel. Én a nembeliséget képviseltem, a dolgozó osztályt, a haladó értelmiségi réteget, hogy a magadfajta itt várhasson a buszára, és szabadon eldönthesse, mit csináljon, ha már egyszer felcsinálták.
Évike:
Jaj, ne tessék ilyen félelmes dolgokat magyarázni. Fázok és félek…
Malvin:
Hát félj! Rettegj csak, ahogy én is rettegtem. Engem is felcsináltak Verőcsényben, és úgy pöcköltek le a hímek, mint egy bogarat. Mint ezt itt, a gallérodon…
Évike:
Vhááá…! Egy éjszaka alatt bepókhálósodik az ülőke…
Tibor:
Jó napot kívánok, hölgyeim!
Malvin:
Csak nem a fővárosi sztárkonstruktőrhöz van megint szerencsénk?
Évike:
Napot!
Tibor:
Kézcsókom! Malvin kedves, úgy érzem, megőrizte tegnapi paprikás kedélyét.
Évike:
Mikooor jön a búúúsz?
Tibor:
De hiszen kegyednek nem is gratuláltam tegnap. Elszaladt az idő, sebtiben szétoszlott a társaság. Engedje meg, hogy szívből gratuláljak a jövevényhez! Gondolom, kijut az örömködésből bőven. A tanítványaimnak is azt szoktam mondani, hogy nincs nagyszerűbb a gyermekáldásnál.
Malvin:
Áldassék a maga gyermeki, nagy szíve!
Évike:
Átkozottul fázok. Az esztékába indultam, de sehol a busz.
Tibor:
Tegnap késő este hagyta el Verőcsényt. Az EU egyetlen napra finanszírozza valamennyi községnek. Megtiszteltetésnek érzem, hogy ezt a napot a képviselő-testülettel tölthettem…
Malvin:
Nem fogja fel, hogy a Volánt várja? Nem a mobilizált felcsert meg Nohra Rábörts könyvbölcsőjét.
Tibor:
Vagy úgy… Csekkoltam a járatinfót, és azoknak volt igazuk, akik szerint nem közlekedik errefelé a Volán.
Évike:
De hát halmokban áll a szemét, és más napokon itt tolonganak a melósok…
Tibor:
Sajnálom, de nem látom a digitális utastájékoztatót sem. Enélkül, még ha történetesen jönne is a busz, érvényesen nem vehetnék igénybe a szolgáltatásait.
Malvin:
Maga lesz megint az ügyeletes okostóni? Semmiféle hivatalos értesítést nem kaptunk a járatok megvonásáról, de még a ritkításáról sem.
Tibor:
Hivatalos személy ugyan nem vagyok, de veheti úgy, hogy értesítettem. Ennek fényében beszéltem néhány ismerősömmel odafönn… Az országosan kialakított szabványok alapján nem maradt sok választásuk… (léptek)
Ildikó:
Micsoda sugárzó napfény! Meleg éppen nincs, de ragyogó szívvel köszöntöm a gyülekezőket. Tegye fel a kezét, aki tegnap bevásárolt a mobil boltban!
Malvin:
Magával aztán bevásárolt Verőcsény! Ahelyett, hogy a veteményesét kapirgálná, projektbuszból veszi a paprikát és a paradicsomot. Láttam, amit láttam.
Tibor:
Gyönyörű, friss zöldséget vett, Ildikó drága…
Ildikó:
Tibor volt olyan gáláns, sőt, ha megengedi, gavallér, hogy hazacipelte nekem a cekkert.
Malvin:
Milyen kisimult ma, Ildikó drága, csak nem jól aludt?
Ildikó:
Ahhoz magának semmi köze. A projektbusz választéka elsőosztályú. Nem állíthatunk elő minden terményt a kiskertben.
Malvin:
Mi az, amit otthon megtermel?
Ildikó:
Nem értek az agrikultúrához. A jövő nem a föld túrása. A mi századunk, nem vitás, a kreativitás. A termékekhez hozzáadott gógyi számít.
Tibor:
A biogazdálkodás, az már döfi.
Ildikó:
Az ám! A bio kecskefagylalt meg az amerikai kecskesajttorta hazai tőgyből!
Malvin:
Igazgatónő orrát a bio-kecskeszar nem bántja, ha beleszimmant?
Ildikó:
Szimmantson az, akinek két anyja van. A biogazdálkodás a lakott településektől távoli farmokon zajlik.
Tibor:
Egy kecskének sem használ, ha nyüzsögnek az emberek. Berezel, és uccu neki…
Malvin:
A maga izgágaságától biztosan elapad a teje.
Tibor:
Vagdalkozzon csak, ha azt hiszi, előre viszi a demokratikus folyamatokat Verőcsényben.
Ildikó:
A biokecske a lármás gépektől távol zöldellő gyepen dőzsöl és heverészget.
Malvin:
Brüsszeli csipkéből vert bárányfelhők legelésznek, és francia parfümöt odorálnak.
Évike:
Én nemtom megfizetni ezeket a bio-vackokat. Rohadt drágák.
Ildikó:
A minőséget meg kell fizetni. Kádárista beidegződés, hogy a mennyiség a fontos. A táj karakterét hordozó élelmiszert termesszünk. Ne nagyüzemi szinten, hanem manufakturálisan. Mármint termesszen az a kézműves, aki szeret pepecselni.
Tibor:
Hiába a saját paprika, soha nem lesz olyan íze, mint annak, amit a szakértő kéz gondozott. Évszázados tapasztalat halmozódik föl nemzedékről nemzedékre…
Malvin:
Megismétlem, Ildikó drága. Maga mit termeszt, ami nem tájidegen? És a finom, puha kacsójától sem osztályidegenkedik.
Ildikó:
Leuvenről vegyünk példát. Leuvenben minden egész más. Olyan zamatos, ízletes sajtot, mint az ottani piacon, sehol másutt nem kap.
Malvin:
Beérném a kádárista verőcsényi gyümölccsel. Urambocsá’, még ha kukacos is.
Tibor:
Ildikó asszonynak igaza van. Házgyárak, befalazott verandák, súlyos rántott húsokkal, olajban tocsogó sültkrumplival megpakolt tányérok. Ez a múlt. A dundira kerekedő paradicsom a perspektíva.
Malvin:
Tájjellegű az a görög paradicsom, amit a kerekes vegyesben árultak?
Tibor:
Röhögni fog, de beleharaptam, és szétáradt a számban az Akropoliszt belengő bóreász.
Malvin:
Magának a verőcsényi buszmegállót belengő savanyú szél nem elég jó.
Tibor:
A plasztik buszmegálló az iménti felsorolásba illeszkedik. De tegnap este felhívtam egy ismerősömet odafentről. Ami igaz, az igaz, nem sok esélyük maradt…
Malvin:
Mi köze hozzá? Ma végre eldől, hogy senki sem diktálhat kívülről…
Évike:
Nagyon fázok… mikor jön a busz?
Malvin:
Jönni fog, ne aggódj.
Ildikó:
Jaj, hát hogy van a kis pocaklakó?
Évike:
Készülök az esztékába, hogy hátha mégsem igaz, amit a guruló doki mondott.
Tibor:
Szabad orvosválasztás van.
