Carl Schmitt verse
Egy hatvanas dala
Megtapasztaltam a zabolázó végzetet,
A győzelmeket és a vereségeket, a forradalmakat és a restaurációkat,
Az inflációkat és a deflációkat, a szőnyegbombázásokat,
A rágalmazásokat, a kormányváltásokat és a csőtöréseket,
Az éhezést és a hideget, a Lágert és a magánzárkát.
Mindegyiken keresztülgázoltam,
És mindegyik keresztülgázolt rajtam.
A terror sokféle arcát mind felém fordította,
A felülről jövő terrort és az alulról jövő terrort,
A föld terrorját és a levegő terrorját,
A jogos és a jogon kívüli terrort,
A barna, vörös és küldetéses terrort,
És a legrosszabbat, amelyet senki sem merészelt megnevezni.
Ismerem őket egytől egyig, érzem kezük szorítását.
Hallom a hatalom nyelvét, és a jogét,
Az uralom hangerősítőjét és jelentéstorzítóját,
A feketelistákat rengeteg névvel,
És az üldözők kartotékait.
Mit kéne hát dalolnom? A placebo himnuszát?
Feledjek minden gondot, irigyen növényekre és állatokra?
Páni félelemben a panisták között?
Mint szerencsés szúnyog, ki befelé szökell?
Háromszor kerültem ama Hal gyomrába.
Öngyilkos hóhérbárd villant a szemében.
Ám védelmezőn átkarolt a szibillai költő szava,
és megóvott a Szentség kapuit kitárva előttem Kelet felől.
E szentség fia, nincs okod reszketni –
figyelmezz és tűrj!
Ez a mű nem található meg egy kötetben sem.