Gérecz Attila öttusázik
Langaléta lángok atlétája!
Tűzcsóvákkal expanderezel,
felnégyelt égtájakat nyújtasz
a vérontás utáni virradatig.
Mélyet lélegzel a gyakorlat előtt:
mellkasodon a magasság megfeszül,
és lepattan a madarak cifra röpte,
felhőkről vitézkötés,
le a Názáreti öt sebe,
amit sebtiben félregombolsz
szálkás testeden.
Igyekezz, Attila,
már ötkarikákat rajzol tócsáidba az eső,
és az én házamat motozza át utánad
pincétől padlásig!
Várnak az olimpiai keretbe,
Árvíz Országos Bajnoka,
egy nemzet vár,
mi babérkoszorú és szögesdrót,
megkeres,
hogy mindkét hivatását betöltesse veled.
Salto mortale!
Ugrálsz lobbanásról lobbanásra,
ám mielőtt ideérnél,
kioltod bajtársaid fennakadt tekintetét.
Szégyene láthatónak, láthatatlannak,
hogy mint világcsúcsot, döntöd meg
törvényeit!
Margit szétnyíló szájfényén
tolózkodsz, bukfencezel,
mert csók által vész el az, ki nem engeszteli
vállához az asszonyi szájat.
Meglékeled a vitorlázó lángflottákat,
te, Búvár Kund-ivadék,
majd alámerülsz, felbuksz,
légcsöved helyén parazsak zihálnak.
Zörgő tüdődet ha rázom,
kiköpi perselyébõl a Napot,
béklyóját kilenc bolygónak.
Cenzorok forgatják előled a világot,
akár egy légyszaros trezor drótkerekét,
a cellafalra vetített hajnalba is
vércsék sikongatását vágják:
„Nesze! Így írj verset, ha tudsz!”
Rácsok csorbítják ki pengefény-szemeid,
ám te csillagokkal csördítesz rájuk,
csörlős láncaiddal is csörtére.
Árnyad végső, nagy zuhanása
irgalmat nem ismer:
szétcsörömpölnek a madarak,
s mindenség-cserepeik fölött
haynaui lángok koccintanak össze.
Ihleted kodifikátora,
írok rád törvényt:
te légy jogom,
ha jogod én nem lehettem!
Paragrafusjelünk legyen kicsavart tested,
ahogy krétával körbeírják
a szorgos, kései helyszínelõk.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.