Ildikó:
Vigyázz magadra, Évike, az iskola tárt kapukkal várja a kis pocaklakót. A tudás mindenkié, tekintet nélkül az anyagi körülményeire, a származására, a politikai hovatartozására, a vallási felekezetre, bőrszínre, fajra, nemre, szexuális irányultságra…
Évike:
Tudom, hogy ki az apja!
Ildikó:
Nem is feltételeztem…
Malvin:
Ildikó drága, a maga pocakját hányan is lakták már?
Ildikó:
Az életem a gyereknevelésé, nem a gyereknemzésé. Évike, te is gondold végig, kinek szülsz még egyet. Csinálni könnyű, nevelni annál nehezebb.
Malvin:
Nocsak, a nemzéssel is baja van? Azt hittem, csak a pelenka bűze csavarja a fitos nóziját. Mit szól ehhez, építész úr?
Tibor:
Alkotó ember vagyok. A gyermek túl nagy kötöttség…
Ildikó:
Tibor, ne magyarázkodj! Nem szükséges. Nem vagyok a szülés szakértője. Sem a pelenkázásé, sem a palántázásé. Csinálja az, aki ért hozzá.
Évike:
Malvinnak se nem van kölke! Aszondta, elkapartatta!
Ildikó:
Az erkölcscsősz!
Tibor:
Eszemben sincs okvetetlenkedni…
Malvin:
Akkor ne is tegye!
Tibor:
Nincs jogalapja számon kérni az igazgatónőt.
Ildikó:
Annál is kevésbé, mert nem a közösség sínyli meg, miután ha valaki pórul jár, az pont én vagyok, az iskolaigazgató. Mi lesz a Petőfivel, ha nem jön utánunk nemzedék?
Malvin:
Ha a maga elveit követi, világra sem jön. Ha meg világra jön, a saját nyálát nem tanulja meg lenyelni.
Ildikó:
A maga nemzedékének becsípődött valami. A történelem kereke. Ne akarja megmondani, merre van az előre, mikor folyton hátrafelé sandít.
Malvin:
Az én nemzedékemnek köszönheti a buszmegállót, drága igazgatónő. A világ kinyílt, maga világot látott. Inkább arra válaszoljon, miért üres az iskola!
Tibor:
Ildikó elbűvölő…
Ildikó:
Ah, Tiborom. A genetika…
Malvin:
A kétkezi munka hiánya…
Tibor:
Törődik magával…
Malvin:
Nézzék az én két kezemet…
Ildikó:
Miért nem csináltatott gyereket magának?
Malvin:
Várandós voltam, de az apját jobban érdekelte, hogy a géemkázásból megtollasodjon.
Ildikó:
Csakhogy végre… Pongrác, Sebi, Jegyző úr!
Pongrác:
Legmélyebb üdvözítésem!
Sebi:
Adjisten!
Körjegyző:
Adjon isten jó napot, nem vagyunk mi étlapok!
Malvin:
No, a háromkirályok…
Ildikó:
Hogyhogy egyszerre…?
Pongrác:
Összefutottunk.
Sebi:
Pongrác, nem kell mismásolnod. Egyeztetést folytattunk Verőcsény jövőjéről.
Körjegyző:
Megállapítottuk, hogy májushoz képest kutyagombolyító hideg van.
Pongrác:
Lefektettük az alapvetéseket.
Malvin:
Alapjában véve ismerem, hogyan és kikkel fekszel le… Megint a régi nóta?
Sebi:
Malvin, mi szükség erre? Minek felhánytorgatnod…?
Malvin:
Mert a buszmegállómra fáj a fogatok!
Sebi:
Nélkülöztél valaha?
Pongrác:
Kompresszorokat kell kötnie az embernek. Az erősebb kutya baszik.
Sebi:
Élvezni is, meg szűzlánynak is maradni… vagy hogy’ mondják…
Ildikó:
Jegyző úr, nyissa meg az ülést, ne hagyja, hogy a hímsovinizmus…
Malvin:
A mindennapi fasizmusaink.
Körjegyző:
Szerény véleményem szerint vissza kell szolgáltatni szavainknak őseredeti értelmüket. Jogilag az általánosan elfogadott, úgynevezett közkeletű jelentések, ha pedig a tettek hímes mezejére tévedünk, az általában elvárható magatartás, mely a köztudomású tényeket…
Tibor:
A jelentés alapegysége nem a szó, hanem a mondat.
Évike:
Nagyon fázok. Vacogok. Csikar a hasam.
Ildikó:
Évike, ne szólj közbe! Verőcsény jövőjéről beszélgetünk. A te jövődről.
Pongrác:
A képvisellők felelősen dűlőre jutnak.
Évike:
Jár ez a busz egyáltalán?
Ildikó:
De hát Évike! Te magad ecsetelted, hogyan tolong a buszfordulóban Verőcsény népe.
Évike:
Zsibbadtra ültem a valagamat.
Ildikó:
Kászálódj fel arról a korhadt lócáról, és mozogj kicsit. Egészen elmacskásodsz.
Malvin:
Nem folytatnánk a napirendet? Szavazzunk a buszmegálló fenntartásáról, mint minden évben, oszt’ csókolom.
Sebi:
Na-na, polgármester úrral és építész úrral közös határozati javaslatunk van…
Pongrác:
Építész úr, mondja, amit… izé… tudja, amit átdumáltunk.
Sebi:
Előbb Jegyző úr ismertesse a beadványt.
Ildikó:
Tibor, te ezekkel szövetkeztél?
Malvin:
Ildikó drága, min csodálkozik? Nem most jöttünk a hathúszassal…
Körjegyző:
A hathúszas, kérem, évtizedek óta nem közlekedik. A garázsban vesztegel.
Ildikó:
Tibor, mit ígértél tegnap este?!
Tibor:
Öhöm. Tisztelt egybegyűltek, képviselő hölgyeim és uraim. Első szavam a köszöneté. Hallatlan megtiszteltetés, mit ne mondjak, példátlan, hogy mint voltaképpeni kívülálló…
Malvin:
Nincs joga itt lenni!
Ildikó:
Úgy van, nincs képviselői mandátuma.
Sebi:
Tegnap maga ragaszkodott a jelenlétéhez. Ki lelkesült a fallikus koncepcióért?
Ildikó:
Ez egy új ülés.
Körjegyző:
Folytatólagos ülés, a tegnapi napirenddel. A tegnapirend mairend, sőt holnapirend is.
Malvin:
Ne kíméljetek, régen se tettétek. Elő a farbával!
Sebi:
Ígéretemhez híven beszéltem a fejesekkel.
Pongrác:
Én is fölemeltem a kagylót.
Tibor:
Nos, a Homoki Építésziroda is megmozgatta az összeköttetéseit.
Ildikó:
Jesszusom, micsoda világ!
Malvin:
Ildikó drága, ezek blöffölnek. Senkinek sincs joga presszionálni a képviselő-testületet.
Sebi:
Nincs joga? És amikor ágyba bújtál a minisztériumi főtanácsossal, hogy ebben a sárfészekben buszmegálló legyen?
Pongrác:
Malvin egyszerű kompressziót kötött.
Malvin:
Sebi, neked erről fogalmad sem volt, mégis faképnél hagytál.
Sebi:
Fiatal voltam, és óvatos. Az idő utólag engem igazolt.
