Miénk az ég, a föld
Kifeszíti a lengőajtót két igaz tanúnk,
s mint ujján keresztül kabát, emléken át a múlt,
kiszippan szellős templom.
Künn oltáron fenség hódol, locsolt virágcserép.
Benn gyom fölverte rét az oltárteriték,
mit böjt és fagy meg-megbont.
Becsapódnak bélletes, fehér cseresznyefáink.
Kapuörvényt nem lehet mély lebegésre zárni,
égi uszadékfákra.
Dűlőúton napoztat Máriát kehes erdő,
szentképek alá boltból vett csokrot a teremtő.
Hajunkat szél tépázza.
Fönn buszba tömött násznép, lenn urnába szórt ősök.
Légydöngés neonja cikázik látómezőkön,
kiég a keskeny szemsík.
Tavasz, szétpergő hamu, tisztáson elvirágzik.
Áldozótálra hamvad, nyelvem nem jut a szádig,
szavakká old, el-elhint.
Összeszedtük magunkat: testünk igévé váljék.
Isten többségbe kerül, tengődjek én szórványként
vérképben, esküvésben.
Uram, te Dávid-házi, mondd, hány ízig köszönjek
ivadékaidnak, rokoni csillagköröknek?
Vérem nemes cuvée -e?
Meddig házam a házad, új otthonom az otthon?
Honnantól szomszéd, kibe váratlan belébotlom,
s illenék ráköszönnöm?
Ki él s mozog, fogadjuk fennkölt kívánságait.
Bővítjük szemhatárunkat esthajnalcsillagig,
hazánkat itt, e földön.
Összebújunk: környező országok határsávja,
egymásba költözünk kisebbségi sorsra szánva.
Sztrikt határrezsim zsibbad.
Te vasalsz, én a meccset nézem s vívom helyetted.
Legyen, min megszólaljon, ha még akar, a Gyermek,
s hogy nagyra nőjön, kispad.
Magyar szó gólt nem érhet. Rúgná Európára,
határontúli csatár passzomért iszkol hátra:
más nyelv futtatja lesre.
Csűröm-csavarom, minden szó leshelyzetből indul,
labdánk pattan a pálya határvonalain túl.
Meddig jut el szerelme?
Hangját gáncsolja nyelvem, szó szót nem követ, fogad,
szabálytalanul szereli a gondolatokat.
Betűhernyótalp-vetés.
Gólemvilág áll közénk, nyelvet fejt, nyelvet ölt ránk.
Lakásunk cirkójából a kékszakállú őrláng
bádogdobszívünkbe ég.
Blank vers hónapos szobájára kölcsönt ki vesz föl?
Arany árfolyamán nyújtott jelzáloghitelből
lakható be a porta.
Ha kert, a füredi kert. Ha ablak, Táltos utca.
Ki nem lakoltat onnan új ábránd jogosultja,
habár tégláig bontsa.
Álmom a Táltos utca kádjában fürdet téged,
vevőnk testnedvét ingerli szeretkezéshez,
átüt zárcserélt ajtón.
Tudom, hol, hogyan s miért recseg a rossz parketta.
Találat érte falát, be-beázik miatta,
károsult maradandón.
Dédanyám szobájában csókoltalak pirulva,
éjente visszajárok beléd szeretni újra –
közelebb s egyre följebb.
Szavamat ég beitta, voltam hát ismerős itt.
Kupéból dohányfüstöt, Kárpátokból Petőfit
huzat ki nem szellőztet.
Miénk az ég, a föld is,
jussunk, az új: legősibb.
Utolsó rönkig, görcsig
oltárrá rendeződik
rétünk, törött idısík.
Ez a mű a 'Albérleti fordulónap' című kötetben található meg.