Vonásként élnem
Túszul ejtenek őrült napok.
Elmúlással fenyegetőznek,
telhetetlenek, múlhatatlanok,
csapásokon elzörrenő őzek.
Lerohannak idült ünnepek,
karácsonyok kommandósai.
Égő betűiktől reszketek.
Újesztendőm adósa mind.
Hogyan lehetne vonásként élnem
élet és halál közt hullámzó
szerelem egyenlőségjelében!
Fogadást köt rám az éden.
Árnyam a fehér lapra olvad,
rekedten ragyog szótlanságom –
ultimátumot küld a sorsnak.
Válaszát rég hiába várom.
Naptár hamisít valóságot,
bármit beszélek, ne higgy nekem.
Fény, árnyék rabbá rubrikázott,
átfest, kihúz az értelem.
Szólnék: híre kél igazamnak,
nem dögönyözne árvasága,
grabancon kapna, kitagadna.
Ami tegnap volt, hazugság ma.
Váltságdíjamat kofák mérik
elgurult pénztárgép-szőnyegen.
Szavamon felmászom az égig,
s a Napot piacra görgetem.
Játéktermi pilóta-kézben
remeg botkormány fallosza.
Lépésed szívemig kimérem,
mégse nyerhetlek meg soha.
Ilyen balekot még ki látott?
Elherdálok bankót, virágot,
legyen kényednek otthona –
fog rajtam grafiti, pernyés átok!
Bicskámmal vándorbotot vágok
szerencséről, diófaágról.
Elvész belőlem, elhagy a múlt.
Csikorgó kínokkal ácsolt
szavamat tőled se féltem.
Járdamargóra űz a szégyen,
bolyongok szakadatlanul
radírozó, ősz hóesésben.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.