Körjegyző:
Az idő a legnagyobb ellenfelünk. Hol is fekszik a matyók fővárosa?
Ildikó:
Jesszusom, ez egy fertő! Tibor, te a nevedet adod hozzá?
Tibor:
Utánakérdeztem odafönn. Verőcsénynek nincs más választása.
Malvin:
Olyan nincs. Ócska hangulatkeltés. Anno annak idején sem Pongrácon múlott a buszmegálló telepítése.
Pongrác:
Mi, egynehányan lazítottuk föl a cocilizmust. Verőcsényre nem terveztek lakóságot. De mi kivételeket tettünk. Métányosságot gyakorótunk.
Malvin:
Sokáig én is bekajáltam ezt a maszlagot.
Ildikó:
A megalkuvás helyett mindig választható a szabad cselekvés! Ugye, Tibor? Ugye, te nem vagy benne…?
Tibor:
Öhöm. Egy szóval sem akartam azt sugallni, hogy felsőbb körök akaratát kell önöknek végrehajtaniuk.
Sebi:
Én sem. Úgy döntünk, ahogy nekünk tetszik.
Tibor:
A jövő az önök kezében van.
Pongrác:
A javallatunkat közös konszernus alapján hozhassuk meg.
Sebi:
Egybehangzó véleményt alakítunk ki.
Tibor:
Egybecsengőt, sőt egybecsilingelőt.
Körjegyző:
A döntéseknek az érintettekhez lehető legközelebbi szinten kell megszületniük. Ez a szubszidiaritás elve.
Ildikó:
Hát akkor minden nagyszerű! Egy pillanatra megrémítettek.
Sebi:
Ugyan, hiszen mindnyájan viccelünk.
Malvin:
Svindler! Haszonleső!
Ildikó:
Engem megnyugtat, hogy egy felvilágosult, művelt építész is támogatja őket.
Malvin:
Ildikó drága, egy pillanatig se kételkedjen abban, hogy a saját zsebükre játszanak.
Pongrác:
A körülmények nem rajtunk múlnak…
Tibor:
Igazgatónő, amit polgármester úr mond, az filozófiai bölcsesség. Ki vagyunk szolgáltatva a körülmények szeszélyének.
Sebi:
A nagyfejűek sem mindenhatók. Ők is kényszerpályán mozognak. A mi mozgásterünk adott esetben szélesebb.
Pongrác:
Vótam én is a nagypollitikába’. Ott is szembe mentem magammal, hogy ne kölljen szembe köpnöm magamat.
Sebi:
Mindjárt ismerteti Jegyző úr az előterjesztésünket, ami hosszas mérlegelés eredménye. Úgy is mondhatnám, hogy egyikünk sem ért egyet azzal, amit javasolunk.
Tibor:
Legjobb meggyőződésünk szerint döntöttünk jobb meggyőződésünk ellenére.
Sebi:
Teszek a nagyfejűek elvárásaira, és kész vagyok meghozni a legnehezebb áldozatot: nem engedek annak sem, amit a bensőm súgdos.
Pongrác:
Ne legyenek furunkulusaink.
Malvin:
Azok, hogyisne. Pongrác, neked akkor sem voltak skru-pu-lu-sa-id, amikor makulátlan káderlappal lépegettél előre.
Ildikó:
Teljesen összezavarnak. Engem csak a demokratikus gyakorlatok kiterjesztése érdekel. Mondtam, hogy nem ragaszkodom a tornateremhez. Az épüljön Verőcsényben, amit a többség akar, ne az, amit az én rögeszmém.
Körjegyző:
Bennem él a rögeszme: előbb-utóbb rög esz meg.
Tibor:
Éppen ez az! Az elmúlás felől döbbenünk rá létezésünk téthelyzetére. Szabadságunk abban áll, hogy felismerjük a szükségszerűségeket, és átadjuk magunkat nekik. Minekutána szabadon, hangsúlyozom, szabadon, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a szükségszerűségnek alávetjük magunkat, máskülönben a nálunk hatalmasabb erők elsöpörnének, újból átértékeljük a meggyőződésünket. Rájövünk, hogy nem mehetünk a saját fejünk után. A benső meggyőződéssé tett szükségszerűség megintcsak veszélybe sodorna. Ezért felülvizsgáljuk az új meggyőződésünket, ami ugyebár meggyőződésünk ellenére van, tehát szükségszerűség. Végső soron oda konkludálunk, hogy szabadságaink és kényszereink nem különböztethetők meg. Mi vagyok én? Semmiképp sem önmagam, de nem is egészen másvalaki, hiszen akkor a másvalaki lenne egészen én magam.
Ildikó:
Merész dialektika! Azt hiszem, értelek, Tibor!
Tibor:
Kérlek, Ildikó, eddig bíztam benned, ne okozz csalódást. Ha egészen értenél, azonosulnál velem, vagyis te magad lennél én magam, miközben én magam sem válhatok egészen önmagammá. Azt magyarázom, hogy nem érthetsz engem. Ha ténylegesen megértesz, akkor rá kell jönnöd, hogy nem érted pontosan az okfejtésemet.
Ildikó:
Elvesztettem a fonalat…
Tibor:
Brávó! Ez volt a célom…
Körjegyző:
Aki törvényt hoz, a szükségszerűséget önti bronzba. Jog az, ami igazságos, de legalábbis nem igazságtalan. Ergo: a jogalkotó kevésbé szabad, mint a jogalkalmazó és a jogkövető. Minket felszabadít az egyediségünk. Igazságtalanság lenne az igazságot akarnunk, ami általános, ezért nem igazítja el az esetleges dilemmákat. Summum ius summa iniuria. Hadd mondjak egy példát. Csivitelnek a madarak.
Pongrác:
Virágzik az orgona.
Körjegyző:
Igen! Oly távol esik a buszmegálló az általánostól. Figyeljék csak, milyen kecsesen illegeti magát az a rozsdafarkú…
Tibor:
A buszmegállóból egy van. Még soha senki sem emelte rá nagy, kerek szemét olyan tisztán, ahogyan mi most, ebben a szent minutumban.
Ildikó:
Jesszusom! Csakugyan kivételes pillanatot élünk át.
Sebi:
A saját hasznunkra fordítható…
Malvin:
A jó öreg Malvint nem vágjátok át a palánkon. De nem ám! Persze hogy kijátsszátok a fejeseket és a lelkiösméretet. A jogot és az erkölcsöt. Mert a saját zsebetekre játsszotok, drágáim! A stex a ti dialektikátok. Azt hiszitek, nem tanultam foximaxit? Együtt jártunk Pongráccal a szemináriumba.
Pongrác:
Ott találkoztunk.
Évike:
Mikor tetszenek elintézni, hogy gyűjjön a busz? Csikar a hasam.
Ildikó:
Egy állapotos nő van köztünk, és húzzák az időt. Szégyellhetik magukat.
Sebi:
Sajnáljuk, de nem a mi dolgunk. Egy település gondja nyomja a vállunkat.
Malvin:
Téged mindig valamilyen magasabb dimenzió fordít el a problémáktól.
Sebi:
Ezt ne most vitassuk meg, a plénum előtt. Hallhattad a doktor uraktól, Évike szuverén egyén.
Tibor:
Emlékeztetlek rá, Sebi, hogy igazából egyikőnk sem az… Mégiscsak felmetést kapunk az igazság általános elvei alól.
