Szüleimnek
Halántékotoknak
ezüst girlandok feszülnek,
ráncolódó szemöldökkel metszitek
az aranyesőt,
a szőlőtőkék masírozó dandárjait,
pilláitok lugasán kívül
felhők vonulnak diadalmenetben,
és jázminok terítenek talpatok alá puha szőnyeget.
Ám
a gyarlósággal beárkolt elme
kész a gyilkos felejtésre,
és ti feleditek a bort,
a mámort,
az ég szájpadlásán puhított ostyát.
Hiába kérkednék múlttal,
verejtékes jövendővel,
tudatlanságom előtt is letérdeltek,
mint csipkebokros csodák előtt
a szentek,
ölelő karotok a levegőt is megfeszítené,
nehogy október intarziája megkarcolja
zsenge leveleimet.
Ne hagyjátok,
ne engedjétek,
hogy hajszálaimat gyomlálják a rímek,
homlokomon túlra pattanjon a szó,
mint útszélre köpött szotyolahéj,
heverésszen csak fűszálakon a fakír fény,
a harmatos holnap,
de te,
idő,
kegyelmezz,
hajlíts számlapodra!
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.