Körjegyző:
Évike jogilag Évike, nem pedig a terhesség általános esete.
Sebi:
Világos. Ő dönti el, hogy akarja a gyereket, vagy elveteti.
Ildikó:
Ő és a gyerek apja.
Sebi:
Hol az apja? Évike egyedül él, és mi munkát adunk neki. Nem keveset teszünk érte. Vagy magától értetődő, hogy egy zsákfaluban gyakorlatilag takarítási monopóliumot élvez? Monopol helyzetben van, mint a kóla az üdítőiparban. Ez azért nem kismiska.
Ildikó:
Hímsoviniszta! Kötelességünk segíteni Évikét. Kicsoda takarítana, ha ő nem? Aki még itt maradt, nem végez alantas munkát.
Malvin:
Sebikém, röhejes, hogy te semmit sem változtál harminc év alatt.
Sebi:
Sármosabb lettem.
Körjegyző:
Egy férfinak jót tesz a kor, csak egyre vonzóbb lesz. Ez, kérem, jogilag is értékelhető, köztudomású tény.
Sebi:
Hallod, Malvin? Neked már nem is tetszem?
Malvin:
Ugyanaz a kapcabetyár vagy, aki harminc éve is voltál. A buszmegálló avatása előtt árultam el, hogy terhes vagyok, és tőled van a gyerek. Aztán így meg úgy, hogy te még túl fiatal vagy, én meg idősebb nálad, és hogy te még nem tudsz elköteleződni. Csináljam, ahogy jónak látom.
Sebi:
Te már Pongrácot vártad az avatásra.
Malvin:
Pongrácot? Ha akartad volna a gyereket, nagy ívben szarom le Verőcsényt Pongrácostul és buszmegállóstul.
Sebi:
Méghogy Verőcsényt? Aki olyan, sosem változik meg.
Körjegyző:
Malvin asszony nem azonos évtizedekkel korábbi énjével. Az eset összes körülményének gondos mérlegelése…
Ildikó:
Jesszusom! Mik nem derülnek ki?
Pongrác:
Nem kényszer a disznótor. Nekem se vót ingyér’ semmi a büdös életbe’. A bőrömet vittem a vásárra. Elkötelezett vidékpolitikus vótam egyfolytába’.
Tibor:
Az angazsált értelmiségit meg kell értenünk! Még akkor is, ha a megértés szükségképpen félreértés.
Pongrác:
Gyerekek, én belülről bomlasztottam. Ellenálltam…
Körjegyző:
Ugyan, melyikünk volt ellenálló? A jog konzervatív.
Ildikó:
Malvin, neked Sebitől lett volna gyereked?
Malvin:
Pedig ifjú mozgalmár koromtól Ratkó családpolitikájában hittem. Az fájt a legjobban, hogy elhajlok a legkedvesebb direktívámtól.
Nyikorgás. Rohanó léptek.
Tibor:
Évike elrohant!
Ildikó:
Jesszusom! Egy várandós nő…
Pongrác:
Minek kellett a múlton kérődzeni? Nyilván beijedt.
Ildikó:
Érzékenyen érintette Malvin története.
Tibor:
Verőcsénynek szüksége van az önszembesítésre. Az épülő objektumnak ezt kell tükröznie.
Malvin:
Nem kéne Évike után eredniük?
Sebi:
Nem kéne felbirizgálnod a kedélyeket, Malvin.
Pongrác:
Női hiszti. Ne vegyük fel kollektíve. Az asszony is elkushad, ha nem megyek bele a… izé…
Tibor:
A játszmákba! Nemcsak házastársi játszmák vannak. Működnek társaslélektanilag is effélék.
Ildikó:
Tibor, visszahelyezem beléd a bizalmamat! Mit sütöttek ki az urak?
Körjegyző:
A krónikák kedvéért megjegyzem, hogy Évike feldúlt idegállapotban távozott körünkből. A feldúlt idegállapot korlátozhatja a cselekvőképességet.
Pongrác:
Hát, sicher, ami tuti, idegállapotba’ vót…
Malvin:
Molesztálod, mi? Vén szaros…
Pongrác:
Átalmatlan vénember vagyok én…
Malvin:
Vén kujon…
Sebi:
Évike nagylány, tud magára vigyázni.
Ildikó:
Mégiscsak meg kéne keresnünk. Felzaklatta a tegnapi vizsgálat, órákig a buszt várta.
Tibor:
Támogatom a felvetést.
Pongrác:
Felfüggesztetem a testületi züllést…
Sietős léptek távolodóban.
V. rész
Ildikó:
Szegény Évike.
Tibor:
Lecsillapodott.
Ildikó:
Honnan tudod? Bezárkózott a házába.
Tibor:
Abbahagyta a hüppögést.
Ildikó:
Mit?
Sebi:
Van kulcsom hozzá, bementem. Beszéltem a fejével, és megnyugodott.
Tibor:
Sebitől tudom én is.
Ildikó:
Vagy úgy…
Malvin:
A ménesgazda ilyen bejáratos Évikéhez?
Sebi:
Malvin, hallgass. Takarítani jár hozzám, és vasalni. A ruháimért néha beugrom, ha nincs odahaza.
Malvin:
Vigaszt is nyújtasz a kesergő személyzetnek… Roppant árisztokratikus.
Sebi:
Te borítottad ki!
Malvin:
Ti ketten, Pongráccal terrorizáljátok Verőcsényt.
Pongrác:
Én vagyok a falu vezetője. Visszautasítom…
Sebi:
Munkát adok…
Malvin:
Miből vetted a lovaidat? Békésen legelésznek… hányan is vannak?
Sebi:
Hatan. Becsületes vállalkozásaim...
Pongrác:
Jegyző úr, kérem, a javallatunkat…
Körjegyző:
Az előterjesztés dokumentációit lefénymásoltam a megfelelő példányszámban.
Malvin:
Kevés. Előre akarom elolvasni.
Sebi:
Mielőtt megírjuk?
Malvin:
Gondolom, ropognak a frissességtől.
Sebi:
Akkor olvasd! Jegyzőkém, oszd ki, légy szíves.
Körjegyző:
Megkérdezhetem önöktől, hol fekszik a matyók fővárosa?
Ildikó:
Megint kezdi…
Malvin:
Ti annyit értetek a hivatalszerű működéshez, mint Sebi a mangalicához.
Sebi:
A biopiac legkelendőbb árucikke a mangalicakolbászom.
Ildikó:
Úgy, hogy számlát se ad.
Malvin:
Nem adózol a közösségnek, mégis piszok magas árakat szabsz.
Sebi:
A közösség mi vagyunk, nem az állam. Az államhoz nem lehet érzelmileg kötődni. A multik agymosása, a csapatépítések váltanak ki kötődést.
Malvin:
Függést.
Sebi:
Ugyanaz. Egy cimborám a Coca-Colánál dolgozik. Az ő állampolgársága kólai, ahogy viccesen emlegeti. Tőle kapja a fizetését. Én ezzel nem értek egyet. Mangalicát eszem, meg szürkemarhát, meg Wass Albert-szobrokat állítok. De mi közöm az államhoz? Ami kell, megtermelem, aki kell, alkalmazom. Tojok az adóra. Csak ellopják…
Malvin:
Ha magából indul ki…
Körjegyző:
Ami az általánosra igaz, az egyedire nem igaz.
Tibor:
Mindenki maga ismeri fel a szükségszerűen erkölcsöset.
Sebi:
Tudom, mi a jó nekem. Ami mindenkire passzol, nem passzentos rám. A fejesek azt tudják, hogy nekik mire kell a mi lóvénk...
Malvin:
Önkényes nemzetmentő.
Sebi:
Ehhez a földhöz itt én értek. Én taposom, én legeltetek rajta.
Malvin:
Sebikém, te aztán értesz a mangalicához. Meg a szürkemarhához. Az első nap kis híján felzabálták etetéskor a disznók a kondásodat.
Sebi:
Elbénázta...
Malvin:
A mangalicák vadállatok, csakhogy erről nem szólt a csíkos szőrükbe biggyesztett használati utasítás.
Sebi:
A szürkemarha, az a nem mindegy…
Malvin:
Mekkora patáliát csaptál, hogy átvertek, mert a megszületett borjak nem voltak szürkék!
Sebi:
Később szürkülnek be. Teszteltem csak, hogyan reagál, aki eladta őket. Fél éves korukban derült ki, hogy nem csapott be a tenyésztő.
Ildikó:
Nem vonhatja ki magát a közterhek alól, Sebi.
Malvin:
Húst kizárólag beton talapzatról árusíthatnál.
Sebi:
A közegészségügy a nemzetközi lobbi nyomására szabályoz. Aki betartja az előírásokat, beledöglik. Falhatjuk a híg lével fölpuffasztott, olcsó importhúst.
Tibor:
Sebinek igaza van. Az államok kora lejárt. Az identitást helyben termelik meg, mint önök itt, Verőcsényben. Helyben és a nemzetközi színtéren. A két szint, az egyedi és az általános találkozik az önök különösségében, a paraszti fifikában.
Körjegyző:
Ki volna itt a falvak körjegyzője, aki a helyes úton jár?
Malvin:
Maga… matyóföldi!
Tibor:
A helyes választás a szívükbe van írva. Hallgassanak rá.
Ildikó:
Tibor, te mindig eligazítod a társaságot! Mi lenne velünk nélküled?
Malvin:
Maga ne apelláljon a hiúságunkra. Régen nem kellett fifikásnak lenni, mégis mindenki tisztességesen tartotta el a családját.
Sebi:
Persze nagy csinnadrattával fogadtad a minisztériumi főtanácsost, mikor a megállót avatta. Vagy mindig ilyen nagyvonalúan randevúzol?
Malvin:
A külsőségek tekintélyt kölcsönöztek. Nem manipuláltak, mint manapság.
Tibor:
Nyugaton mállik szét a hatalmi szimbolika. Egyszerűen komikus. A humor és az irónia visszaszorítja a hatalmat oda, ahová való: a hivatali folyosókra és a börtöncellákba.
Malvin:
És a sajtóba, és az iskolákba, és a családi civódásokba a vasárnapi ebédnél…
Ildikó:
Az iskolák kínálnak alternatívákat…
Tibor:
Nem-nem, Malvinnak részben igazat adok. De az a hatalom, amire céloz, fegyvertelen. Kinevethető, mert érvel, és ha érvei sántítanak, a gúny hegyes nyílvesszői beletrafálnak az elevenébe.
Pongrác:
Eltalálják szarva közt a tőgyit, mi?
Tibor:
Így igaz. Ön egy példásan önironikus helyi vezető!
Ildikó:
De hiszen mi is érvelünk, és jó a humorérzékünk is, nemde?
Sebi:
Mindnyájan viccelődünk…
Tibor:
Az önök humorérzéke hagy némi kívánnivalót…
Malvin:
Azt hiszi, maga egy Charlie Chaplin?
Tibor:
Nézzenek a kastélyra és a buszmegállóra! Hol a könnyed hangvétel, az anyag esendőségeit részvéttel kezelő tréfa? Tudjuk, hogy kell egy polgármesteri hivatal, és ha hivatal, hát legyen impozáns, ez ugye elvárás vele szemben. De ha egyszer a polgármester fakardos donquijote, hiszen csak végrehajtja a nemzetközi előírásokat.
Ildikó:
Most akkor egyediek vagyunk, vagy sem?
Malvin:
Nézzen tükörbe, Ildikó drága. Úgy sminkel, mint Marie Claire.
Tibor:
Ha nincs fülük az egyetemes parancsára, sohasem lesz egyéniségük.
Sebi:
Engem a verőcsényi fekete föld tesz Sebivé.
Körjegyző:
Tudják egyáltalán, hol fekszik a matyók fővárosa?
Pongrác:
Ide köll lealapozni valamit.
Ildikó:
Tiborom, mit tehetünk?
Tibor:
Vegyük a hivatalt, a polgárok cselédlányát. Díjtalan falunapot szervez, és barátságos hangulatú közmeghallgatást. Nem illik hozzájuk az oszlopfő meg a timpanon.
Pongrác:
Hát ez az, végrehajtás van, meg falunapok…
Malvin:
Miféle falunapokat szervezel te, Pongrác? Ribancok vernyákolnak a csatornákból… az én időmben színvonalas program volt a kultúrban.
Pongrác:
Erre van igény…
Sebi:
Mert neked Garai Gábor és az ÁVÓ-s őrnagy kellene?
Ildikó:
Évike csemetéi szépen szavalják a saját verseiket. Sosem léphetünk fel, pedig minden áldott évben jelzem…
Pongrác:
Játsszanak szintetizátoron?
Ildikó:
Jesszusom! Nem képzeli…
Malvin:
Miért a saját verseiket mondják? Igazgatónő olvastasson velük klasszikusokat.
Ildikó:
Egyszer felolvastam nekik Goethe Wanderers Nachtlied-jét, azóta tájverseket írnak… nem szabad adatokkal tömni a fejüket. A memoriterek megterhelik a jobb agyféltekét… vagy a balt, nem is tudom, és nem engedik, hogy a készségek kifejlődjenek. Leblokkolnak a kreatív szinapszisok ingerület-átvivő receptorai… van valami idegi mifene, egyszer magyarázták nekem az okosok.
Malvin:
Egyetlen verset tanított nekik?
Ildikó:
Igen, a balt terhelik meg, nem a jobbat…
Malvin:
Balfék, aki ezt a süketelést tűri…
Ildikó:
Minden gyermek egy univerzum a nagy bumm előtt. Hagynunk kell, hogy kifejlődjék. Ha egy tölcséren a fejükbe öntjük a műveltséget, el fogják ők is követni az emberiség összes mocskos bűnét. Nem programozhatjuk őket szenvedésre!
Sebi:
Azért Wass Albert beleférhetne az alaptantervbe… Ildikó, legalább a szobrokra legyen tekintettel!
Ildikó:
Hadd döntsem el én. A tanításhoz történetesen én értek…
Tibor:
Pontosan erről beszélek. Nem viselkedhetünk úgy, mintha száz esztendővel korábban élnénk. Megváltozott a történelemhez való viszonyulásunk. Ezzel együtt a történelem folyamatos revízióra szorul.
Malvin:
Mi se tudtuk a múltat végképp eltörölni. Pedig hogy’ hittem az élcsapatban! Minket más anyagból…
Tibor:
Hiba volt. Erőszakkal nem megy. A múlt organikusan elfelejti önmagát, ha nem avatkozunk bele a természetes folyamatokba. A felejtés a tudat kegyelmi adománya…
Pongrác:
Én vagyok a falu vezetője. Én ismerem a folyamatokat…
Körjegyző:
Ha nem érvényesítik jogos igényeiket, azok elévülnek…
Pongrác:
Én érvényesítem… ismerem, amit köll.
Tibor:
Egyikünk sem ismerheti. Nincsen tudás, felejtsük el. Nincsen vezető, nincsenek középpontok. Sem a társadalomban, sem a térben.
Sebi:
Akkor mi most hol állunk, drága barátom?
Tibor:
Bízom benne, hogy véletlenül állunk éppen itt.
Sebi:
Tegnap ugyanitt találkoztunk.
Tibor:
Két alkalmat nem általánosíthat. Ha százszor ülnek össze, és a helyszíneket térképen ábrázolják, Verőcsény egy sokközpontú hálózatot alkot.
Malvin:
A buszmegálló, az buszmegálló. Alfa és omega.
Tibor:
Tudjuk, hogy kell egy hely, ahol megáll a busz, de ma már nem kikényszeríthető, hogy az utazók alázatosan oda gyűljenek, ahol a megállóhelyet kijelölik. Nem, éppen ellenkezőleg: ott jelölik ki a megállóhelyet, ahol az utazóközönség igényli. Talán fix ponton. Talán, és ez a valószínűbb szcenárió, mindig másutt. A történelmi szemléletváltást térben is kifejezhetjük. Ez Nyugaton teljesen elfogadott…
Malvin:
Építész úr hivatott arra, hogy kioktasson minket, mi a menő Nyugaton?
Tibor:
Nem oktatok ki senkit. A főtéren azt építenek, amit akarnak. Mint művész azonban, bocsánat, ha fellengzősen hangzik, nem hagyhatom, hogy elcsúfítsák az identitásukat. A jelenlegi buszmegálló hatalmi szimbolikája azt üzeni a polgárnak, hogy menekülj innét, különben Verőcsény tokától bokáig kisajátít. Nem lehet többé kinyilatkoztatni, csupáncsak érvelni.
Körjegyző:
Többség dönt. De a nyelvet én adom hozzá…
Tibor:
Itt a legfőbb ideje, hogy Jegyző úr nyelve alkalmazkodjék.
Malvin:
Az ő nyelve… az aztán széles csapásokkal alkalmazkodik…
Ildikó:
Olyan buszmegállót építsünk, amelyik érvel?
Tibor:
Érvel, humorizál, és nem pöffeszkedik.
Malvin:
Mindenekelőtt pedig eleget tesz az utazók igényeinek, akik sörözni és szotyizni járnak ide.
Tibor:
Természetes, hogy így viselkednek. Ha nem mutatunk példát a fennkölt humorra, a köznép a rá jellemző alávaló, böfögő módon, mondhatnánk, rossz poénnal üti el a föltett kérdéseket.
Ildikó:
Leuvenben is van buszmegálló, pedig Leuvenben minden egész más…
Malvin:
Csakhogy ez itt nem Leuven!
Tibor:
Óva intek attól, hogy egy az egyben másolják a nyugati mintát. Leuvennek a jelek szerint szüksége van buszmegállóra, de lehet, hogy önöknek másra van szüksége.
Ildikó:
Jesszusom, hát mi találjuk fel a spanyolviaszt!?
Pongrác:
Vannak itten megkötöttségek…
Malvin:
Spanyolcsizmák.
Körjegyző:
Az államot szerény személyem képviseli. A településfejlesztési koncepció önökre van bízva. Azt építtetnek, és abból, amit és amiből akarnak, illetőleg tudnak. Ha egyáltalán…
Ildikó:
Szépen magunkra hagy az állam.
Tibor:
Így helyes. Szabadon alakítsák ki az identitás-repertoárt.
Pongrác:
Én aztat mondom, hogy a repetoár szintetizátoros nótákat takarjon. Van szintetizátora a falunak, szereti is a lakóság, kijön meghallgatni, élvezi, oszt’ békibe’ hazamegy. Nem csinál itten ramazurit.
Tibor:
Nem előadói repertoárra gondoltam. Minden közösség rendelkezik bizonyos mintákkal, készletekkel, amelyekből választ, ha kihívás éri. Ezen amolyan tudati tartalmakat értsenek.
Malvin:
Budoár-filozófus!
Tibor:
Bocsánat az idegen kifejezésekért. A mi nyelvünk nem spekulatív.
Malvin:
Tudom, miben spekulál. Zsíros megbízást akar kicsikarni tőlünk.
Ildikó:
Tibort a segítő szándék hajtja. A tantervünk vizuális nevelési fejezetét is megírta.
Tibor:
Tessék, remek példa! A tanszabadság… Ildikó bölcs belátására van bízva, mit és hogyan tanít.
Sebi:
Jobbára semmit az égvilágon.
Malvin:
Harry Pottert.
Tibor:
Verőcsény bizonyára fogékony a varázslásra. Talán a népi gyógyászat praktikáit élő eleven hagyományként őrzik a helybeliek.
Malvin:
Gyógyászat? Mire kiér a mentő, elvisz az infarktus. A holttestemet sem találná. Még az utcatáblákat sem helyeztük ki rendesen…
Sebi:
Ez ugyanis összefügg. Rólad neveznénk el a főutcát, de ki kell várnunk, hogy megmurdálj.
Malvin:
Feketevágó! Majd fölprédálnak a mangalicáid. Anno annak idején engedélyt se szereztél volna, hogy levágd a disznaidat.
Sebi:
Az volt a szép világ, ugye? A buszmegálló illetéke ugyan kicsikét húzós volt…
Pongrác:
Métányossági alapon vettük ki a kösségeket a racizás hatálya alól.
Tibor:
Ez hál’isten idejétmúlt törekvés. A Nyugat, amit előszeretettel szidni tetszenek, a vidék népesség-megtartó erejét támogatja.
Malvin:
Nahát, kényelmes rezervátumba zár bennünket?
Tibor:
Szó sincs róla. Megtekintették a projektbuszt. Ezzel fel is zárkóztak Európa szerencsésebbik feléhez.
Malvin:
Hurrá! Világéletemben erre vártam.
Ildikó:
Azt áruld el, Tibor, de most komolyan, hogy szerinted mi hogyan tarthatnánk meg a falu lakóit?
Tibor:
Mindvégig halálosan komoly voltam.
Malvin:
Mégsem humoros?
Tibor:
A falu nem néptelenedik el, ha a lakók azt tapasztalják, hogy kritikusan viszonyul a múltjához. Önök itt állam az államban, sőt állam az állam helyett. Lehet, hogy meredeken hangzik, de a falu a tőrőlmetszett nemzetköziség. Szabadon döntenek saját sorsukról, mert nem tényezők többé. Félre ne értsenek, egyáltalán nem jelentéktelenek, de nem világpolitikai tényezők. Ezt az adottságot kiaknázhatják, hogy szabadok legyenek.
Ildikó:
Tibor, tudod jól, hogy erre már a busz se jár…
Tibor:
Járna, ha lenne miért. Ez benne a pláne. Ha kígyózó sorokban özönlenek ide a buszok, lőttek a szabadságnak. Így viszont buszmegálló sem kell, semmi sem kell, szabadon foglalkozhatnak azzal, amire rendeltettek. Építsenek olyasvalamit, ami a verőcsényiség lényege!
Pongrác:
Mibűl építsünk? A buszmegállót se tudjuk kipofozni…
Sebi:
Ezt oldottuk meg hármasban ma reggel. Pongrác, azt reméltem, minden világos.
Körjegyző:
Jelen voltam én is. A projekt egyhangú támogatásomat élvezi. A forráshiányt az önerő radikális elvonása pótolja.
Ildikó:
Mit eszeltek ki? Furdal a kíváncsiság…
Körjegyző:
Az épület nem vonzó turistalátványosság, de népszerűséggel kecsegtet.
Sebi:
Az egész kistérség mellettünk áll. Nemcsak pénzzel, de erkölcsileg is.
Tibor:
Hatalmas rá az igény.
Malvin:
Mi van a hatalmi szimbolikával?
Tibor:
Fricskát mutat a hatalom mindenhatóságába vetett önhitének és kincstári optimizmusának.
Sebi:
Meglévő szükségletet elégítünk ki. Az építménnyel mi magunk sem értünk egyet.
Tibor:
Éppen ez a fő! Szabadon ellentmondanak önmaguknak. Túlszárnyalják önmagukat.
Ildikó:
De Tibor, nem önfeladás ez?
Tibor:
Szabadság és szükségszerűség merész dialektikája.
Pongrác:
Kihozzuk a maximumot…
Malvin:
Marximálisan és Engelsztelhetetlenül.
Ildikó:
A szükségből erényt kovácsolunk…
Körjegyző:
Engem ért a megtiszteltetés, hogy közöljem. Homoki doktor, két képviselő aláírásával, benyújtotta egy kistérségi léptékű krematórium tervét.
Malvin:
Puff! Jól begyújtott alánk. Balfasz, hiába hordja jobb oldalon…
Ildikó:
Jesszusom! Hullagyár lesz Verőcsényből!
Tibor:
Nem csupán. Barbárság a krematóriumot hullagyárnak hívni, de ha tetszik, voltaképpen az, halottégető üzem. A polgárság azonban nem ezt látná. A buszmegálló helyére látogatóközpontot tervezek. Érintetlenül hagyjuk a buszmegálló jelenlegi építményét. Műemlékké nyilvánítja a mélyen tisztelt képviselő-testület, és üvegből stilizált szarkofágot építünk köré. Az üveg átlátszó, tehát szabad átvonulást biztosít a tekintetnek, engedi, hogy szemügyre vegyük a műemléket, és mintegy idézőjelbe teszi a múltat. Arra sarkall, hogy ne csak a buszmegállót ítéljük meg, hanem a történelmi kort is, amely életre hívta.
Sebi:
Szerintünk zseniális ötlet.
Pongrác:
Egy dolog, hogy az europunió a halálozási kóta alapján a kistérség vonatkozásában kötelezettségbe menő…
Sebi:
Nem ők döntik el. Mi szabadon választjuk ezt az utat Verőcsénynek.
Pongrác:
Magunkkal sem értve, ugye, egyet.
Tibor:
Mindazonáltal ha Verőcsény nem építene krematóriumot, azért nem tenné, mert külső elvárás, hogy építsen, tehát végső soron az elemi dac motiválná önöket. Csakazértsem. Aki dacos, sosem szabad. Önök, lévén szabad polgárok, felismerik a szükségszerűséget, azonosulnak vele, majd felülvizsgálják. A dialektikus sorsparadoxon eredménye a krematórium és a krematóriummal párbeszédbe elegyedő buszmegálló-kritika választása.
Ildikó:
Azért építsük meg, mert ellenezzük?
Tibor:
Csak akkor értékelhető őszinte önkritikának a krematórium és az idézőjelbe tett buszmegálló, ha mindkettőtől viszolyognak.
Ildikó:
Tegye fel a kezét, aki viszolyog!
Malvin:
Mindnyájan viszolygunk az egésztől. És hányunk tőle…
Körjegyző:
Biztosítom önöket, hogy az államhatalom tetszését váltaná ki az önkéntes áldozathozatal. Nemhogy nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, amit tisztemnél fogva vizsgálandó vagyok, hanem valamennyi törvényt, rendeletet, ajánlást, határozatot, utasítást, óvást és ógás-mógást számításba veszi.
Ildikó:
Tibor, tedd a szívedre a kezed, és beszélj őszintén.
Tibor:
Ösztön, ego, szuperego és alterego bennem egyesül!
Ildikó:
Ha borsódzik a hátam a felvetéstől is, Verőcsénynek használ az efféle önszembesítés?
Tibor:
Kizárólag akkor használ, ha borsódzik tőle a hátad, Igazgatónő.
Ildikó:
De Tiborom, hol lesz a krematórium?
Tibor:
Hol lenne? A valamikori kastélyt, egykori tanácsházát, néhai polgármesteri hivatalt építjük át.
Malvin:
Mi az, hogy építjük? Kicsoda maga itt, Verőcsényben?
Sebi:
Ő a mi építészünk. Megfelelő összeköttetésekkel.
Malvin:
Ugyan, hová? A túlvilágra? Miféle kapcsolati tőke kell ahhoz, hogy eldobjuk a lódent?
Tibor:
Ezért nincsen demokratikusabb épület a krematóriumnál!
Pongrác:
Gyerekek, minek ezen lovagolni? Meghalunk, és kész. A kistérségben mindenki beadja a kúcsot előbb vagy utóbb… elpatkol, mi meg pógári illendőségből efüstőjjük. Keresünk rajta, böcsületes munkát végzünk, a lakóság megelégedik.
Malvin:
Elszóltad magad, Pongrác. Mennyit kapsz azért, hogy befogadjuk ezt az utálatos létesítményt?
Sebi:
Malvin! Te mennyit kerestél, mikor privatizálták az állami gazdaságot, és beraktunk kereskedelmi igazgazgatónak?
Malvin:
Beraktál? Fenét raktál te be… megmondom én, mit raktál be…
Ildikó:
Pfujjj! Ne folytassa!
Malvin:
Én értettem egyedül a külkereskedelemhez.
Sebi:
Érdekes, nem is bőszített annyira a kizsákmányoló…
Malvin:
Más irányt vett a történelmi haladás… szellemi emigrációba vonultam, de ott is meg kellett élnem valamiből.
Tibor:
Ígérem, hogy küllemre csinos, vonzó krematóriumot tervezek. A buszmegálló pedig turisztikai attrakcióvá lényegül át, ha körbeüvegezzük. Jelentésmódosító üveggel, mely mindazonáltal transzparens. A buszmegállótól szakrális út vezet a krematóriumig. Ez az építészeti gesztus az egyiptomi hiedelemvilágra utal. Náluk tudniillik az evilági létezés célja a halál volt. A krematórium Verőcsény posztmodern piramisa lesz, a temetkezési vállalatok kliensei beolvadnak a világmindenségbe.
Sebi:
Hadd egészítsem ki a javaslatot. Ma reggel bejegyeztettem a saját temetkezési vállalatomat. Határozatban rögzítsük, hogy kizárólagos beszállítói jogosultságot kap a leendő verőcsényi halottégetőhöz.
Malvin:
Mindjárt gondoltam.
Körjegyző: (papírsusogás)
Az előterjesztés tartalmazza az imént említett cikkelyt is. Jogi álláspontom szerint a képviselő úr cégével történő kizárólagos szerződéskötés garantálja, hogy a nyereséget nem viszik ki Verőcsényből.
Malvin:
Itt költik el, a projektbuszban.
Körjegyző:
Valamilyen módon ellentételezésre szorul az önzetlen vállalásunk, hogy krematóriumot építünk.
Malvin:
Vannak egyáltalán referenciái, doktorkám?
Ildikó:
Malvin, két napja tesz tanúbizonyságot, mekkora lángésszel hozott össze a szerencse. Homoki Tibor DLA kolosszális építőművész.
Sebi:
Erről megbizonyosodtam én is. Homoki úr több krematóriumot is tervezett már.
Tibor:
Például Leuvenben.
Ildikó:
Te tervezted azt is? Az aszfaltból előtörő, parádés szökőkutakkal?!
Tibor:
Abból szórják a hamvakat igény szerint.
Ildikó:
Engem meggyőzött. A leuveni krematórium pazar.
Körjegyző:
Milyen kár, hogy a matyók fővárosában nem épült…
Sebi:
Ami pedig a legfontosabb, Homoki Tibor neve ismerősen cseng bizonyos nyugati körökben. Az anyagi támogatás kétségtelenül meglesz hozzá.
Malvin:
Ehhez a jó öreg Malvin sohasem adja a nevét. Csak a testemen keresztül…
Pongrác:
Malvin, ki kíváncsi már a testedre?
Sebi:
Az új cégem igazgatótanácsa még nem állt össze…
Körjegyző:
Befirkanthatom Malvin nevét is?
Malvin:
Szó sem lehet róla! Abcúg krematórium!
Pongrác:
Egy ellenszavazattal elfogadtuk a beterjesztést. Jegyző úr, vonuljon az irodába, és papirozza le a papirozandókat.
Körjegyző:
Itt sem vagyok. (Gyors léptek zaja.)
Ildikó:
Malvin, maga folyton a haladás útjába áll.
Malvin:
A nőiségemet adtam az elveimért! A gyerekemről mondtam le, hogy Verőcsénynek buszmegállója legyen. Erre föl jön egy városi jampec, és megbecsteleníti.
Ildikó:
A krematórium fogja megmenteni Verőcsényt.
Malvin:
Meg a munkanélküli sztárépítészt.
Tibor:
Van felemelőbb dolog az érdekazonosságnál?
Ildikó:
Értem már, mit jelent: szabadnak lenni.
Tibor:
Megtudják, hogy milyen is verőcsényiül meghalni és temetkezni.
Sebi:
Nem fogok ám akárkit, ütre-csapra ideszállítani. Akié a föld, azé a temetés. Verőcsényi légbe verőcsényi lelket!
(Sietős léptek közeledőben.)
Körjegyző:
Borzalmas hírt kell bejelentenem. Amint lépnék be a hivatal hátsó bejáratán, látom, hogy az iskolabusz, amely a környékről a Petőfi Sándor Általános Iskolába hordja a gyerekeket, befordul a sarkon, Pongrác házánál. Egy nőszemély integet neki, hogy álljon meg, de a buszvezető akkora svunggal vette be a kanyart, hogy nem észlelhette Évikét. Szerencsétlen asszony talán azt hitte, a távolsági járat közeledik. Az iskolabusz elgázolta Évikét, Verőcsény község önkormányzatának megbecsült takarító személyzetét. Két gyermeke, áldassék az ég, nem tartózkodott a buszon.
Ildikó:
Jesszusom!
Sebi:
Kihívta a mentőt?
Körjegyző:
Természetesen, a hivatali protokollnak megfelelően jártam el.
Pongrác:
Magánál van?
Körjegyző:
Önkívületben vagyok. Szinte magamon kívül…
Ildikó:
Kit érdekel? Évike hogy van?
Körjegyző:
Istennek hála, él. Az állapota súlyosnak tűnik, de talán nem életveszélyes. Sajnos orvosi doktor nincs közöttünk.
Ildikó:
Pedig mennyien doktorok!
Tibor:
Sajnálom, hogy éppen ehhez nem értek.
Malvin:
Nem mondja?
Körjegyző:
Évike a gyermekét emlegeti, akivel állapotos. Sebi képviselő urat szólongatja.
Sebi:
Az én gyerekemet hordja a szíve alatt! Aki persze inkább az övé, mintsem az enyém. Az ő teste, nekem nincs valódi közöm hozzá.
Malvin:
Ő is tőled esett teherbe?!
Körjegyző:
A történelem ismétli önmagát.
Ildikó:
Ezért nem szabadna tanítanunk ezt a stúdiumot. Hát min nőnek fel a gyerekek? Csoda, hogy a borzalom újra és újra megtörténik?
Tibor:
A történelem egyetlen tanulsága, hogy nincs tanulsága.
Ildikó:
Meg hogy a gyerek rizikós vállalkozás…
Körjegyző:
A jogilag, így nyilván élettanilag is releváns hétköznapi tapasztalatok alapján valószínűsítem, hogy Évike elvetélt.
Sebi:
Talán terhes sem volt. Az egészségügyi szűrőállomás nem egy életbiztosítás.
Malvin:
Te meg egy utolsó imposztor vagy! Felelőtlen…
Sebi:
Évike nem átlagos nő. Ki fogja bírni. Kap majd jutalmat…
Pongrác:
Ájjon meg a lakodalmi menet.
Malvin:
Gyászmenet.
Pongrác:
Ez a körülmény nem a képvisellők dóga. Hát még az ítélkezés. Ügyejjünk a kőtségvetésre…
Ildikó:
Nincs jogunk pálcát törni egymás felett. Nem lenne progresszív magatartás.
Tibor:
A tegnap embere ítélkezett, a ma embere cselekszik, a holnap embere boldogul…
Sebi:
Évike kezét nem eresztjük el.
Körjegyző:
Ez erkölcsi kötelességünk.
Ildikó:
Nem kéne odamennünk? Nem bírom a vért… de egy magára hagyott nő…
Sebi:
Ha már itt tartunk, előbb fejezzük be az ülést. Nyugodtan. Ami történt, megtörtént. Azzal nem segítünk, ha kapkodunk. Ne hagyjuk, hogy emiatt a sajnálatos incidens miatt bénultság legyen úrrá rajtunk.
Pongrác:
Tonképpen megvagyunk.
Tibor:
Nekem volna még egy javaslatom, ha gyorsan előhozakodhatok vele. Két erős személyiség, határozott, önfeláldozó asszony van körünkben, akik sokat tettek az önök falujáért. Javaslom, hogy az üvegbe zárt buszmegállót Malvin asszonyról, a krematóriumot pedig Évike asszonyról nevezzék el. Szimbolikus értékű, pénzbe nem kerülő cselekedet, mely mindazonáltal példát mutat az utókornak, jólesik az érintetteknek. Talán a világ közvéleménye is elismeréssel adózik érte.
Egyszerre:
Úgy van, megszavazzuk!
(Távolból mentősziréna, erősödőben.)
Ez a mű nem található meg egy kötetben sem.